Adventi készülődés a Rákóczi-főiskolán
A Rákóczi-főiskola Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszékének szervezésében adventi hagyományőrző napra és kézműves-foglalkozásra került sor december 6-án.
A jelenlévőket Hutterer Éva, a tanszék tanszékvezető-helyettese köszöntötte. Örömmel konstatálta, hogy ismét közösen, szeretetben várhatjuk az adventet és Jézus születését.
Ezt követően Kokas Erzsébet oktató ismertette a nap programját.
A továbbiakban a főiskola és a Felsőfokú Szakképzési Intézet óvodapedagógia szakos hallgatói a bölcsőcskejárás hagyományát ismerhették meg a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájának Bogyó és Babóca Csoportjával.
A nap zárásaként a résztvevők Gabóda Éva, a Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszéke oktatójának vezetésével kézműves-foglalkozáson vehettek részt.
K. A.
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
- Українська