Akikre büszkék lehetünk: interjú Lenykó-Thegze Andreával

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatási portfóliója lefedi az agrártudomány, a környezetgazdálkodás és -védelem területeinek széles körét. A HUN-REN ATK Mezőgazdasági Intézete (MGI) fő feladatai közé tartozik az egészséges táplálkozás alapanyagául szolgáló biológiai alapok biztosítása, környezetkímélő és gazdaságos növénytermesztési eljárások kidolgozása, a tartós növényi stresszrezisztencia kialakítása, valamint a klímaváltozás mezőgazdaságra kifejtett hatásának vizsgálata.

Lenykó-Thegze Andrea Nagyberegen született, ott is végezte tanulmányait, majd a Rákóczi-főiskola biológia szakán szívta magába tudását. Ezt követően az ELTE TTK biológia szakára felvételizett, az idén pedig doktori oklevelét is átvehette. Emellett a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpontban és az ATK Mezőgazdasági Intézetében dolgozik. Ma vele beszélgettünk.

– Mesélj magadról! Hogyan telt a gyermekkorod?

– Nagyberegen születtem, tanulmányaimat kezdetben a Nagyberegi Középiskolában, majd pedig a Nagyberegi Református Líceumban folytattam. Az ott töltött három év meghatározó időszak volt életemben. Az érettségit követően nyertem felvételt a főiskolára.

A gyerekkoromra csakis pozitívan tudok visszatekinteni. Szerető, támogató családban nevelkedtem fel, nagyon sok mindenért lehetek hálás, és nagyon sok mindent köszönhetek szüleimnek.

– Miért épp a Rákóczi-főiskolát választottad?

– Elsősorban szerettem volna anyanyelvemen folytatni tanulmányaimat. Elgondolkodtam a magyarországi továbbtanulási lehetőségekről, illetve Ungvárra is felvételt nyertem. Viszont az otthon és a szülők közelsége miatt végül a Rákóczi-főiskola mellett döntöttem.

A természet iránti szeretetemet édesapámnak köszönhetem, a középiskolai tanulmányaim során körvonalazódott bennem, hogy ebbe az irányba szeretnék majd továbbtanulni. A tanári pálya mindig is vonzott, így adott volt, hogy biológia tanári szakra jelentkezzek, és mellé a földrajz szakot választottam.

– Hogyan teltek a főiskolás évek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– A főiskolás éveim eseménydúsan teltek, minőségi oktatásban volt részünk. Igyekeztem minden időmet a tanulásnak szentelni, és minél több ismeretanyagra szert tenni. A nyári kötelező terepgyakorlatokat nagyon élveztem, nagyon sok helyre eljuthattunk, és megismerhettük Kárpátalja, Ukrajna rejtett kincseit. Ezekben az időszakokban mindig jobban és jobban összekovácsolódott a kis csapatunk, mindig számíthattunk egymásra, a kialakult barátságok máig fennmaradtak, és ez szerintem nagy dolog.

– Mi történt a főiskola után?

– A főiskola elvégzése után szerettem volna tanárként elhelyezkedni, de nem adódott rá lehetőségem, ami miatt kissé csalódott voltam. Akkoriban még a vőlegényem felvetette, hogy miért nem utazom fel Budapestre, egy kicsit önállósodok, és kiszakadok a megszokott mindennapokból. Nem volt egyszerű lépés otthagyni a szüleimet, de végül megtettem. Hamar arra a döntésre jutottam, hogy tovább szeretnék tanulni, jelentkeztem az ELTE TTK biológus MSc-szakára, ahová 2011-ben felvételt is nyertem, így adott volt, hogy a tanulásnak szentelem az időmet.

– Hogyan emlékszel arra az időszakra?

– Az egyetemi évek nagyon hasznosak voltak, megismerhettem egy teljesen más oldalát a biológia tudományágának, és akkor kezdett felmerülni bennem a kutatói pályán való elhelyezkedés lehetősége. Az évfolyamtársakkal mindenben segítettük egymást, hamar befogadtak maguk közé. A Növényélettani Tanszékre kerültem, kiváló szakemberektől tanulhattam.

– Jelenleg a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetében dolgozol Martonvásáron.

– Kislányunk születése után az első kirándulásunk Martonvásárra vezetett, ott szembesültem vele, hogy van ott egy kutatóközpont. Egyből beleszerettem a parkba, a zöld környezetbe. Mondtam a férjemnek, hogy egyszer én itt fogok dolgozni. Az egyetem befejezése után arra a döntésre jutottam, hogy szeretnék elkezdeni dolgozni, viszont visszatartott, hogy a kislányunk épphogy csak kétéves lett. Miközben böngésztem a lehetőségeket, egy asszisztensi pozíción akadt meg a szemem Martonvásáron. Szívem mélyén tudtam, hogy ez nem lehet véletlen, így próba szerencse alapon beküldtem jelentkezésemet, és azóta is ott dolgozom, lassan tizedik éve. Jelenleg a Genetikai Variabilitási Csoport munkatársa vagyok.

– Milyen munkát végzel pontosan? Hogyan képzeljük el egy napodat?

– Kezdetben, ahogy említettem, asszisztensként dolgoztam, azután intézeti mérnökként. Néhány hónap leforgása során már ott találtam magam, hogy tudományos munkatárs lettem, és elkezdtem doktori tanulmányaimat az ELTE TTK Biológia Doktori Iskolájának Kísérletes Növénybiológiai Programjában. Hogy milyen munkát is végzek pontosan? Egész nap rohangálok egyik laborból a másikba, a többiek mindig mondják, hogy csak azt látják, hogy elsuhanok. De a viccet félretéve, nem egyszerű összefoglalni. Nagyon sok területen tevékenykedem, és több kutatási módszert alkalmazok (molekuláris citogenetika, molekuláris biológiai, nagy felbontású mikroszkópos technikák stb.). Eddigi munkám során célom volt a búza és az árpa genetikai sokféleségének tanulmányozása, bővítése. Olyan búzavonalak előállítása, amelyek az árpa kedvező agronómiai tulajdonságait is hordozzák. Ezt követően a kenyérbúza korai meiózisának részletes vizsgálatára összpontosítottam, amelynek során egyidejűleg feltérképeztem a kromoszómákba rendeződött DNS szerkezetváltozásait, egyes DNS-szakaszok dinamikáját és a DNS-hez kapcsolódó fontos meiótikus szerkezeti fehérjék térbeli felépülését, valamint sikerült feltérképeznem a rekombináció térbeli kialakulását befolyásoló kromoszómakonformációkat.

– Milyen tapasztalataid lettek az évek során?

– Munkám során megtanultam több dologra egyidejűleg figyelni, összpontosítani, önállóan megtervezni a kísérleteket, és végigvinni. Ami talán a legfontosabb, hogy kitartóbb lettem, ha valami nem sikerült elsőre, akkor felálltam és újra kezdtem, ha kellett, akkor többször is. Persze, ehhez szükség volt a családom és a témavezetőim támogatására, nélkülük nem ment volna.

– Milyen pozitív vagy negatív hatásokat tapasztaltál?

– Elsősorban idén júniusban, az Úr kegyelméből, átvehettem doktori oklevelemet. Emellett egy életre szóló élmény, hogy eljuthattam a Kiotói Egyetemre (Japán), ahol szakmailag fejlődhettem, valamint számos külföldi szakmai úton vehettem részt. Negatív élménynek talán azt említeném, hogy nem olyan egyszerű a kutatói életpálya, mint ahogy én annak idején elképzeltem. Nagyon sok munka van benne, ha eredményesen akarja csinálni az ember. Persze, ez adja meg a szépségét is a dolgoknak. Leírhatatlan érzés az, amikor külföldön is elismerik azt a szakmai munkát, amelyre rengeteg időt és energiát fordítottál.

– Hogyan hatottak a munkádra az elmúlt évek nehézségei?

– Lehet, hogy furcsán hangzik, de a munkámra pozitívan hatott a Covid-időszak. A férjem több időt tudott a kislányunkkal tölteni, és én bele tudtam vetni magam reggeltől estig a kísérleti munkákba, amelyek szükségesek voltak a doktori tanulmányaim sikeres elvégzéséhez.

– Úgy tudom, hogy a Makovecz Program keretében főiskolánkra készülsz vendégtanárként. Hogyan merült fel ez a gondolat? Milyen elképzelések, várakozás van benned ezzel kapcsolatban?

– Igen, jól tudod. Annyit fűznék hozzá, hogy az idei tanévben szeptembertől már be is kapcsolódtam a tanítási folyamatokba. A tanári pályát mindig is szerettem, és augusztusban, amikor megkeresett Kohut Erzsébet, hogy elvállalnám-e a Biológia és Kémia Tanszéken a Növényfiziológia tantárgy oktatását a BSc-hallgatóknak, szívesen tettem, megtisztelő volt a felkérés. Volt bennem egy kis félelem, hogy milyen lesz tanítani, milyenek lesznek a diákok, át tudom-e nekik adni azt az ismeretanyagot, amit szeretnék, stb. Nagyon pozitívan éltem meg az egészet, jó volt egy kicsit kiszakadni a tudományos világból, és visszatérni a tanári pályára. A vizsgaidőszak még hátravan, izgalmas lesz most a másik oldalt képviselni, hogy nem nekem kell végre vizsgáznom.

– Mesélj kicsit a családodról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– Férjemet még a középiskolai tanulmányaim során ismertem meg, és azóta alkotunk egy párt. Eddig két gyönyörű gyermekkel áldott meg bennünket az Úr, akiknek igyekszünk minél több időt szentelni. Nagyon szeretünk kirándulni, túrázni, spontán nyakunkba venni a világot, így leginkább családi kikapcsolódásokat szoktunk szervezni.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Szeretném magam tudományos téren tovább képezni. Amennyiben az Úr is úgy akarja, szeretnék pályázni külföldi szakmai ösztöndíjra, ahol lehetőségem nyílhat új módszerek, technológiák megtanulására, amelyet a jelenlegi munkám során is hasznosítani tudok majd.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– Elsősorban az anyanyelvemen megszerzett szakmai tudást, amely megalapozta a továbbtanulási lehetőségeimet. Emellett önbizalmat és önállóságot tanultam. Feledhetetlen diákéveket. Összegezve, meghatározta az életemet, a jövőmet. Hálás vagyok érte, hogy itt tanulhattam!

Kurmay Anita