Tizenötödik alkalommal valósult meg a Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor a GENIUS Ja szervezésében
A „GENUS” Jótékonysági Alapítvány immár több mint egy évtizede szervez nyári programokat Kárpátalján, amelyek célja, hogy a helyi fiatalok számára érdeklődésüknek megfelelő, élményekben gazdag lehetőségeket biztosítson. A táborok tematikája rendkívül színes: kreatív műhelyfoglalkozások, különféle sporttevékenységek, hagyományőrző néptánc- és népzenei programok, gitároktatás, valamint zenés irodalmi műhelyek is szerepelnek a kínálatban. Ezek a programok nemcsak szórakozást nyújtanak, hanem hozzájárulnak a résztvevők személyes fejlődéséhez és közösségi élményeik gazdagításához is.
A 2025-ös évben az Alapítvány kilenc tábort valósít meg, amelyek közül nyolcat a Magyar Kormány – a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – támogat, egyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium Tempus Közalapítvány. A táborok négy hét leforgása alatt öt különböző helyszínen kerülnek megrendezésre: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, annak Felsőfokú Szakképzési Intézetében, a Nagydobronyi és a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központban, valamint a Kárpátaljai Magyar Líceum Kisgejőci oktatási helyszínén.
A táborokra 2025. április 30. és május 30. között lehetett jelentkezni elektronikus úton. Ez idő alatt összesen 378 fiatal – 10 és 16 év közöttiek – regisztrált a különböző turnusokra. A táborok lebonyolításában 86 oktató vállal szerepet. Emellett 39 főiskolai hallgató is aktívan közreműködik, akik ezzel teljesítik a nyári pedagógiai gyakorlatot, nevelői feladatkörben. Őket három külsős táborvezető is segíti a tehetséggondozó programok lebonyolításában. Minden táborban jelen van egy egészségügyi szakember, aki a résztvevő gyermekek biztonságáért és jóllétéért felel.
Az Alapítvány a 15. évfordulóját ünneplő Bereg-vidéki népzenei és néptánc táborral nyitotta meg idei nyári programsorozatát, melynek középpontjában a hagyományőrzés és a tehetséggondozás áll. A népszerű tehetséggondozó programon eddig 822 fiatal vett részt 58 oktatási intézmény képviseletében:
S.sz. | Intézmény megnevezése | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 | 2025 |
1. | Badalói Gvadányi József Líceum | 1 | 1 | |||||||||||||
2. | Bátyúi Líceum | 6 | 1 | |||||||||||||
3. | Benei Líceum | 2 | ||||||||||||||
4. | Beregszászi 4. sz. Óvoda | 1 | ||||||||||||||
5. | Beregszászi Bethlen Gábor Líceum | 9 | 6 | 8 | 12 | 19 | 3 | 3 | 8 | 3 | 3 | 1 | 3 | 6 | ||
6. | Beregszászi Fedor Potusnyák Líceum | 3 | 2 | 3 | 1 | 2 | 3 | 2 | ||||||||
7. | Beregszászi Horváth Anna Gimnázium | 1 | 1 | 1 | 3 | 3 | 7 | 3 | 2 | |||||||
8. | Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola | 5 | 1 | 1 | 9 | |||||||||||
9. | Beregszászi Kossuth Lajos Líceum | 2 | 5 | 11 | 5 | 5 | 21 | 20 | 5 | 8 | 16 | 17 | 12 | |||
10. | Beregszászi Mikes Kelemen Líceum | 1 | 1 | 1 | ||||||||||||
11. | Beregszászi Platán Líceum | 4 | 2 | 1 | 1 | 3 | 4 | |||||||||
12. | Beregszászi Tarasz Sevcsenko Líceum | 2 | 2 | 1 | 3 | 5 | 7 | 6 | 1 | 2 | ||||||
13. | Beregszászi Zrínyi Ilona Líceum | 1 | 1 | |||||||||||||
14. | Beregújfalui Gimnázium | 1 | 1 | 2 | 4 | 1 | ||||||||||
15. | Csapi 2. Sz. Középiskola | 1 | 1 | 1 | ||||||||||||
16. | Csetfalvai Móricz Zsigmond Gimnázium | 3 | 1 | 3 | 2 | |||||||||||
17. | Csomai Líceum | 2 | 1 | 2 | ||||||||||||
18. | Csongori Gimnázium | 1 | ||||||||||||||
19. | Dédai Gimnázium | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | ||||||||||
20. | Gáti Kovács Vilmos Líceum | 2 | 2 | |||||||||||||
21. | Gecsei Kajdy Lajos Gimnázium | 9 | 2 | 1 | 1 | 13 | 3 | |||||||||
22. | Hetyeni Elemi Iskola | 1 | ||||||||||||||
23. | Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola | 4 | ||||||||||||||
24. | II. RFKMF Felsőfoki Szakképzési Intézete | 1 | 1 | 1 | ||||||||||||
25. | Jánosi Líceum | 1 | 2 | 1 | 1 | 3 | 1 | 1 | 2 | 1 | ||||||
26. | Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum | 1 | 1 | |||||||||||||
27. | Kaszonyi Arany János Líceum | 1 | 2 | 1 | 2 | 1 | ||||||||||
28. | Kaszonyi Művészeti Iskola | 4 | ||||||||||||||
29. | Kígyósi Oktatási- Nevelési Központ | 2 | 1 | 2 | 1 | |||||||||||
30. | Kisbégányi Általános Iskola | 1 | 1 | |||||||||||||
31. | Kisgejőci Egry Ferenc Líceum,
mint a Kárpátaljai Magyar Líceum oktatási helyszíne |
1 | 8 | 4 | ||||||||||||
32. | Kispásztélyi Líceum | 4 | ||||||||||||||
33. | Magyarországi intézmények | 24 | 2 | 2 | 5 | 1 | 2 | 1 | ||||||||
34. | Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola | 1 | 1 | |||||||||||||
35. | Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola | 2 | 4 | 5 | 3 | 11 | 11 | 17 | 0 | 10 | 6 | 7 | 3 | 1 | ||
36. | Nagyberegi Református Líceum | 1 | 1 | 1 | 1 | 2 | ||||||||||
37. | Nagybégányi Gimnázium | 1 | ||||||||||||||
38. | Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon | 5 | ||||||||||||||
39. | Nagydobronyi Líceum | 2 | 3 | 2 | ||||||||||||
40. | Nagydobronyi Református Líceum | 6 | ||||||||||||||
41. | Nagymuzsalyi Hunyadi János Líceum | 9 | ||||||||||||||
42. | Nagyszőlősi 1.sz. Középiskola | 1 | ||||||||||||||
43. | Nagyszőlősi 8. sz. Általános Iskola | 1 | ||||||||||||||
44. | Palágykomoróci Gimnázium | 2 | 5 | 4 | ||||||||||||
45. | Péterfalvai Református Líceum | 1 | ||||||||||||||
46. | Salánki Mikes Kelemen Középiskola | 3 | ||||||||||||||
47. | Sislóci Dobó István Líceum | 1 | ||||||||||||||
48. | Somi Gimnázium | 1 | 1 | 1 | ||||||||||||
49. | Szernyei Gimnázium | 1 | ||||||||||||||
50. | Szürtei Lìceum | 6 | 2 | |||||||||||||
51. | Técsői Hollósy Simon Magyar Tannyelvű Líceum | 27 | 9 | |||||||||||||
52. | Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum | 4 | ||||||||||||||
53. | Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola | 2 | ||||||||||||||
54. | Ungvári Dayka Gábor Líceum | 11 | 7 | 9 | 1 | 7 | 2 | 2 | 3 | 3 | 3 | |||||
55. | Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium | 1 | ||||||||||||||
56. | Viski Folkműhely | 1 | 15 | |||||||||||||
57. | Viski Kölcsey Ferenc Oktató-Nevelő Intézmény | 10 | ||||||||||||||
58. | Zápszonyi Gimnázium | 1 | ||||||||||||||
Résztvevők száma összesen: | 36 | 36 | 71 | 43 | 49 | 62 | 59 | 69 | 64 | 31 | 104 | 44 | 71 | 43 | 40 | |
822 |
S.sz. | Járások | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 | 2025 | Összesen |
1. | Beregszászi | 36 | 36 | 52 | 30 | 27 | 32 | 52 | 67 | 64 | 31 | 44 | 41 | 46 | 33 | 33 | |
2. | Huszti | 0 | 0 | 1 | 0 | 5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 23 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
3. | Magyarország | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 24 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
4. | Munkácsi | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 3 | 1 | 0 | 0 | 0 | |
5. | Técsői | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 22 | 0 | 13 | 0 | 0 | |
6. | Ungvári | 0 | 0 | 17 | 12 | 17 | 6 | 7 | 1 | 0 | 0 | 12 | 2 | 12 | 10 | 7 | |
Résztvevők száma: | 36 | 36 | 71 | 43 | 49 | 62 | 59 | 69 | 64 | 31 | 104 | 44 | 71 | 43 | 40 | 822 |
A tábor lehetőséget nyújt a fiatalok számára, hogy mélyebben megismerkedjenek népi kultúránkkal, fejlesszék zenei és tánctudásukat, miközben közösségi élményekkel gazdagodnak. A népzene és a néptánc értékeinek tovább örökítése nemcsak identitásformáló erővel bír, hanem hozzájárul a nemzeti örökség élő megőrzéséhez is. A tábor 2025. június 30. – július 4. között valósult meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében. A tábort Szilágyiné Tóth Gabriella vezette, aki az elmúlt 15 év során már 14 alkalommal járult hozzá pedagógiai munkájával a tehetséggondozó programok eredményes megvalósításához. A héten 12 oktató dolgozott azon, hogy tartalmas és élményekben gazdag napokat biztosítsanak a résztvevőknek. Munkájukat 7 főiskolai hallgató támogatta nevelőként, aktívan részt vállalva a programok lebonyolításában.
A programra 42 fő nyújtotta be jelentkezését és összesen 40-en vettek részt azon 12 településről 14 oktatási intézmény képviseletében:
№ | Oktatási intézmény | Létszám |
1. | Beregszászi Bethlen Gábor Líceum | 6 |
2. | Beregszászi Fedor Potusnyàk Líceum | 2 |
3. | Beregszászi Horváth Anna Gimnázium | 2 |
4. | Beregszászi Kossuth Lajos Líceum | 9 |
5. | Beregszászi Platán Líceum | 4 |
6. | Beregszászi Tarasz Sevcsenkó Líceum | 2 |
7. | Dédai Gimnázium | 1 |
8. | Gáti Kovács Vilmos Líceum | 2 |
9. | Jànosi Líceum | 1 |
10. | Nagybégányi Gimnázium | 1 |
11. | Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola | 1 |
12. | Nagyberegi Református Líceum | 2 |
13. | Palagykomoróci Gimnázium | 4 |
14. | Ungvári Dayka Gábor Líceum | 3 |
40 |
№ | Település | Létszám |
1. | Balazsér | 1 |
2. | Beregszász | 18 |
3. | Déda | 2 |
4. | Gát | 2 |
5. | Jánosi | 4 |
6. | Kígyós | 2 |
7. | Kisszelmenc | 3 |
8. | Macsola | 1 |
9. | Nagybégány | 1 |
10. | Nagybereg | 2 |
11. | Palágykomoróc | 3 |
12. | Ungvár | 1 |
40 |
A Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor heti programja rendkívül gazdag és sokrétű élményeket kínált a résztvevő fiatalok számára. A foglalkozások során helyi, Kárpátalján élő elhivatott szakemberek fejlesztették a gyerekeket a népzene, a néptánc és a kézművesség területén, különösen nagy hangsúlyt fektetve a hagyományok élő továbbadására. A programban helyet kapott a népi játékok gyakorlása, harmonika-, hegedű- és furulyatanulás, kézműves foglalkozások, valamint néptáncoktatás is. A szakmai csapat tagjai között szerepelt:
Oktató neve | Tábori munkakör |
Szilágyiné Tóth Gabriella | népi játék oktató |
Szilágyi László | népi játék oktató |
Kovács Erika | népi ének tanár |
Molnár István /Csipkés zenekar/ | Hangszeres oktató, hegedű |
Bernáth Ferenc /Csipkés zenekar/ | Hangszeres oktató, brácsa |
Lénárt Leontyij /Csipkés zenekar/ | Csipkés zenekar, cimbalmos |
Juhász József /Csipkés zenekar/ | Hangszeres oktató, nagybőgő |
Halász Bertalan | Hangszeres oktató, harmónika |
Holozsai Imre | Hangszeres oktató, népi furulya |
Kopasz Vivien -Kitti | néptánctanár |
Mester Andrea | kézműves |
Gogola Éva | kézműves |
A talpalávalót idén is a Csipkés zenekar húzta mindenki nagy örömére.
A tábor zárásaként 2025. július 4-én az FSZI Dísztermében ünnepi műsorra került sor, ahol a résztvevők bemutatták a hét során elsajátított tudásukat, így méltó módon koronázta meg a közösen eltöltött napokat. A záróműsor programja a következő volt:
- Galgamenti énekek – előadták a táborlakók
- Madocsai verbunk, szatmári muzsika, sárközi ugrós – előadták a tábor hegedűsei
- Kedvenc gyermekjátékok – előadták a táborlakók
- Népi furulyások játéka
- Nagydobronyi és Viski muzsika – előadták a harmónikás táborlakók
- Moldvai táncok – előadták a néptáncosok
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Papp Ferenc – Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Gyebnár István – Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivő konzulja, Orosz Ildikó – a II. RFKMF és a KMPSZ elnöke, Csernicskó István – a II. RFKMF rektora, Csizmár Iván – a II. RFKMF rektorhelyettese, Soós Katalin – a II.RFKMF FSZI igazgatónője és a korábbi évek táborvezetői: Kepics Andzselika – a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója és Halász Nikoletta – a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola és a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola harmónika oktatója. A 3 táborvezető eddigi munkáját a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány köszönő oklevéllel ismerte el. A meghitt és örömteli hangulatú eseményt egy közös ünneplés zárta, melynek fénypontja az ünnepi torta felszeletelése és elfogyasztása volt.
Ezúton is köszönjük a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását.
Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója