A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium 25 tanév tükrében

A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium (ZISZK) a kárpátaljai felsőoktatási és kutatóintézetekben szervezett felsőoktatási képzésben részt vevő kárpátaljai magyar hallgatókat, oktatókat és kutatókat egyesítő tehetséggondozó műhely, melyet az 1999–2000-es tanévben hozott létre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 2012 óta pedig a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány működteti.

A szakkollégium célkitűzése felkarolni a kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló legtehetségesebb magyar ajkú hallgatókat (a természettudományok és a humán tudományok területén), és lehetőség szerint biztosítani számukra mindazokat a szakmai fejlődésükhöz szükséges feltételeket, melyek kiemelkedő eredmények elérését teszik lehetővé.

A szakkollégium Kárpátalján hivatalosan akkreditált felsőfokú oktatási, illetve tudományos intézmények magyar ajkú hallgatóit (a szakkollégiumba felvételt nyert hallgatókat), illetve oktatóit (a szakkollégiumba felvételt nyert diákok tudományos munkájának vezetőit – a tutorokat) egyesíti a kitűzött célok elérése érdekében. A szakkollégium infrastrukturális szervezeti hátterét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biztosítja.

A szakkollégium az adott intézmények adminisztrációjától függetlenül működik, a lehető legteljesebben kihasználva a korszerű információs, távoktatási rendszerek nyújtotta lehetőségeket, illetve a magyarországi intézményekkel való együttműködési lehetőségeket. A szakkollégium keretében végzett kutatómunkát célszerű a hallgató tanulmányaira és a tutor által folytatott kutatómunkára, szakterületükre építeni.

A szakkollégiumra a 3–6. évfolyamokon, nappali tagozaton tanuló, kiváló eredményeket felmutató diákok pályázhatnak egy tudományos témával és doktori fokozattal rendelkező tutoraikkal. Az ösztöndíj minden tanév 10 hónapjára szól. Jelentkezni júniustól szeptemberig van lehetőségük a kutatásaikat Kárpátalján végző kárpátaljai főiskolai vagy egyetemi hallgatóknak. A felvételi vizsga minden év szeptemberében zajlik.

This slideshow requires JavaScript.

Működési felépítés

A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium elnöke a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács elnöke (továbbiakban KFTT). Ezáltal a szakkollégium legfőbb szerve a KFTT, mely dönthet minden más szerv hatáskörébe tartozó kérdésben is. A KFTT kizárólagos hatáskörei: az Alapszabály elfogadása és módosítása; döntés a megszűnés, az átalakulás, az egyesülés, a beolvadás, a szétválás kérdésében; a Felvételi Bizottság megválasztása; az elnök utasítása és féléves beszámolójának elfogadása; az ösztöndíjat elnyert hallgatók és tutorok beszámolóinak meghallgatása, az éves kutatói munka minősítése; bizottságok létrehozása.

A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium alapszabályzata IDE kattintva letölthető.

Felvételi Bizottság

A KFTT jelöli ki a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium felvételi vizsgabizottságát, amelynek feladatai a következők: a beérkezett pályázatok és a szóbeli felvételi vizsga alapján pontozza a felvételizőket, de határozatot nincs jogában tenni (tevékenységéről a KFTT-nek beszámolással tartozik); a Felvételi Bizottság saját tagjaiból elnököt és titkárt választ; a Felvételi Bizottság az ügyrendjét maga állapítja meg, ennek hiányában a KFTT útmutatásai az irányadók.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2012 óta végzett Zrínyi Ilona Szakkollégium titkári munkája alatt összesen 59 vizsgabizottsági tag járult hozzá a felvételi vizsga szakmai tudásával. A Felvételi Bizottság tagjai kárpátaljai neves professzorok és doktorok (a II. RFKMF, UNE, MÁE és a KMAT tagjai), valamint magyarországi tudományos fokozattal rendelkező elismert szakemberek.

A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium felvételi vizsgabizottságának adatbázisa IDE kattintva letölthető.

A Felvételi Bizottság a felvételi vizsgát követően javaslatot tesz a KFTT részére, amely értékeli, megvitatja, majd dönt arról – meghatározza a tanév ZISZK ösztöndíjasainak a listáját.

A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium tanéveinek ösztöndíjas listája IDE kattintva elérhető.

1999–2000

2000–2001

2001–2002

2002–2003

2003–2004

2004–2005

2005–2006

2006–2007

2008–2009

2009–2010

2010–2011

2012–2013

2013–2014

2014–2015

2015–2016

2016–2017

2017–2018

2018–2019

2019–2020

2021–2022

2022–2023

2023–2024

2024–2025

Felvételi eljárás

A szakkollégiumba a hallgatók pályázati úton nyerhetnek felvételt. A magyar nyelvtudás kritérium tanár és diák esetében. A pályázati követelményekről, a beadás határidejéről a KFTT dönt. Felvételt nyerhet azon hallgató, aki a felvételi vizsgán szerezhető maximum 60 pont 60%-át eléri. A szakkollégiumba először és másodszor, harmadszor pályázók külön tesznek felvételi vizsgát, mely értelmében külön elbírálásban részesülnek. A KFTT a felvételi vizsga eredmények jóváhagyásánál az abszolút lista alapján a keretszámtól függetlenül minimum pontszámot állapíthat meg.

A Kárpátaljai Magyar Szakkollégium Alapszabályának megfelelően és figyelembe véve a felvételiző diákokat oktató intézetek, illetve szakok széles skáláját a felvételi eljárás a benyújtott jelentkezések elbírálásából és szóbeli vizsgából áll. A felvételi eljárás mindkét részében a Felvételi Bizottság tagjai értékelnek a következőképpen:

  1. A benyújtott jelentkezések elbírálása. A pályázati kérelmek értékeléséhez a pontrendszer IDEkattintva letölthető.
  2. A szóbeli vizsga. A Felvételi Bizottság minden tagja a szóbeli vizsgán helyben értékeli a 4 alapkérdésre adott választ (kérdésenként maximum 10 pont), valamint a pótkérdésekre adott választ (maximum 20 pont).

Alapkérdések:

  1. Vázolja tudományos kutatási témáját és kutatási tervét, magyarázza meg újszerűségét, fontosságát, helyét a mai tudományban.
  2. Vázolja elképzeléseit a jövendő munkapályájáról.
  3. Az adott tudomány műveléséhez szükséges európai nyelvből szövegértési feladatot kell megoldania.
  4. Ismertessen egy legújabb tudományos, műszaki vagy kulturális eredményt a szakterületének megfelelően.

Pótkérdések. A Felvételi Bizottság megítélése szerint tehet fel kérdéseket a felvételiző rátermettségének, szakmai ismereteinek és általános műveltségnek tisztázására.

Az egyéni vizsga ideje 15 perc. A szóbeli vizsgán elért pontokat a Felvételi Bizottság minden tagja bevezeti a felvételi adatlapra. A vizsga végén minden bizottsági tag összegzi a felvételi adatlapon bejegyzett pontokat. A Bizottság Elnöke összegzi az elért pontszámokat, és ennek alapján rangsorolja a felvételizőket. A vizsga menetét a kijelölt titkár jegyzőkönyvbe foglalja. A Felvételi Bizottság minden tagja aláírásával ellátott összesítő a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanácshoz kerül jóváhagyás miatt.

Ezt követően sor kerül a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács ülésére, ahol döntenek a tanév ösztöndíjasairól.

A Felvételi és az Ellenőrző Bizottság munkáját, az utazási és egyéb költségeket a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanácshoz az elfogadott eljárásoknak megfelelően fedezi.

Zrínyi Ilona Szakkollégium-tagság

A szakkollégium tagjai a hallgatók és a tutorok. Szakkollégiumi hallgató az a kárpátaljai magyar fiatal, aki valamely akkreditált kárpátaljai felsőfokú oktatási vagy kutatóintézet nappali képzésben részt vevő diákja, aki pályázati úton felvételt nyert a szakkollégiumba. Szakkollégiumi tutor: tudományos fokozattal rendelkező kutató, akinek jelöltje felvételt nyert a szakkollégiumba. Szakkollégiumi hallgató csak az a személy lehet, aki más kutatói ösztöndíjjal nem rendelkezik a pályázási tanév idejére. Erről becsületbeli nyilatkozattal tesz bizonyságot, melynek formanyomtatványa a pályázati kiírás csatolmánya. A szakkollégium tagja köteles a szakkollégium alapszabályát betartani. A szakkollégium tagja köteles a szakkollégium által rábízott és az általa elvállalt feladat teljesítése érdekében gondosan eljárni, tételesen elszámolni az elvégzett munkáról. A szakkollégium hallgató tagja köteles részt venni és kutatási eredményeit bemutatni a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) által szervezett Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián.

A tutori foglalkozások (minimálisan heti 2 óra) látogatása kötelező. A tutori foglalkozások anyagait a tanár határozza meg a mindenkori tantervek alapján, illetve azok kiegészítőjeként. A folyó tanulmányi ügyekben konzultációk adhatók a munkarendnek megfelelően. A szakkollégiumi tagság ideje alatt kötelező évente legalább egy tudományos munka (cikk vagy konferenciaanyag) elkészítése. A tutor tudományterületének megfelelő témát vezethet. A hallgató tanulmányi átlaga az adott tanintézetben nem lehet a szaktantárgyakból 4,0-nél alacsonyabb. A szakkollégiumi tagság megszűnéséről a KFTT dönt, amiről jegyzőkönyv készül.

A Zrínyi Ilona Szakkollégium kutatói ösztöndíjprogram ösztöndíjainak kifizetése a tanévben 1 részletben történik, a minden év júniusában megrendezett „GENIUS” Tehetségnapon. Minden ösztöndíj-kifizetést egy beszámolói időszak előz meg, mely alatt egy minimum 10 oldalas beszámolót és egy konzultációs lapot nyújtanak be a támogatott hallgatók, akik közösen írják alá a dokumentumokat tutoraikkal együtt.

A tagság megszűnése a szakkollégiumi hallgató kilépésével, elhalálozás esetén, a hallgatói jogviszony megszűnésével, kizárással lehetséges

A tag kilépési jogát a szakkollégium elnökéhez intézett írásbeli nyilatkozattal gyakorolja. A tagság megszűnése a nyilatkozatnak az elnökhöz érkezésével válik hatályossá, ez nem érinti a szakkollégiummal, illetőleg ennek érdekében eljáró személlyel szemben fennálló elszámolási vagy egyéb kötelezettségeit. Kizárásnak akkor van helye, amennyiben a tag a rábízott és az általa elvállalt feladatot nem teljesíti, valamint a kötelezettségeinek rendszeresen vagy tartósan nem tesz eleget, illetve súlyosan gátolja a szakkollégium működését, vagy veszélyezteti célkitűzéseinek megvalósítását. A tag kilépésének, illetve felmondásának elfogadásáról, valamint kizárásáról az elnök előterjesztésére a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács dönt, egyúttal rendezi a tag fennálló kötelezettségeinek sorsát, és erről értesíti az érintettet.

A Zrínyi Ilona Szakkollégium az 1999–2024 közötti tanévek során összesen 114 tutor mentorálásával 287 tagot számlál, 415 ösztöndíjas részvételével, hiszen egy hallgató több tanévben is elnyerte a támogatást. A ZISZK tagjai a korábban Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, majd II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Ungvári Nemzeti Egyetem és a Munkácsi Állami Egyetem hallgatói.

A ZISZK eddigi tagjainak adatbázisa IDE és tutorainak adatbázisa IDE kattintva letölthető.

Az alábbi táblázat részletes kimutatást ad a ZISZK-ösztöndíjasok intézményi összetételéről:

ZISZK intézményi statisztika
Tanév ZISZK ösztöndíjasok
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola Ungvári Nemzeti Egyetem Munkácsi Állami Egyetem Összesen
1999–2000 2 0 3 0 5
2000–2001 5 0 6 0 11
2001–2002 7 0 7 0 14
2002–2003 9 0 6 0 15
2003–2004 7 0 6 0 13
2004–2005 9 0 6 0 15
2005–2006 14 0 1 0 15
2006–2007 11 0 4 0 15
2007–2008 11 0 4 0 15
2008–2009 12 0 1 0 13
2009–2010 10 0 2 0 12
2010–2011 8 1 6 0 15
2011–2012 0 0   0 0
2012–2013 9 0 6 0 15
2013–2014 13 0 1 0 14
2014–2015 10 0 2 0 12
2015–2016 9 0 3 0 12
2016–2017 18 0 7 0 25
2017–2018 11 0 8 1 20
2018–2019 13 0 3 0 16
2019–2020 15 0 2 1 18
2020–2021 20 0 3 0 23
2021–2022 22 0 3 0 25
2022–2023 22 0 1 0 23
2023–2024 22 0 0 0 22
2024–2025 32 0 0 0 32
321 1 91 2 415

 

A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium intézményi statisztikája IDE kattintva elérhető.

IDE kattintva letölthető a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanszékeinek Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium részvételi statisztikája

A 2008–2009-es és a 2009–2010-es tanévekben a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium doktori programot is meghirdetett. Mindkét tanévben 2-2 PhD-hallgató nyert szakkollégiumi tagságot, akik a Rákóczi-főiskola diákjai voltak.

 

Doktori program
2008–2009-es tanév
Ösztöndíjas hallgató Intézmény Szak Tutor Szakterület Intézmény
Margitics Katalin KMF Ukrán Orosz Ildikó Nevelés- és sporttudományok,

PhD

KMF
Libák Natália KMF Ukrán Szuszkó Mihály Filológiai tudományok doktora KMF
2009–2010-es tanév
Margitics Marianna KMF Tanítói–angol Gabóda Béla Nevelés- és sporttudományok KMF
Lőrinc Marianna KMF Angol Margitics Katalin Pedagógiai tudományok kandidátusa (nyelvoktatás szakterületén) KMF

A Zrínyi Ilona Szakkollégium kutatóösztöndíj korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma, majd 2020-tól az Innovációs és Technológiai Minisztérium, 2022-től pedig a Kulturális és Innovációs Minisztérium nyújtotta támogatásból valósul meg. A 2011–2012-es tanévben nem hirdették meg az ösztöndíjprogramot, mivel a koordinációs és lebonyolító feladatok ebben a tanévben váltottak titkárságot.

Dr. habil. Váradi Natália,

a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium vezetője