“A Befogadó tanulási környezetek támogatása – stratégiák a gyermeket nevelő, családos hallgatók támogatására a felsőoktatásban”
projekt
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) közreműködésével és kezdeményezésére indult el a „Befogadó tanulási környezetek támogatása – stratégiák a gyermeket nevelő, családos hallgatók támogatására a felsőoktatásban” projekt (2023-1-HU01-KA220-HED-000156058).
A projekt az Erasmus+ támogatáson belül valósul meg 2023 és 2026 között.(https://euroosvita.net/index.php/?category=1&id=8160)
A projekt elsődleges célja, hogy a hallgatók körében elhárítson minden olyan akadályt, amely a megjelölt partner intézményekben a gyermeket vállalók elé kerülhetnek, és támogassa őket úgy, hogy különböző segítséget kínálnak számukra az adott ország felsőoktatási intézményeire vonatkozó törvények betartásával.
A projekt az Európai Unió stratégiái közül a megjelölt területekre vonatkozóan alakította ki céljait, tevékenységi körét:
Az Európai Oktatási Stratégia, az Európai Felsőoktatási Térség, Európai Egyetemi Stratégia
A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Stratégiája
Az Európai Gondozási Stratégia
Az európai és ukrán szervezetek együttműködésének kapacitásának növelése.
Partnerintézmények:
- Károli Gáspár Református Egyetem (Magyarország, Budapest)
- Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Románia, )
- Selye János Egyetem
- II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Ukrajna, Beregszász)
A projekt szakmai előkészületeinek megbeszélésével indult, ebben a fázisban a projekt apróbb részleteinek megbeszélését a partnerek első ízben online tartották meg több alkalommal. Majd a kutatás eredményeinek kiértékelésére és szakmai vitafórum szervezésére már jelenléti találkozókat terveztek, illetve szerveztek.
Eddig megvalósult szakmai találkozók, projektmegbeszélések:
- 2024. június 12-13. között, Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében került sor. Bővebben az alkalomról és a tartalmi beszámolókról olvashatnak itt. (https://csalad-es-egyetem.noe.hu/szakmai-tanulmanyut-karoli-gaspar-reformatus-egyetem/ )
- 2024. november 12-13 között, Komáromban, a Selye János Egyetem szervezésében került sor. Bővebben az eseményről itt (https://csalad-es-egyetem.noe.hu/nemzetkozi-partnertalalkozo-selye-janos-egyetem/ ) olvashatnak
- Tervezett találkozók 2025-ben Marosvásárhelyen illetve Beregszászon lesznek.
Kutatási aspektus:
- 2024 tavaszán minden felsősoktatási intézményben fókuszcsoportos beszélgetéseket szerveztek az adott oktatási intézményben oktatók és kutatók szakmai közreműködésével. Ezen beszélgetések eredményeinek szakmai bemutatására került sor Budapesten 2024. június 12-13. között Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán összesen két ilyen beszélgetés készült, melyben a hallgatók elmondhatták véleményüket az intézményről, a hallgatótársakról továbbá az oktatókról. Összefoglalóként néhány fontosabb eredmény: azt láthattuk, hogy a legtöbb segítség a család részéről érkezik, ha gyermek felügyeletéről esik szó, továbbá, hogy az intézményben nagyon rugalmasan kezelik és reagálnak a gyermekes hallgatók kritikus pillanataira. A további részleteket publikációk formájában közlik majd a kutatásban résztvevők.
- 2024 nyarán szakértői interjú készült az adott felsőoktatási intézmények vezetőségével. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola részéről Csernicskó István, az oktatási intézmény rektora válaszolt az egységesen megfogalmazott kérdésekre: https://csalad-es-egyetem.noe.hu/a-tanulmanyi-osztondijak-az-ugynevezett-akademiai-osztondijak-mellett-vannak-szocialis-osztondij-projektjeink-is-amelyeknel-azokat-a-hallgatokat/
Eszköztár:
- A kutatások eredményeként 2024 őszére NOE kialakított egy olyan eszköztárat, amelyet a partner intézményekben tanuló hallgatók segítése céljából tesztelnek a felkért oktatók. A mérés célja, hogy megvizsgálják az adott javaslat, beavatkozás a projektbe bevont intézmény esetében mennyire tudná segíteni a családos, gyermeket vállaló hallgatók életét, vagy épp ezen oktató tanárok oktatási tevékenységét. Az eszköztár több területre vonatkozóan is tartalmaz javaslatokat: https://csalad-es-egyetem.noe.hu/elkeszult-az-egyuttmukodesi-eszkoztar-munkaanyaga/
- Minden intézményben 5-5 felkért egyetemi oktató teszteli ezen eszközöket egy megadott időintervallumon keresztül. A tesztelést követően több szakmai beszámolót, találkozót illetve végül egy záró konferenciát terveznek a szervezők.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola részéről a projektben résztvevő szakértők és projektvezetők:
Hires-László Kornélia, PhD
A Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője, a Történelem és Társadalomtudományi Tanszék docense.
Szilágyi László, PhD
a Filológia Tanszék docense