A Rákóczi-főiskola várja a jelentkezőket a magiszteri képzésre

Hamarosan elkezdődik a felvételi időszak az ország felsőoktatási intézményeiben, ezért Sztojka Miroszlávot, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felvételi Bizottságának titkárát arra kértük, foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat az érdeklődők számára. Korábban (lásd a Kárpátalja május 27-én megjelent 1059. számát!) a beregszászi főiskola bachelor szintű képzéseivel kapcsolatban igyekeztünk hasznos tudnivalókkal szolgálni. Ezúttal a magiszteri szintű képzésekre, illetve a magyarországi intézményekkel közösen meghirdetett, Ukrajnában nem akkreditált képzésekre vonatkozó információkat foglaljuk össze.

– Mely szakokon indít magiszteri szintű képzéseket 2021-ben a Rákóczi-főiskola?

– Idén matematika, történelem és régészet, magyar nyelv és irodalom, ukrán nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, biológia, valamint tanítói szakokon várjuk a jelentkezőket magiszteri szintű képzéseinkre.

– Mit kell tudniuk a jelentkezőknek a felvételi eljárásról?

– Jelentkezni magiszteri szintű képzésekre az alapképzésben szerzett bachelor szintű oklevéllel vagy szpecialiszt, esetleg magiszteri szintű diploma birtokában lehet.

Idén minden szakra csak elektronikusan van mód jelentkezni. A jelentkezők felhasználói fiókjainak regisztrációja az elektronikus jelentkezési rendszerben július 1-jén veszi kezdetét a következő címen: https://vstup.edbo.gov.ua/. A regisztráció kezdetéig bevezetésre kerülhet az Egységes állami elektronikus szolgáltatások portálja, melyen keresztül szintén regisztrálhatnak a felvételizők. Ez a portál a következő címen érhető el: https://diia.gov.ua/. A felhasználói fiók regisztrálásához meg kell adni a jelentkező e-mail-címét; az egységes idegen nyelv felvételi vizsgára való jelentkezéskor kapott vizsgalap számát, PIN-kódját és kiadási évét; a már megszerzett végzettséget igazoló okmány sorozatszámát, valamint mellékletének átlageredményét; továbbá fel kell tölteni a már megszerzett végzettséget igazoló okmány mellékletének és egy 3 x 4 cm-es színes okmányképnek a szkennelt változatát is. Ezt követően a regisztrált felhasználói fiókon keresztül július 15–23. között elektronikus formában be kell nyújtani a jelentkezési kérelmet a kiválasztott szakra vagy szakokra. A felvételi vizsgákra július 19–30. között kerül sor, illetve augusztus 2-ig kell kihirdetnünk a felvételre ajánlottak névsorát. A jelentkezőknek szaktárgyi, illetve úgynevezett egységes felvételi vizsgát kell tenniük idegen nyelvből (єдиний вступний іспит з іноземної мови). Az egységes felvételi vizsga idegen nyelvből egy, a ZNO-hoz hasonló rendszerben lebonyolítandó megmérettetés, melyet a felvételizők június 30-án tesznek le. A jelentkezőknek elektronikusan kellett regisztrálniuk erre a felvételi vizsgára 2021. május 11. és június 3. között. Szaktárgyi felvételi vizsgán egy belső, a főiskolán tett (a felvételiző által választott szaknak megfelelő) vizsgát kell érteni. Például a matematika szakra felvételizők matematikából tesznek szaktárgyi felvételi vizsgát. A felvételi vizsgák témái és a különböző típusú mintafeladatok minden tárgyból és minden képzési szintre vonatkozóan megtalálhatók intézményünk honlapján (www.kmf.uz.ua). Ugyanitt olvasható a felvételi eljárással kapcsolatos minden egyéb információ is. Főiskolánk Beregszász, Kossuth tér 6. szám alatti felvételi irodájában minden jelentkezőnek szívesen segítünk az elektronikus felhasználói fiók regisztrálásában és a szükséges adatok, dokumentumok feltöltésében.

Bizonyos esetekben lehetőség van arra, hogy a magiszteri szintű képzésekre jelentkezők ne a tesztközpontokban, hanem intézményünkben tegyenek vizsgát idegen nyelvből. Erről a www.kmf.uz.ua weboldalon található felvételi szabályzatunk VIII. fejezetében olvashatnak az érdeklődők.

Külön szeretnék kitérni arra, hogy a szpecialiszt vagy mester szintű oklevéllel jelentkezők a ZNO-hoz hasonló rendszerben lebonyolítandó egységes felvételi vizsgát idegen nyelvből a főiskolán tett idegennyelv-vizsgával helyettesíthetik.

Felhívom a jelentkezők figyelmét, hogy a 2021-es felvételi szabályzat magiszteri szintű képzések esetén pótfelvételi eljárást is lehetővé tesz. A pótfelvételi eljárásban azok a jelentkezők vehetnek részt, akik sikeresen teljesítették június 30-án az egységes felvételi vizsgát idegen nyelvből. Itt kell újra megjegyeznem, hogy a szpecialiszt vagy mester szintű oklevéllel jelentkezők a ZNO-hoz hasonló rendszerben lebonyolítandó egységes felvételi vizsgát idegen nyelvből a főiskolán tett idegennyelv-vizsgával helyettesíthetik. A pótfelvételire vonatkozó jelentkezési kérelmek benyújtására szeptember 15–28. között van mód. Azok számára, akik a főiskolán tesznek ide­gennyelv-vizsgát, a jelentkezési kérelmek benyújtása szeptember 15–22. között zajlik. A felvételi vizsgákra szeptember 29. és október 1. között kerül sor.

– Milyen magyarországi oktatási intézményekkel közösen meghirdetett, Ukrajnában nem akkreditált képzésekre lehet jelentkezni a Rákóczi-főiskolán?

– A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kertészmérnök, mezőgazdasági mérnök, illetve élelmiszeripari mérnök képzéseket indít Beregszászban. A Nyíregyházi Egyetem gazdálkodás és menedzsment, ének-zene tanár (tanítói szakképzettség alapján), rajz- és vizuáliskultúra-tanár (tanítói szakképzettség alapján), testnevelő tanár (általános iskolai) (tanítói szakképzettség alapján) szakokat, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola pedig református katekéta-lelkipásztori munkatárs, illetve görögkatolikus katekéta szakot hirdet a Rákóczi-főiskolán. A Debreceni Egyetem is együttműködik főiskolánkkal, s négy szakon indít kihelyezett képzést: ápolás és betegellátás, gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus és szociálpedagógia. A Károli Gáspár Református Egyetem magyar mint idegen nyelv szakos pedagógus (alapképzésben – BA/BSc – szerzett oklevél alapján) kihelyezett képzést indít Beregszászban. E képzésekre a jelentkezők érettségi bizonyítvány alapján felvételizhetnek.

A képzési programokra vonatkozó jelentkezési határ­időkről a főiskola honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Külön szeretnék kitérni arra, hogy jelentkezni előzetes időpontfoglalással is lehetséges a tanulmanyikmf@gmail.com e-mail-címen, a (+3803141)-2-43-43-as vezetékes vagy a +380984681266-os mobilszámon munkanapokon 8.00–17.00 óra között.

Befejezésül szeretném felhívni a jelentkezők figyelmét, hogy a felvételi eljárással kapcsolatos bármilyen kérdésben egyedül a Rákóczi-főiskola 2021. évi felvételi szabályzata (www.kmf.uz.ua) tekinthető minden részletre kiterjedő és az esetleges panaszok, jogorvoslati lehetőségek szempontjából is mérvadó dokumentumnak.

Jó egészséget, kitartást és sok sikert kívánok minden felvételizőnek!