Átadták a P. Frangepán Katalin Gimnázium búcsúi óvodáját
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretén belül átadták a P. Frangepán Katalin Gimnázium búcsúi óvodáját december 13-án. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek közt Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár.
A nap kezdetén a vendégek megtekintették az óvoda épületét.
Ezt követően Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Maruszinec Marianna, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Oktatási és Tudományos Főosztályának igazgatója és Mihajlo Dzihora, Ukrajna Külügyminisztériumának ungvári képviselője ünnepélyes szalagátvágással, a támogatói táblának és az óvoda névtáblájának a leleplezésével adta át az épületet.
Az intézmény zenetermében a meghívottakat Fodor Éva, a KMPSZ módszertani irodájának vezetője köszöntötte, kiemelve, hogy a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretén belül a KMPSZ támogatásával Kárpátalján 110 önkormányzati fenntartású oktatási intézmény épült vagy újult meg.
Őt követte Jakab Andrea, a P. Frangepán Katalin Gimnázium megbízott igazgatója, aki Búcsú község, valamint a búcsúi óvoda történetét tárta a hallgatók elé. Ezt követően Orosz Ildikó és Jakab Andrea aláírták az óvoda épületének átadásáról szóló megállapodást.
„Egy új intézmény átadása mindig örömteli, különösen, ha az a magyar fiatalságot, a magyar gyermekeket szolgálja, hiszen azzal minden esetben a Kárpát-medencei jövőbe fektetünk bele. A mai alkalmat még különlegesebbé teszi az a tény, hogy erre itt, Kárpátalján van lehetőségünk, közel 3 év háború körülményei között. Ez azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyarság a legnehezebb körülmények ellenére nemcsak kitart identitása, szellemi és kulturális öröksége mellett, hanem bizakodva tekint a jövőbe, szülőföldjén. Az, aki háborúban óvodát épít, az hisz a békében és a jövőben”
– mondta Nacsa Lőrinc, kiemelve, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, a háború kitörésének első napjától segíti az ukrajnai menekülteket a határ mindkét oldalán. Hozzátette továbbá, hogy a magyar állam fontosnak tartja, hogy Ukrajna kiegyensúlyozott állam legyen, ahol a kisebbségek is biztonságban élhetnek.
„A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program 2016-os indulása óta eddig közel 150 beruházást valósítottunk meg Kárpátalján, ebből tizenhárom esetben egy teljesen új intézmény létrehozására került sor. Mindemellett a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Támogatási Program keretén belül 2015 óta folyamatos támogatásban részesítjük többek között a pedagógusokat, a művészeti iskolákban dolgozókat, egészségügyi dolgozókat, a magyar nyelvű sajtó munkatársait. Az idei évben több mint kétezer óvodás és kisiskolás étkeztetéséhez járultunk hozzá. Ezzel is az a célunk, hogy élhető jelent és kiszámítható jövőt teremtsünk a kárpátaljai magyar közösség számára”
– zárta beszédét Nacsa Lőrinc.
Orosz Ildikó köszöntőjében örömét fejezte ki aziránt, hogy a KMPSZ elnökeként részt vehet Magyarország ezen nagylelkű programjában, hisz a Szovjetunió fennállásának időszakában az óvodák az egyházak parókiájának épületébe kerültek, majd a rendszerváltás után az épületeket visszaadták az egyházaknak, de új óvodákat nem építettek helyükbe.
„A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretén belül épített vagy felújított óvodák ezt a hiányt igyekeznek pótolni. A magyar kormány és a Pedagógusszövetség ellátta feladatait, az intézmények megépültek, már csak a lakosokon a sor, hogy megtöltsék vidám gyermekekkel ezeket az intézményeket”
– tette hozzá.
A rendezvény végén Orosz Ildikó és Nacsa Lőrinc közösen gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját, amely az öröm szimbóluma, majd a történelmi egyházak képviselői kérték Isten áldását.
Kurmay Anita