A KMPSZ központi tanévnyitóő ünnepséget szervezett

2018. szeptember 8-án tartotta meg a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség központi tanévnyitó ünnepségét, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. Az esemény Ady Endre szavainak jegyében került lebonyolításra: „Ami fél, azt el ne fogadd, egészet akarj és egészet adj!”

A programot Szabad Tamara Szintia, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézet tanulója nyitotta meg szavalatával, melyben Illyés Gyula Haza, a magasban című versét adta elő.

A vendégek köszöntését és bemutatását követően Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke tartotta meg ünnepi beszédét, melyben összegezte az elmúlt tanév nehézségeit, kihívásait, valamint beszámolt az újításokról, fejlődésekről, melyek a magyar kormány támogatásával jöhettek létre. Hangsúlyozta az elkövetkezendő tanév megpróbáltatásait, melyekre az iskoláknak számítaniuk kell, ezek főként a tankönyv és módszertani segédanyagok hiánya. Ám a  nehézségek ellenére mégis pozitív gondolatokkal és hozzáállással erősítette a résztvevő pedagógusokat.

A beszámolót követően felszólalt többek között Brenzovics László, az ukrán parlament képviselője, valamint Beke András Mihály konzul.

Az eseményen sor került a Beregszászi 6. számú Horváth Anna Általános Iskola első osztályos tanulóinak műsorára, majd azt követően átadták a Széchenyi Jótékonysági Alapítvány és a KMPSZ egységcsomagjait a tanulóknak. Végezetül Zán Fábián Sándor püspök áldotta meg a gyermekeket.

A jelenlévők az áldást követően egy népdalcsokrot hallgathattak meg Kovács Abigél, a Mezővári Credo Énekegyüttes tagjának előadásában.

A hagyományokhoz hűen felszólalt egy, a szakmában már sok éve tevékenykedő – Komári Ibolya, a Kisbégányi Általános Iskola tanára –, valamint egy pályakezdő – Mester Csilla, a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanára – pedagógus.

A program zárásaként a résztvevők közösen elénekelték a Szózatot.

Tóth Krisztina
Kárpátalja.ma

Forrás: