Megtartotta ülését az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság

Március 3-án Budapesten került sor a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB) soron következő ülésére. Kocsis Károly elnöki köszöntőjét követően Balogh Margit kuratóriumi elnök beszámolt a kuratórium munkájáról, valamint szólt a 2025-re meghirdetett Domus ösztöndíjakról és pályázatokról (https://mta.hu/domus-osztondij/a-domus-osztondij-105505). Az MTK EB tagjai szavaztak az MTA új külső köztestületi tagjainak felvételéről. Az MTA külső köztestületéhez és egyben a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanácshoz újonnan csatlakozott fiatal kutatók között ezúttal egy kárpátaljai volt. Az ülés résztvevői titkos szavazással határozatk az Arany János-díjak és -érmek odaítéléséről is.

Az ülés kiemelt témája volt az MTA 200 rendezvénysorozat szervezési kérdéseinek megvitatása (https://mta200.hu/). Idén kétszáz esztendeje ugyanis már annak, hogy 1825-ben gróf Széchenyi István birtokainak egy éves jövedelmét felajánlva lehetővé tette a ma Magyar Tudományos Akadémia néven ismert és elismert intézmény megalapítását. Az MTA 200 rendezvényeinek keretében május 22–23-án az Akadémia budapesti székháza két napon át a kárpátaljai magyar tudományosságé lesz, ahol konferenciák, könyvbemutatók, kiállítások és kulturális rendezvények révén ismerhetik meg a régió magyar tudományosságát az érdeklődők.

Az MTK EB-t (https://mta.hu/magyar-tudomanyossag-kulfoldon/magyar-tudomanyossag-kulfoldon-elnoki-bizottsag-105534) 1996-ban hozta létre az MTA, azzal a céllal, az Akadémia ne csupán a magyarországi, hanem az egyetemes magyar tudomány intézménye legyen. Az MTK EB-nek Ukrajnából két tagja van (https://mta.hu/magyar-tudomanyossag-kulfoldon/magyar-tudomanyossag-kulfoldon-elnoki-bizottsag-105534), s mindketten részt is vettek az Elnöki Bizottság március 3-ai ülésén. Csernicskó István akadémikus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke személyesen, Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének igazgatója, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács alelnöke pedig online vett részt az MTK EB munkájában.