Online informatikavetélkedőn vettek részt a Rákóczi-főiskola diákjai

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói nemzetközi online informatikavetélkedőn vettek részt, ahol a főszerep a programozásé volt.

Az “Igor Sikorsky Kijevi Műszaki Intézet” Ukrán Nemzeti Műszaki Egyetem által szervezett Sz. O. Lebegyev és V. M. Gluskov nevét viselő XV. Nemzetközi Nyílt Programozó KPI-OPEN elnevezésű versenyt 2021. július 5. és 8. között tartották. A Rákóczi-főiskolát Sztároszta Miklós, Héder Tamás első éves mesterképzésben és Zsendej Dávid másodéves alapképzésben részt vevő hallgató képviselte. A versenyzők edzője Beregszászi István tanár volt.

Az online térben megrendezett rangos versenynek ukrajnai, magyarországi, romániai, litvániai, azerbajdzsáni és spanyolországi résztvevői is voltak.

Az online térben szervezett megmérettetés a résztvevőknek és a szervezőknek is új helyzetet teremtett. Az egész verseny alatt a résztvevőket mind szemből, mind a háttérből egy-egy online rendszerbe kötött kamera figyelte. Jelentősebb szabálysértések nem történtek.

A háromtagú csapatok két fordulóban mérhették össze tudásukat. Az első fordulóban hat feladatot kellett megoldani öt óra alatt, míg a másodikban nyolc feladatot 6 óra alatt. A fordulók között egy szabadnap volt, amelyen a vetélkedő támogatói tartottak előadásokat.

A Rákóczi-főiskola hallgatói értékes tapasztalatokat szerezhettek a megmérettetés során.

Gál Adél