Homoki Edina – II. évfolyam, angol szak

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Marosvásárhely)

2019. áprilisában kaptuk a csoporttársammal a lehetőséget arra, hogy az Erasmus+ mobilitási program részesei lehessünk. Akkor még bele sem gondoltam, hogy ez mennyi előkészülettel fog járni, csak igent mondtam. Hiszen ki ne szeretne fél évet eltölteni külföldön?

Áprilistól szeptember közepéig folytak az előkészületek. Dokumentumokat kellett fogadnunk, küldenünk és természetesen aláírnunk, mindezt határidőre. Ezen kívül biztosítást kötni, jelentkezni a bentlakásba és új útleveleket csinálni, mivel a régiek már nem voltak a szükséges ideig érvényesek. Emellett össze kellett pakolni a dolgokat, amelyeket magunkkal hoztunk. A búcsúzás a családtól, barátoktól és az otthoni környezettől sem volt könnyű, mivel tudtam, hogy egyhamar nem fogok hazalátogatni.

Szeptember 15-én indultunk el otthonról. Estére értünk Marosvásárhelyre. Autóval jöttünk, viszont az út így is több, mint 4 óra volt. A bentlakásban tárt karokkal fogadtak. Másnap, hétfőn, elvégeztük a papírmunkát és kezdetét vette mobilitásunk. Ezzel egy időben kezdődött az összerázó hét is, amely különböző programokkal várta a gólyákat, és amelyen mi is részt vettünk. A diákok mind barátságosan fogadtak, sok új barátot szereztünk már az első héten.

A tanítás a második héten kezdődött. Fel kellett vennünk a tantárgyakat a Neptunban. Ez új volt számunkra, hiszen nálunk Ukrajnában nincs Neptun rendszer. Mind a 3 évfolyam tantárgyai közül válogattunk, így egyszerre voltunk gólyák, másod- és harmadévesek is. Sajnos, voltak olyan felvett tantárgyaink is, amelyeknek egybeesett az időpontjuk. Egy olyan tantárgy is volt, amelynek nem indult kurzusa, mivel csak mi ketten vettük fel. Ezt mással kellett helyettesítenünk. Szerencsére ebben a helyzetben segített nekünk a koordinátor, akire mindenben számíthattunk. Tíz tantárgy szerepelt a szerződésünkben, amelyből csak ötöt fogadtak el itthon, így a többiből vizsgáznunk kellett.  Ami nehézséget okozott eleinte, az a tantárgyak neve volt. Az órarendben minden tantárgy román nyelven van csak feltüntetve, így kellett pár nap míg ehhez hozzászoktunk. Ami különbözött a tanításban, az elsősorban az volt, hogy otthon mi anglisztikán, Marosvásárhelyen pedig fordító és tolmács szakon voltunk. Ebből kifolyólag szinte csak a fordítással és tolmácsolással foglalkoztunk, ami teljesen új volt számunkra. Több elméleti óránk volt, mint gyakorlati. Év közben nem voltak nagy elvárások a tanulással kapcsolatban, viszont a vizsgaidőszakhoz közeledve már egyre inkább. Különböző beadandókat, projekteket és fordításokat kellett határidőre elkészítenünk. A vizsgaidőszak sem volt könnyű. Két hét alatt tíz vizsgát hagytunk magunk mögött. A tanítási nap szerkezete is máshogy épült fel. Az órák tarthattak akár este 8 óráig is, viszont nem voltak kötöttek a napok. Ritkán volt kora reggel óránk, inkább a délután folyamán volt több. Ami még megkönnyítette a helyzetünket, hogy a szállásunk a bentlakásban volt. A bentlakás és az egyetem egy helyen van, tehát csak át kellett sétálnunk az órákra. A szállásunkkal mindketten teljes mértékben meg voltunk elégedve. A bentlakás modern, minden szükséges dologgal felszerelt. A diákélet mindig zajlott, közös játékok, filmnézések és hajnalokig tartó tanulások a vizsgaidőszakban. Bár mindenkit nem ismertem meg, de akiket igen, azok mind barátságosak, segítőkészek voltak, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Ha valamiben segítségre szorultunk, fordulhattunk az igazgatónőhöz, a portásokhoz és a takarítókhoz is, amiben tudtak, segítettek. Ezért sok köszönet jár nekik.

Már az első hetekben kezdtük felfedezni a várost. Ide busszal tudtunk eljutni, mivel az egyetem Koronkán található, nem messze a várostól. Több helyre is ellátogattunk. Ezek közül kiemelném az állatkertet, a várat és a Bristol Bus Cafe nevű helyet, amit mindenki csak „busz”-nak hív. Ha arra vagy kíváncsi, hol találod a legtöbb Sapi-s diákot szabadidejükben, akkor egyértelműen a buszban. Marosvásárhely nagysága többszöröse Beregszászénak. Kellett pár hét, mre kiigazodunk a buszjáratokban. A boltokban, kávézókban többnyire románul beszéltek, de akadtak angolul és magyarul értő emberek is. Az angol volt fölényben. Sokat segített számunkra szobatársunk ezekben a helyzetekben, aki tud románul. Ha nem is sok mindent, de pár mondatot és szót sikerült nekünk is megtanulnunk románul. Pénzügyileg is jól boldogultunk, nem kellett nélkülöznünk semmit. Az árak magasabbak, mint otthon, viszont az ösztöndíjunk bőven elég volt mindenre.

Október 25-én kezdetét vette a gólyatábor a HÖK szervezésében. Bár mi nem gólyaként érkeztünk az egyetemre, mégis részt vehettünk ezen a hétvégén. A gólyatábort Székelyvarságon tartották. Több csapatra voltunk osztva, minden nap különböző programokkal vártak bennünket. Nagyon hálás vagyok azért, hogy lehetőségem volt részt venni ezen a hétvégén. Több új barátságot kötöttem ott, amelyek idáig megmaradtak és remélem, meg is fognak maradni. A gólyatábor megtanított arra, hogy 2 óra alvás is elegendő az ember számára, hogy négy ember is tud két ágyon jól aludni, ha eléggé fáradt és arra, hogy az ember sosem elég idős a táborozáshoz. Köszönöm a lehetőséget, MS HÖK!

Ittlétünk alatt végig szerepelt a kívánságlistánkon egy kolozsvári út. Sajnos, addig halogattuk, míg elértünk a karácsony előtti hétvégéig decemberben, amikor már készültünk haza. Pár órával indulás előtt két barátunk, akik tudták, hogy nagy vágyunk ellátogatni Kolozsvárra, felajánlották, hogy menjünk velük. Kolozsvár valóban nagyon szép és nagy város. Utunk során megálltunk a Tordai-hasadéknál is.

Szeptembertől decemberig végig Romániában voltunk. Igaz, volt, hogy készültünk haza, de valamilyen program mindig közbejött. Mindkettőnk szülei többször is meglátogattak minket, talán ezért nem volt olyan nagy honvágyunk. Három hónap után utaztunk csak haza. Két hetet voltunk otthon, de a végén már vártuk a visszautat.

Január első hetében érkeztünk vissza Marosvásárhelyre, teljesíteni vizsgáinkat.

Nagyon hálás vagyok az ERASMUS+ programnak. Hogy miért? Mert lehetőséget adott megtapasztalni, hogy milyen Romániában, azon belül Erdélyben élni és tanulni. Rengeteg új embert ismertem meg és új barátságokat kötöttem. Segített abban is, hogy jobban önállósuljak és könnyebben alakítsak ki emberi kapcsolatokat. Betekintést nyerhettem abba, hogy milyen is a fordító és tolmács szak a Sapientián. És, nem utolsó sorban, egy remek közösség tagja lehettem, akik befogadtak és akikkel mindig volt valami érdekes program. Lehetett ez buli, filmezés vagy akár egy hajnalokig tartó beszélgetés is. Itt szeretném kiemelni Csillát, akivel érkeztem, és Karolát, aki Kézdivásárhelyről jött. Köszönöm nektek, hogy ilyen jó szobatársaim voltatok. Jobb szobatársakat és barátokat nem is kívánhattam volna.

Köszönöm mindenkinek, aki támogatott abban, hogy a program részese legyek. Különösen szüleimnek, akik mindig támogattak és akik nélkül talán nem is jutottam volna el oda, ahol most vagyok. Köszönöm a rengeteg segítséget és fáradozást koordinátoraimnak, tanáraimnak és mindenkinek, aki támogatott és segített mobilitásom során.

Mindenki számára ajánlom az ERASMUS+ programot, aki szeretne új kalandokat és élményeket szerezni. Ha a Sapi-n gondolkozol, ne gondolkozz, gyere!