Dobó István emléke továbbra is él Szerednyén

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet tizenegyedik éve emlékezik meg Dobó Istvánról. A híres egri vár kapitányának emlékét szeptember 9-én méltatták Szerednyén.

A megemlékezés kezdetén Ferku Szilveszter előadásában elhangzott Dobó István esküje az Egri csillagok musicalből.

A PCS nem véletlenül választja Szerednyét helyszínül már több éve, hiszen ez a település több szállal fűződik a magyar kultúrához és történelemhez:

  • a Szerednyén található Buttler kastély grófjáról mintázta Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének főhősét,
  • 1805 decemberében egy éjjelen át az itt található Buttler-házban őrizték a Szent Koronát,
  • életének egy részét itt töltötte Csontváry Kosztka Tivadar festőművész,
  • valamint itt született a híres törökverő, Dobó István, a magyar történelem egyik legnagyobb hőse, kinek alakja példaértékű minden anyaországi és határon túli magyar számára. Dobó István várkapitány egri diadalát követően kapta királyi adományként birtokul Szerednyét és környékét.

A földalatti alagútrendszert a hagyomány szerint az ő parancsára építették az egri várt ostromló törökök, akik foglyul estek a harc után. A több ezer hadifogoly által kiásott pincerendszer menedékként szolgált a helyi lakosok számára, továbbá börtönként szolgált a középkorban. Később felfigyeltek arra, hogy adottságai kiválóan megfelelnek a borok érlelésére.

Gombor Bence, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja beszédében Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét idézve hangsúlyozta: „A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében.”

A konzul szerint ez az üzenet ma is időszerű Kárpátalján, ahol a közösség békétlen időkben is meg akar maradni magyarként szülőföldjén. Hozzátette:

„Magyarország mint anyaország, továbbra is minden támogatást megad az Ukrajnában élő magyar közösségnek, ugyanakkor humanitárius segítséggel is igyekszik hozzájárulni az ukrán nép megsegítéséhez”.

Ezt követően Vesztergám Miklós magyarországi tárogatóművész előadását hallhatták a jelenlévők.

Orosz Ildikó, a PCS elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az egri vár kapitányának hőstette nem csupán katonai győzelem volt, hanem a kereszténység és a Kárpát-medencei népek fennmaradásának záloga is.

Kiemelte, hogy Dobó nemcsak a római katolikus hitet, hanem a szláv lakosság kereszténységét is védelmezte, támogatva többek között Károli Gáspár bibliafordítását. Hozzátette:

„Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a térség népei megőrizhették identitásukat és kultúrájukat”.

Mint mondta, fontos, hogy a fiatal nemzedék is megismerje Dobó István örökségét.

Orosz Ildikó reményét fejezte ki, hogy a jövőben egyre több környékbeli iskola és közösség csatlakozik majd az emléknaphoz, erősítve a közös múlt és hőseink tiszteletét.

A beszédek után a jelenlévők elhelyezték koszorúikat Dobó István mellszobránál. A koszorúzás alatt Vesztergám Miklós tárogatójából csendült fel a Summáját írom Eger várának című nóta.

Az esemény a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatása által valósult meg.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma