Balogh Henrietta – III. évfolyam, biológia szak

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Kolozsvár)

Mobilitásom 2019. február 17-én kezdődött.

Az előzőekben nem sokat hallottam a programról, csak részinformációkat. De nem is igazán érdeklődtem felőle. Később a tanszékünkön tanáraink hívták fel rá a figyelmünket. Először kicsit félve hallgattuk, mivel új és ismeretlen volt az egész. De az egyik közös terepgyakorlat során, ahol megbarátkoztunk a Sapientia EMTE néhány diákjával, sikerült meggyőzniük minket, hogy érdemes megpróbálni. Végül beleegyeztünk és tanáraink segítségével, bíztatásával (amiért köszönettel tartozunk) el is jöttünk.

Ami a mobilitási előkészületeket illeti, úgy a fogadó, mint a küldő intézmény tanárai/ adminisztrátorai) nagyon segítőkészek és megértőek voltak. Amiben tudtak, segítségünkre voltak, és kérdéseinkre is mindig választ kaptunk, így különösebb problémáink nem voltak.

Az első hetek a felfedezés hetei voltak, amikor is bejártuk a város egyes részeit és megnéztük a nevezetes helyeket, ismert szórakozóhelyeket, illetve látványosságokat. Ilyen volt például a Fellegvár, a Szent Mihály templom, a botanikus kert stb. Az első napok – ami igen meglepő – sem voltak nehezek. Csupán az idő tolódott el egy-egy szituációnál, mivel ismeretlen volt a helyzet. De ezek a problémák is hamar megoldódtak.

Igaz, hogy a hivatalos nyelv a román, de voltak helyek, ahol magyarul is beszéltek, és ilyenkor nagy lelkesedéssel kérdeztek afelől, hogy honnan érkeztünk. A boltokban angolul kértünk, ami szintén élmény volt, mert sok mókával járt az egy-egy baki, de boldogultunk és legalább fejlesztettük a beszédünket. Románul is sikerült megtanulnunk néhány szót és mondatot.

A beilleszkedés sem volt nehéz, mivel az intézmény tanárai és diákjai hamar befogadtak minket s ennek köszönhetően még több élményben lett részünk. Mivel különböző évfolyamokkal voltak óráink, több egyéniséggel is megismerkedhettünk és többé-kevésbé sikerült megtalálni velük az összhangot. Ami igazán meglepő és jóleső volt, az a tanárok közvetlensége és kedvessége. Ennek köszönhetően segítségünkre tudtak lenni és ők is számíthattak ránk.

Ami az oktatást illeti, a tanórák érthetőek voltak. A mieinktől annyiban térnek el, hogy hosszabbak, viszont több szünettel és gyakorlattal, ami abban nyilvánult meg, hogy gyakran mentünk ki terepre. Többek között meglátogattuk a Kolozsvári Bükköt, Jára völgyét, az Állattani múzeumot, a Dunaszigetet, és elmentünk Görögországba is terepgyakorlatra, ami felejthetetlen volt. De mindegyik helyhez kapcsolódik valamilyen kisebb-nagyobb élmény, emlék.

Nagyon fontos az az elv, hogy minél többet a természetben, amit sokszor hangsúlyoztak pedagógiai szempontból, s így vált számomra is fontossá. Ezáltal lett több élményem és a tapasztalatom. Ilyen volt például, amikor meglátogattuk a Jára völgye védett területet. Feladatunk az volt, hogy felmérjük a terület védettségi szintjét s észrevegyük azokat a pontokat, amelyeket majd mi (esetleg jövőbeli környezeti menedzserek) a saját terveink alapján jobbá tennénk, ezáltal is védve azt a szépséget, amelyet akkor láthattunk.

A következő, számomra egyik legjobb terepgyakorlat volt a Dunaszigeti ökológiai park meglátogatása. Itt is sok tapasztalattal gazdagodtam és az élmény sem maradt ki, amikor is a Duna egyik kisebb ágának élőlényeit, szépségeit kenuzva tekinthettük meg. A fénypont az volt, amikor a kenuban összedolgozva próbáltunk „elmenekülni” a hatalmas esőzés elől, ami épp a gyakorlat végén kapott el minket. Mindenkinek ez az epizód maradt meg leginkább, de a lényeg az, hogy mindenki élvezte. Ennél a terepgyakorlatnál is számos pedagógiai tanáccsal láttak el minket. Leginkább olyasfajta eszközökkel, amelyek által az átadott tudás ténylegesen megmarad egy gyermekben, ha hasonlóan alkalmazzuk. Remélem, hogy ezeket majd én is alkalmazhatom szakmai gyakorlatom során.

Nem elég izgalmas az élet, ha csak azt tudod, hogy mi van otthon. Ha megtanulod és meg is tapasztalod az idegen környezet szépségeit, akkor bővül a tapasztalat és több az élmény. Ezt bizonyítja görögországi terepgyakorlatunk, ahol rengeteg olyat láttunk/ tapasztaltunk/tanultunk meg, amiről addig elképzelésünk is alig lehetett.

Lehetőségünk volt felfedezni a trópusi élővilág szépséges helyeit és élőlényeit, amiért olykor meg is kellett dolgoznunk (Olympos megmászása, hosszú gyalogtúrák stb.) De megérte! Az ilyesfajta terepgyakorlatok még inkább összehozzák a társaságot, s ennek köszönhetően újabb és újabb barátságok alakulnak ki.

Összefoglalásként: ahhoz képest, hogy az elején mennyire tartottunk attól, hogy „mi lesz”, a végére ez a gondolat teljesen háttérbe szorult. Egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem, mert úgy hiszem, több lettem, annál, aki voltam és szakmailag is sokat fejlődtem. Rengeteget láttam, tapasztaltam s tanultam, ráadásul még élveztem is (még a nehézségeket is, mivel ezekből tanulunk igazán).

Biztatásképp annyit tudok mondani a többi diáknak: ha kicsit is nyitott vagy az új dolgok megtapasztalására, nyugodtan vágj bele! Nem kell túl sokat gondolkodni rajta, mert az egy idő után elég lehangolóvá válik és megöli a vágyat, hogy belevágj. Bízz abban, hogy minden rendben lesz, mert azt hiszem, ez a fiatalság célja, a megismerés/felismerés, amihez kell cseppnyi bátorság, úgyhogy sok sikert! És ha valamilyen kérdésed lenne, megtalálsz! Szívesen segítek.