Tapasztalatcsere az akadémiai integritásról: a számviteles mesterszakos hallgatók a bachelorhallgatók mentorai voltak
2024. december 2–6. között az éves Akadémiai Integritás Hete keretében a Számvitel és Auditálás Tanszék számviteles mesterszakos hallgatói osztották meg tapasztalataikat és tudásukat az elsőéves alapképzésben részt vevő számvitel és pénzügy szakos hallgatókkal. A mesterszakos hallgatók aktívan részt vettek az események előkészítésében és lebonyolításában.
December 4-én a Nemzetközi számvitel és adózás képzési program mesterszakos hallgatói a Tudományos kutatás módszertana tantárgy keretében előadást tartottak Akadémiai tisztesség címmel. Az előadás részletesen bemutatta a fogalom lényegét, az akadémiai tisztességtelenség típusait, valamint az ezek megszegésével járó felelősséget mind a hallgatók, mind az oktatók részéről. Az előadók ismert eseteket mutattak be, amelyek hazai és nemzetközi közszereplők tisztességtelenségét illusztrálták. Különösen érdekes elemként a résztvevők gyakorlati feladatot kaptak: nyílt platformok segítségével ellenőrizhették a szövegek plágiumgyanúját.
Az eseményen részt vettek a Felsőfokú Szakképző Intézet Számvitel és adózás szakán tanuló hallgatók, valamint a Számvitel és Auditálás Tanszék oktatói és tudományos munkatársai. A rendezvényt prof. dr. Pojda-Noszik Nina, dr. Loszkorih Gabriella és dr. Sztojka Natália nyitották meg, akik hangsúlyozták az akadémiai tisztesség népszerűsítésének fontosságát és az etikai normák betartásának jelentőségét a felsőoktatásban.
2024. december 6-án a tanszék szervezésében került sor a IX. Hallgatói Gazdasági Konferenciára Gazdasági Tudományos Kutatások címmel. A rendezvényen 26 hallgató vett részt. A konferencia moderálását, a program összeállítását és számos szervezési feladatot a mesterszakos hallgatók – Bátori Vivien, Gyurkó Teodóra, Simon Vivien, Albók Gábor és Szolnoki Péter – végezték, akik sikeresen teljesítették a rájuk bízott feladatokat.
Bízunk benne, hogy a szervezett események hozzájárulnak az akadémiai kultúra fejlődéséhez mind a hallgatók, mind a tudományos közösség körében.
Számvitel és Auditálás Tanszék
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
- Українська
- English