Folytatódott a „Szól a fülemüle!” – XI. Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tizenegyedik alkalommal rendezte meg a „Szól a fülemüle!” – Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutatót. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja, védnöke a Pál család. A rendezvény megvalósulását a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. A rendezvény házigazdája idén is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt.

A tehetségkutató célja, hogy a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc csodálatos világát, valamint egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett.

Nevezni az autentikus magyar népzene és néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkcióval lehet.

A versenyre minden olyan 7 és 17 év közötti fiatal jelentkezhet, aki Kárpátalja valamely tanintézményében népzene- és néptáncoktatásban vesz részt.

A hangszeregyüttesek, néptáncegyüttesek kategóriában két korcsoportban lehet regisztrálni:

  1. korcsoport: 7–11 éves korosztály
  2. korcsoport: 12–17 éves korosztály

A hangszeres szólisták, szólótáncosok/táncospárok kategóriában három korcsoportban lehet jelentkezni:

  1. korcsoport: 7–10 éves korosztály
  2. korcsoport: 11–14 éves korosztály
  3. korcsoport: 15–17 éves korosztály

Az idei versenyre 2025. március 3. – április 4. között lehetett regisztrálni, mely idő alatt 137 produkció, 625 versenyző regisztrált, 54 felkészítő tanár közreműködésével, 23 intézményből.

A rekordszámú jelentkező miatt a program két időpontban valósult meg. A tehetségkutató népzenei kategóriája 2025. április 26-án zajlott, 130 fiatal részvételével, akik összesen 74 produkciót mutattak be. A néptáncosok 2025. május 3-án mérettettek meg két szekcióban: a szólótáncosok/táncospárok a Gross Arnold teremben, míg a néptáncegyüttesek az átriumban mutatkoztak be. 28 néptánctanár felkészítésével 506 fiatal lépett a színpadra, 57 produkcióval.

A néptánc kategória zsűritagjai voltak:

  • Antal Roland és Antal Dóra– a Népművészet Ifjú Mesterei, Örökség díjas pedagógusok, a TáncTudásTár ötletgazdái, a Nyíregyházi Tánctanoda művészeti vezetői, néptáncpedagógusok, nívódíjas koreográfusok;
  • Mikulics Ádám– a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának pedagógusa, a Magyar Táncművészeti Egyetem Néptánc Tanszékének óraadó oktatója;
  • Pál Lajos– a Kárpátaljai Népzene- és Néptánctábor, valamint az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési verseny elindítója, Ukrajna érdemes népművelője;
  • Papp Judit– a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának tanára, mesterpedagógus, örökös aranygyöngyös táncos;
  • Tajti Erzsébet– viseletkészítő, a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja szakoktatója.

Az alábbiakban elérhető a néptánc kategória programja.

A központi zenekari kíséretet a Flaska Banda biztosította a néptáncegyüttesek számára.

This slideshow requires JavaScript.

A néptánc kategória megnyitóján köszöntőbeszédet mondott: Balogh György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja vezetője. Továbbá megtisztelte jelenlétével az alkalmat Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója.

A szakmai zsűri az alábbi értékelési rendszer szerint pontozta és rangsorolta a bemutatott produkciókat:

Táncos szólista/táncospár és néptáncegyüttesek:

  • táncos-zenés anyag összeállítása, koreográfiai megformálása;
  • hiteles előadásmód, előadói készség;
  • színpadi megjelenés, viselet.

A tehetségkutatót követően, még az eredményhirdetés előtt műhelymunka zajlott a felkészítő tanárok részére, melyen a zsűri értékelte a bemutatott produkciókat.

A „Szól a fülemüle!” – XI. Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató néptánc kategóriájának eredményei:

Táncos szólista/táncospár      

  1. korcsoport (7–10 éves)
  • Kiemelt arany minősítés – Csizmadia Alex (intézmény: Dayka Gábor Líceum, felkészítő tanár: Botos Boglárka).
  • Kiemelt arany minősítés – Kossey Péter (intézmény: Dayka Gábor Líceum, felkészítő tanár: Botos Boglárka).
  • Arany minősítés – Juscsenko András (intézmény: Dayka Gábor Líceum, felkészítő tanár: Botos Boglárka).
  • Ezüst minősítés – Bocskai Ádám és Komáromi Alíz Hanga (intézmény: Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport, felkészítő tanár: Botos Krisztina).
  • Ezüst minősítés – Heé Arnold (intézmény: Beregszászi Rezeda Folkműhely, felkészítő tanár: Orosz Péter).
  • Ezüst minősítés – Komáromi Zalán és Bakó Brigitta (intézmény: Beregszászi Rezeda Folkműhely, felkészítő tanár: Orosz Péter és Orosz Enikő).
  • Bronz minősítés – Peleskey Orsolya (intézmény: Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport, felkészítő tanár: Botos Krisztina).

II. korcsoport (11–14 éves)

  • Kiemelt arany minősítés – Csizmadia Márk (intézmény: Dayka Gábor Líceum, felkészítő tanár: Botos Boglárka).
  • Arany minősítés – Szilágyi Anasztázia és Mitro Emília (intézmény: Dayka Gábor Líceum, felkészítő tanár: Botos Boglárka).
  • Ezüst minősítés – Jancsik Félix és Tóth Barbara (intézmény: Csomai Kultúrház, felkészítő tanár: Lőrincz Sándor, Lőrincz Beáta).
  • Bronz minősítés – Popov Szabina és László Máté (intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, felkészítő tanár: Botos Krisztina).
  • Bronz minősítés – Pógyor Rebeka és Brekócki József (intézmény: Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely, felkészítő tanár: László Georgina).
  • Bronz minősítés –Veres Zalán és Varga Szabina (intézmény: Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport, felkészítő tanár: Botos Krisztina).

III. korcsoport (15–17 éves)

  • Ezüst minősítés – Dér Viktória és Dér István (intézmény: Mezőgecsei Művelődési Ház, felkészítő tanár: Botos Viola).
  • Ezüst minősítés – Badó Balázs Kornél és Szabó Jázmin (intézmény: Eszenyi Ritmus Táncegyüttes, felkészítő tanár: Szabó Tibor).
  • Ezüst minősítés – Dér Viktória és Csuha Tifani (intézmény: Mezőgecsei Művelődési Ház, felkészítő tanár: Botos Viola).
  • Bronz minősítés – Csizmár Gábor és Zunko Alexandra (intézmény: Téglási Kultúrház, felkészítő tanár: Ignácz Mária).
  • Bronz minősítés – Torzsás Patrícia Lili és Birta Emília (intézmény: BorzsaVári TMH tehetséggondozó műhely, felkészítő tanár: Kovács Erika).

This slideshow requires JavaScript.

Néptáncegyüttes 

  1. korcsoport (7–11 éves)

Arany minősítés – Rezeda Rügyecske Néptáncegyüttes (intézmény: Beregszászi Rezeda Folkműhely, felkészítő tanár: Orosz Enikő és Orosz Péter).

Ezüst minősítés – Tulipán Táncegyüttes (intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola/Dayka Gábor Líceum, felkészítő tanár: Botos Boglárka).

Bronz minősítés – Cseprente Néptáncegyüttes (intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola/Dayka Gábor Líceum, felkészítő tanár: Botos Boglárka).

II. korcsoport (12–17 éves)

  • Kiemelt arany minősítés – Rezeda Néptáncegyüttes (intézmény: Beregszászi Rezeda Folkműhely, felkészítő tanár: Orosz Enikő és Orosz Péter).
  • Arany minősítés – Reménység Néptáncegyüttes (intézmény: Péterfalvi Művészeti Iskola, felkészítő tanár: Mondics Benita, Nagy-Kasza Kristóf, Török Alexandra).
  • Arany minősítés – Arany Kéve (intézmény: Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanár: Orosz Péter).
  • Ezüst minősítés – Bokréta Hagyományőrző Néptáncegyüttes (intézmény: Csomai Kultúrház, felkészítő tanár: Lőrincz Sándor, Lőrincz Beáta, Reskó-Papp Angéla).
  • Ezüst minősítés – Négy Kanász (intézmény: Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanár: Orosz Péter).
  • Ezüst minősítés – Harmatcsepp és Csillagvirág Néptáncegyüttes.
  • Ezüst minősítés – Kék Viola Néptáncegyüttes (intézmény: Mezőgecsei Művelődési Ház, felkészítő tanár: Botos Viola és Botos Boglárka).
  • Ezüst minősítés – Nagydobronyi Líceum Hímes Néptáncegyüttes (intézmény: Nagydobronyi Líceum, felkészítő tanár: Torma István).
  • Ezüst minősítés – Tiszapéterfalvi Tulipán Néptáncegyüttes nagy csoportja (intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, felkészítő tanár: Botos Krisztina).
  • Ezüst minősítés – Orchidea Néptánccsoport (intézmény: Téglási Kultúrház, felkészítő tanár: Ignácz Mária).
  • Bronz minősítés – Viski Szivárvány Táncegyüttes nagy csoportja (intézmény: Viski Kölcsey Ferenc Líceum, felkészítő tanár: Jőrös Dóra Zsuzsanna).
  • Bronz minősítés – Csepei Tulipán Együttes (intézmény: Csepei Tulipán Tanoda, felkészítő tanár: Trescsula Mária).
  • Bronz minősítés – Nereszen Néptáncegyüttes (intézmény: Nereszen Népművészeti Egyesület, felkészítő tanár: Kristofóri Gyöngyi és Jőrös Dóra Zsuzsanna).

A zsűri különdíjakat adott át több felkészítő tanárnak.

This slideshow requires JavaScript.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szívből gratulál minden részt vevő és helyezést elért néptáncosnak, valamint a felkészítő tanároknak.

Dr. habil. Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója