Seres Karina – III. évfolyam, angol nyelv és irodalom szak (tavaszi félév)

A Sapientia Erdélyi Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán eltöltött hónapok olyan élményekkel és tapasztalatokkal ajándékoztak meg, amelyeket életem végéig magamban hordozok majd.

Ez volt a második félévem az intézményben, hiszen már az előző tanév őszi félévét is itt töltöttem Erasmus+ ösztöndíjjal a fordítás és tolmácsolás szakon. A tavalyi tapasztalatok annyira mély benyomást tettek rám, hogy nem volt kérdés: ismét megpályázom a lehetőséget, hogy visszatérhessek ebbe a számomra oly kedves városba, közösségbe, egyetemre. Utólag visszatekintve, nyugodt szívvel mondhatom: az egyik legjobb döntésem volt, hogy még egy szemesztert Erdély földjén, Marosvásárhely szívében tölthettem.

A félév során nem csupán tanultunk, hanem élményekkel gazdagodtunk, barátságokat kötöttünk, és mindezek közben formálódott a lelkünk is. Hamar közösséggé, sőt, egyfajta családdá kovácsolódtunk össze – nem csupán a többi Erasmusos hallgatóval, hanem a helyiekkel is. Sokan segítettek nekünk abban, hogy otthon érezzük magunkat egy idegen országban – de végül Erdély már nem idegenként, hanem második otthonná vált számunkra.

Mély hálával tartozunk mindazoknak az oktatóknak, akik a félév során velünk voltak, órákat tartottak, tudást és értéket közvetítettek. Tanáraink nem csupán a szakmai ismeretek átadásában jeleskedtek – ők példát mutattak emberségből, figyelemből, türelemből, bölcsességből is. Külön köszönet illeti: Dr. Fazakas Noémit, Dr. habil Imre Attilát, Dr. Sárosi-Márdirosz Krisztina-Máriát, Dr. Kelemen Attilát, Dr. Suba Rékát, Dr. Bíró Enikőt, Dr. Kovács Gabriellát, Dr. Kálmán Attilát, Barabás Blankát, valamint Máté Nórát.

Köszönetemet szeretném kifejezni Biblia Csillának, kari Erasmus+ koordinátornak és Páll Zitának intézményi Erasmus+ koordinátornak. Ők mindig rendelkezésünkre álltak, legyen szó akár gyakorlati kérdésekről, akár lelki támogatásról – minden alkalommal türelemmel és segítőkészséggel fogadták a megkereséseinket.

Kiemelt köszönettel tartozom a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának, amely lehetővé tette számunkra ezt az élményt. Köszönöm Lizák Katalinnak, a mobilitási tanszéki koordinátornak és Dr. Fodor Gyulának, a főiskola tudományos és minőségbiztosítási rektorhelyettesének, aki egyben az Erasmus+ program főiskolai koordinátora is. Támogatásuk, együttműködésük és odaadásuk nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.

Mikor februárban újra megérkeztünk Marosvásárhelyre, már nem ismeretlen helyre léptünk be – visszatértünk. Tudtuk, mi vár ránk, ismertük a tantárgyakat, az oktatókat, a környezetet. Külön öröm volt, hogy ugyanazt a szobát kaptuk vissza a kollégiumban, hála Osváth Csabának, a kollégium adminisztrátorának, aki már korábban is támogatóan és kedvesen állt hozzánk.

Már a félév elején világos volt számunkra, hogy ez az időszak gyorsan el fog repülni – éppen ezért tudatosan törekedtünk arra, hogy minden percét megéljük. Februárban ellátogattunk Kolozsvárra, megcsodáltuk a város történelmi nevezetességeit, és új ismeretségeket kötöttünk. Részt vettünk színházi előadásokon, jártunk a filharmóniában, és kulturálisan is sokat gazdagodtunk.

Hétvégenként gyakran szerveztünk kisebb kirándulásokat: eljutottunk többek között Csíkszeredába, Szentegyházára, Keresztúrra, Segesvárra, Vajdahunyadra, Alsószilvásra, Remetére – mindegyik hely más-más arcát mutatta meg Erdélynek, de mindenhol ugyanaz a melegség és vendégszeretet fogadott bennünket. Marosvásárhely is megannyi lehetőséget kínált, így mindig akadt program, akár tanulás után, akár hétvégén.

Külön élmény volt számunkra a latin tánc folytatása is, amelyet még az őszi félévben kezdtünk el. A tánc során nemcsak mozgásban, hanem közösségben is fejlődtünk – a tánctársaink igazi barátokká váltak. Talán emiatt is volt olyan fájdalmas az elválás, az utolsó óra, az utolsó közös mozdulat.

A húsvéti szünet lehetőséget adott arra, hogy hazautazzunk, és otthon ünnepeljük meg a feltámadás ünnepét szeretteinkkel – ez az egy hét sokat adott érzelmileg, megerősítette az otthon és az új otthon közötti híd stabilitását.

A félév szakmai szempontból is gazdag volt. A hosszabb konzekutív tolmácsolási gyakorlatok során sokat fejlődtünk – nemcsak technikai értelemben, hanem abban is, hogyan legyünk pontosak, összeszedettek, felelősségteljesek. A gépi fordítás témakörében is új tudással gyarapodtunk, betekintést nyertünk a technológia nyújtotta lehetőségek világába.

A vizsgaidőszak közeledtével feszített tempóban dolgoztunk, de a beszámolók és vizsgák is hozzájárultak ahhoz, hogy a megszerzett tudás elmélyüljön bennünk. A félév hivatalos lezárása után még lehetőségünk nyílt pár napig maradni – ezzel a kis ajándékidővel próbáltunk elbúcsúzni attól a világtól, amely az elmúlt hónapokban otthonunkká vált.

Búcsúzni mindig nehéz. De Erdélytől, Marosvásárhelytől, a Sapientiától, barátainktól – különösen fájdalmas. Mégis: nem végleges az elválás. A szívünk mélyén már ott él a remény, a terv, hogy visszatérünk. Újra és újra. Hogy meglátogassuk azokat, akiket most ott kellett hagynunk, hogy ismét végigjárjuk az utcákat, újra halljuk az ismerős hangokat, és újra érezzük azt az otthonosságot, amit csak ez a föld tud adni.

Egy időszak lezárult – de mindaz, amit kaptunk, örökre velünk marad.