A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar főiskola sárkányhajó-csapata a Szent István Egyetem által rendezett regattán

Főiskolánk csapata a Szent István Egyetem meghívására idén második alkalommal vett részt a SZIE Sárkányhajó Regattán, amelyet 2018. június 23-án immár hetedik alkalommal rendeztek meg a szarvasi Holt-Körösön. A versenyen összesen 25 egység vett részt, és a II. RF KMF hajója második legjobb külhoni csapatként közöttük az előkelő 9. helyezést szerezte meg. A 20 hallgatót edzőik, Orbán Anikó és Vizauer Árpád, valamint Sztojka Miroszláv oktató kísérték el a versenyre. A Főiskola küldöttségét Fodor Gyula rektorhelyettes vezette.

A verseny idén is a Holt-Körös egy 200 méteres szakaszán, a víz folyásirányában került megrendezésre. A sárkányhajóban a 20 lapátos mellett egy dobos és egy kormányos is helyet kapott. Előbbi az evezősök számára adta az ütemet, utóbbi pedig a hajót tartotta irányban. A verseny a megfelelő fizikai erőnlét mellett komoly egymásra figyelést, illetve összhangot is igényelt.

A megmérettetés után nem maradhatott el a versenyzők ismeretszerzése, szórakozása sem. A csapat késő délután ellátogathatott az ország egyetlen interaktív parkjába, a Szarvasi Mini Magyarország Makettparkba, ahol az egykori Nagy-Magyarország nevezetes épületeinek méretarányosan kicsinyített másaival ismerkedhettek meg. Este a küldöttség egy koncerten vett részt, amelyen az Armynas és a Children of Distance zenekarok léptek fel. A kárpátaljai csapat részvételi költségeit a Szent István Egyetem Kárpát-medencei Agrár és Vidékfejlesztési Innovációs Központja fedezte, amit a küldöttség ezúton is szeretne megköszönni!