Rolling Go közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi felvonulás Beregszászban

Szeptember 30-án játékos és tanulságos eseményre került sor Beregszászban. A P. Frangepán Katalin Gimnázium és a Határtalan Segítség Alapítvány szervezésében sor került a Rolling Go közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi felvonulásra, amely immár harmadik alkalommal valósult meg a városban. A felvonuláshoz idén állami intézmények is csatlakoztak.

A rendezvény résztvevőit Jakab Andrea, a P. Frangepán Katalin Gimnázium megbízott igazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a program legfontosabb célja az, hogy az óvodás- és iskoláskorú gyerekek már egészen kicsi korban elsajátítsák a közlekedési szabályokat, hiszen a biztonságos közlekedés alapjai így rögzülnek a legkönnyebben. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a felvonulás lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy kiszakadjanak a mindennapi környezetükből.

A rendezvény célja nemcsak az, hogy játékos formában ismertessük meg gyermekeinkkel a közlekedésbiztonság és a környezetvédelem fontosságát, hanem az is, hogy a nehéz hétköznapok terheit, a mindennapok zaját egy időre elfeledtessük velük

– mondta az igazgató asszony.

Jakab Andrea kiemelte, hogy a P. Frangepán Katalin Gimnázium 2022-ben csatlakozott a Rolling Kids programhoz, amelynek keretében idén már nemcsak Beregszászban, hanem Nagydobronyban is megrendezik a felvonulást. Háláját fejezte ki Magyarország Kormányának, Beregszász vezetőségének és a Rákóczi-főiskolának a támogatásért.

Jakab Andrea szavait követően Fülöp Andrea, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának és Beregszászi Konzulátusának a képviselője is köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében felhívta a figyelmet a közlekedésbiztonság és a környezetvédelem fontosságára, kiemelve, hogy a Beregszászban immár harmadik alkalommal megrendezett Rolling Go felvonulás célja éppen ez. Mindemellett hangsúlyozta azt is, hogy a közlekedés a mindennapjaink része, de a technikai fejlődés következtében egyre nagyobb veszélyeket rejt magában, és a balesetek többsége emberi mulasztásra vezethető vissza.

Fülöp Andrea elmondta azt is, hogy a baleset-megelőzést már kisgyermekkorban el kell kezdeni, hiszen a gyerekek sajátos módon érzékelik a közlekedési helyzeteket, figyelmük megosztottabb, szabályismeretük pedig még nem következetes. Éppen ezért kulcsfontosságú a tudatos közlekedési nevelés.

Mindannyian emlékezetünkbe kell véssük, hogy bár a közlekedés alapszabályait gyerekkorban játékosan elsajátíthatjuk, a közlekedés nem játék. A közlekedési szabályok minket védenek

– tette hozzá.

Fülöp Andrea külön köszönetet mondott a P. Frangepán Katalin Gimnáziumnak és a Határtalan Segítség Alapítványnak a rendezvény megszervezéséért, majd zárásként kiemelte:

Közlekedésünk során soha ne feledjük, hogy a sebesség nem a barátunk, a türelem pedig nem az ellenségünk

– mondta a konzul asszony.

Ezt követően Mester János, a Határtalan Segítség Alapítvány alapítója és a Rolling Kids program megálmodója szólt a gyerekekhez. Beszédében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos számára, hogy harmadik alkalommal is együtt lehetnek a résztvevőkkel ezen a különleges eseményen. Köszönetet mondott a városvezetésnek és a P. Frangepán Katalin Gimnáziumnak a rendezvény befogadásáért, valamint ígéretet tett arra, hogy a jövőben is számos felejthetetlen pillanatot szereznek majd a gyerekeknek.

Ígérem, a jövőben még nagyon sok felejthetetlen pillanatot fogunk okozni különleges járműveinkkel, amelyekkel felhívhatjuk a figyelmet a még biztonságosabb közlekedésre, illetve a környezetünkért is fogunk tudni sok mindent tenni

– fűzte hozzá. Végül jó szórakozást kívánt mindenkinek, és arra biztatta a gyerekeket, hogy élvezzék a felvonulás minden pillanatát.

A hivatalos köszöntők után kezdetét vette a felvonulás. Az óvodások és az iskolások biciklikkel, futóbiciklikkel, rollerekkel, görkorcsolyákkal és gokartokkal vonultak végig a Rákóczi-főiskola bejáratától egészen a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumig. A jó hangulatról a Kodály Zoltán Művészeti Iskola gondoskodott.

This slideshow requires JavaScript.

A líceum udvarán a gyerekeket izgalmas programok várták. Akadálypályán próbálhatták ki ügyességüket, közelebbről ismerkedhettek meg a rendőrség és a mentőszolgálat járműveivel, valamint eszközeikkel. A Határtalan Segítség Alapítvány meglepetéssel is készült, a program kapcsán több intézmény is pedálos járművekkel gazdagodott.

Oniszkó Gy.