A tudásban és kapcsolatokban a jövő

Folytatódott a Tehetséggondozás a tudományok útján című programsorozat a Rákóczi-főiskolán. Február 15-én a beregszászi főiskola Győr termébe várták az érdeklődőket, akik előadásokat hallhattak két hallgatói mobilitási programról. Az esemény a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) szervezésében valósult meg.

Tehetséggondozás a tudományok útján programjai pályakezdő kárpátaljai magyar főiskolásoknak és egyetemistáknak nyújt segítséget kutatási módszerek elsajátításához, ezen felül lehetőséget ad különböző pályázatok és intézmények megismerésére.

Célja: a felnövekvő kárpátaljai magyar értelmiségi réteg informálása, felkészítése és fejlesztése.

A kurzus harmadik állomásán a Makovecz Hallgatói Mobilitási Program és az Erasmus+ ösztöndíjprogramok és azok jó gyakorlatai voltak a terítéken. A rendezvény elsősorban a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium ösztöndíjasait szólítja meg, de minden érdeklődő számára nyitott.

A délutáni alkalom első felszólalója dr. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodavezetője volt.

„A tudás boldogság, mert akinek széleskörű, szerteágazó, mély tudása van, az meg tudja különböztetni az igazi célt a hamistól, a fontos dolgokat a jelentéktelentől, a magas rendű, bölcs dolgot a haszontalantól” – hallgattuk az irodavezetőtől.

Ezután dr. Érsek Vivienn, a Kárpát-medence Magyar Oktatásának Fejlesztéséért Felelős Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője tartott előadást Hallgatói mobilitás a Kárpát-medencében – Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram címmel. A főosztályvezető felhívta a hallgatók figyelmét a mobilitási programok által nyílt lehetőségekre, amelyek nem csupán tudással, hanem új kihívásokkal, kapcsolatokkal és élményekkel gazdagítják azokat, akik részt vesznek benne.

Szintén a mobilitási lehetőségek kihasználására bátorította a hallgatókat dr. Fodor Gyula, a II. RF KMF rektorhelyettese A Makovecz Hallgatói Program és az ERASMUS+ ösztöndíjprogram, illetve ezek tapasztalatai a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán című előadásával. A tudóspalánták értékes információkat szerezhettek a két program kapcsán: megismerhették a projektekre való jelentkezésmenetét, a fogadó intézmények listáját és egyéb hasznos tudnivalókat az ösztöndíjakról. Mindkét bemutató után a jelenlévők feltehették a kérdéseiket az előadóknak.

„A tudás hatalom, s talán ettől is nagyobb erőforrás a kapcsolati tőke– mondta az előadások zárásaként dr. Váradi Natália. – A legnagyobb erő a XXI. században az intelligencia.”

Az esemény kötetlen beszélgetéssel zárult.

A következő kurzus (március 22.) a Kárpát-medencei kutatóintézeteket mutatja be.

A programsorozatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatja.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma

Forrás: