„30 éve szabadon” – az 1989-90-es rendszerváltásról tartottak konferenciát Beregszászban

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (PCS) és Magyarország Beregszászi Konzulátusa 30 éve szabadon – A magyar rendszerváltás és a külhoni magyarság címmel szervezett konferenciát október 26-án. A rendezvényt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold termében tartották.

Az esemény a 30 éve szabadon című videóösszeállítás és Balogh László: Temesvári harcok című kisfilmjének vetítésével kezdődött.

A jelenlévőket Beke Mihály András konzul köszöntötte.

A köszöntések után Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról és Nagy Gáspár: Öröknyár című versét hallhatták a résztvevők.

Elsőként dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetője tartott előadást. Beszámolójában ismertette az utóbbi 30 év mérlegét, ami azóta történt Ukrajnában, Kárpátalján. A rendszerváltástól, a Szovjetunió szétbomlásától napjainkig oktatás, vallás, közélet és politika terén.

Szilágyi Mátyás főkonzul az 1989-90-es rendszerváltás eseményeit ismertette a résztvevőkkel.

Majd Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke tartott előadást. A rendszerváltás korszakáról lakiteleki eseményeket idézett, illetve különböző pártok (MDF, KDNP, Kisgazdapárt) szétverésének okáról tartott beszámolót. Ismertette, hogyan élte meg Európa és Magyarország a szabadságot a váltás után. Az 1990-es kormányalakításra is kitért beszédében.

Lezsák Sándor ezt követően a Mindszenty Társaság által alapított elismerő emlékérmet nyújtott át Majnek Antalnak, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspökének.

Megosztotta életeseményeit és gondolatait a résztvevőkkel Szőcs Géza, Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, politikus; Duray Miklós, szlovákiai magyar politikus, író és egyetemi tanár; Simon János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóprofesszora; Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke; Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke; Milován Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke; Vári Fábián László költő, író és Dupka György közíró, történész.

Zsoldi Tímea
Kárpátalja.ma

Forrás: