Fiatal kárpátaljai magyar kutatók konferenciája Beregszászban

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a fiatal kárpátaljai magyar kutatók konferenciáját november 3-án Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A konferencián a doktori cím megszerzése előtt álló fiatal kutatóknak adnak teret, akik az adott tudományág szakértői és a nyilvánosság előtt mutathatják be eredményeiket.
A résztvevőket elsőként Gara Katalin, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszöntötte.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora köszöntőbeszédében örömét fejezte ki aziránt, hogy immár tizenharmadik alkalommal biztosíthatnak lehetőséget azoknak a fiatal kutatóknak, akik igényt tartanak arra, hogy megosszák kutatásaik eredményét a tudományok művelőivel.
A fiatal kutatóknak Ady Endre szavaival kívánt kitartást és erőt a munkájuk során felmerülő harcokhoz: „Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.”
Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója kifejtette, hogy a konferenciával a magyar tudomány napját is méltatják. A magyar tudomány ünnepét hivatalosan 2003 óta ünnepeljük november 3-án, azon a napon, melyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság létrehozására, ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását.
114207_002

A konferencia résztvevői három: természettudományi, történelemtudományi és bölcsészettudományi szekcióba jelentkezhettek. A 18 fiatal szakember húsz percben számolhatott be kutatási eredményeiről. Az előadásokat szekciónként szakmai zsűri értékelte, majd hasznos tanácsokkal és építő kritikával látták el az előadókat.
A rendezvény az elhangzottak értékelésével és oklevélátadással zárult.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások