Egy nap az obszidián-keresés és a jókedv jegyében – terepgyakorlat Rakaszon

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének szervezésében 2018. szeptember 15-én régészeti terepgyakorlatra, tanulmányi kirándulásra került sor. Az első és második évfolyamos hallgatók Rakaszra, a Kárpát-medence legbőségesebb obszidián-lelőhelyére érkezve megismerkedtek magával a kőzet kinézetével, keletkezésével, előfordulásával valamint több ezer évvel ezelőtti felhasználásával. A csoport vezetője Rácz Béla volt, rajta kívül Császár István főiskolai tanár is részt vett a terepgyakorlaton.

Rakasz település környékéről tudni kell, hogy már az őskorban is lakott terület volt. Ennek köszönhetően a hallgatók olyan obszidiánokat is találtak, melyeken emberi megmunkálás nyomait vélték felfedezni. A keresés olyan szerencsésen alakult, hogy szinte mindenki talált egy-két darab kőzetet, sőt még egy kézibaltára is sikerült rábukkanni.

A jó hangulatú gyűjtögetést megkoronázta a további program, ami az ismerkedés volt. A beszélgetésre egy kisebb bányató mellett került sor, amelynek egyik partja több méter magas világosszürke tufarétegekből áll, mindez festői hátteret adott az ismerkedésnek. Bár az időjárás előrejelzés nem kecsegtetett túl sok jóval, mégis mindvégig napsütéses idő kísérte a csoportot. Mindent összevetve nagyon jól zárult a nap. Sok új információval és társas élménnyel tértek haza a hallgatók.

 

Molnár Dominika-Lívia
Történelem BA, II. évfolyam