Papp Ágota – IV. évfolyam, történelem szak

Elsőéves hallgatóként az átriumban tartott tanévkezdő tájékoztatón hallottam először az Erasmus+ mobilitási lehetőségről. Egy kis jegyzetfüzettel ültem ott, és igyekeztem minden fontos információt lejegyezni. Az Erasmus szót hatalmas betűkkel írtam fel, majd aláhúztam, mert már akkor tudtam, hogy ha lehetőségem nyílik rá, mindenképpen megpályázom. Óriási lelkesedés töltött el, de ahogy teltek az évek, szinte teljesen megfeledkeztem róla. Ez egészen 2023 szeptemberéig tartott, amikor dr. Molnár Ferenc, a tanszéki Erasmus-koordinátor ismét felhívta a figyelmünket a pályázati lehetőségre. Többen is érdeklődtek az évfolyamunkról, így egy kicsit tartottam tőle, hogy talán nem sikerül bekerülnöm. Mégis beadtam a jelentkezésemet, és izgatottan vártam az eredményeket. Amikor kiderült, hogy sikerült, elmondhatatlan boldogságot éreztem.

Alig vártam a következő félévet, hogy elkezdhessem a mobilitást. Azonban a kezdetek nem voltak olyan gördülékenyek, mint gondoltam. Meg kellett ismerkednem a magyarországi rendszerekkel, például a Neptunnal. Szerencsére nem egyedül vágtam bele, két csoporttársammal együtt próbáltuk leküzdeni az akadályokat. Sok kérdésünk volt, például hogyan lépjünk be a Neptunba, vagy hogyan vegyük fel a tantárgyakat. Bár néha küzdelmes volt, az ELTE Erasmus-iroda rendkívül segítőkésznek bizonyult, és mindenben támogattak bennünket. Számos e-mailt írtunk nekik – talán már az idegeikre mentünk –, de mindig türelemmel és segítőkészen reagáltak.

Erasmus+ hallgatói mobilitásom idején (2024. február–június) a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumban kaptunk szállást. A kollégium közelsége az ELTE BTK épületéhez nagyban megkönnyítette a közlekedést. Nagyon barátságos fogadtatásban részesültünk, és különösen hálás vagyok prof. dr. Varga Zsuzsannának, az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék vezetőjének, akihez bármikor fordulhattunk segítségért.

Az Erasmus-élmény számomra rendkívül pozitív volt. Megismerhettem egy másik intézmény oktatási rendszerét, tanárait, valamint Budapest lenyűgöző városát. A tantárgyak közül dr. Szerencsés Károly tanár úr órái ragadtak meg leginkább; előadásai olyan lebilincselőek voltak, hogy máig emlékezetesek számomra. Korábban nem rajongtam a magyar történelemért, de ez az élmény teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat – mindez az ő érdeme.

Ez a félév nem csupán a tanulásról szólt. Az Erasmus során önmagamat is jobban megismertem. Feszegettem a határaimat, különféle kihívásokban próbáltam helytállni – legyen szó diákmunkáról vagy egyéb projektekben való részvételről. A korábbi csendes, bizonytalan Ágota helyett egy magabiztosabb, határozottabb én tért haza. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy részt vegyen egy hasonló programban! Az Erasmus+ nemcsak szakmai fejlődést kínál, hanem tágítja az ember látókörét, és új lehetőségeket nyit meg. Ezen tapasztalatok révén mindannyian jobb önmagunkká válhatunk.