Az anyanyelvet méltatták a Rákóczi-főiskolán

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”
– Kosztolányi Dezső

Az anyanyelvet méltatták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF). Az anyanyelv nemzetközi napjának alkalmából február 21-én a Magyar Tanszéki Csoport I-IV. évfolyama kötetlen, interaktív programokkal várta az érdeklődőket a főiskola Esztergom termébe.

A délután a IV. évfolyam humoros felvezetőjével indult, majd Dudics Katalin, a II. RF KMF tanára köszöntötte a megjelenteket. Ezután a II. évfolyam magyar szakos diákjai tartottak rövid előadást a magyar nyelv eredetéről, amelyet egy nyelvcsaládfával szemléltettek. Előadásukban elhangzott a Kosztolányi Dezső által kiválasztott tíz legszebb magyar szó.

A I. évfolyamosok nyelvi kvízzel készültek, idegen nyelvek felismerése volt a feladat. Ezt követően a III. évfolyamosok anyanyelvvel kapcsolatos plakátjukat mutatták be, majd elhangzott Faludy György Óda a magyar nyelvhez című műve és az Én vagyok az, aki nem jó kezdetű magyar népdal. Az előadások között nyelvvel kapcsolatos videóparódiák fokozták a jókedvet.

1952-ben a bengáli anyanyelvű Bangladesben az urdu nyelvet tették hivatalos államnyelvvé. A bengáli nyelv elnyomása ellen február 21-én Dakkában a diákok tüntetésekbe kezdtek, amelyet a rendőrség vérbe fojtott. Az ENSZ 1999-ben, Banglades javaslatára, február 21-ét nyilvánította az anyanyelv világnapjává a dakkai lázadás emlékére.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma

Forrás: