Történelemmel az akadémiai utakon: Interjú Váradi Natáliával, történelemtudományok habilitált doktorával

Váradi Natália a Rákóczi-főiskolán végzett hallgatók között különleges mérföldkövet ünnepel: a főiskola történetében ő az első a végzett hallgatók közül, aki doktori fokozatot, most pedig habilitációt szerzett. Az interjú során megosztja gondolatait ezen sikeréről, és elárulja, hogy bár megtiszteltetésnek tartja a címet, valójában nem érez jelentős változást az életében. Továbbá, megosztja gondolatait a történelem és az oktatás iránt érzett szenvedélyéről. Az alábbiakban olvasható az interjú egy történésszel, akiből az általa fogalmazott isteni gondviselésnek köszönhetően nem lett tanító, földrajz szakos tanár, valamint közgazdász-matematikus.

– Elsőként is, gratulálok a habilitációjához! Hogyan érzi magát most annak fényében, hogy Ön az első olyan a Rákóczi-főiskolán végzett hallgató, aki elérte ezt a fontos mérföldkövet a karrierjében?

– Be kell hogy valljam, semmilyen változást nem érzek. Persze tudom, hogy ez egy fontos dolog a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék számára, és számomra is mivel akkreditáció előtt állunk. Nagyon fontos, hogy az akkreditáció során minden rendben menjen, ehhez viszont arra van szükség, hogy megfelelő fokozattal rendelkező kollégák legyenek a tanszéken, és megfelelő mennyiségű és besorolású publikációval rendelkezzenek. Úgyhogy az elsődleges és a legfontosabb célom az volt, hogy az akkreditáció előtt álló tanszékem segítségére legyek. Természetesen nagyon örülök a címemnek, de tulajdonképpen még fel sem fogtam, hogy sikeresen túl vagyok a védésen.

– Hogyan kezdődött a szenvedélye a történelem iránt, mi vezette végül a kutatói pályafutáshoz?

– Alapjában véve én matematikus lettem volna és a közgazdaságtan-matematika irányába szerettem volna haladni, csak nem sikerült az egyetemi felvételi vizsga. Igazából el sem jutottam odáig, mert amikor elmentem megismerkedni a körülményekkel, akkor láttam, hogy az nem fog sikerülni. Majd az alsós tanító nénim ajánlotta, hogy próbáljam meg a főiskolát. Mondtam én, hogy itt nincs is matematika szak, hogy fogok én itt tanulni. Végül eljöttem benyújtani a felvételihez szükséges dokumentumokat, ahol megismerkedtem Vass Ilonával, aki az akkori titkárságon a felvételi papírok kitöltésénél segített. Beiratkoztam tanítói szakra, mondván, hogy ezen van a legtöbb matematika. Majd elindultam haza, de a vasútállomásról visszafordultam, mert közben rájöttem, hogy én az alsós gyerekekkel nem fogok tudni boldogulni. Visszajöttem hát Vass Ilonához – akkor még a Beregszászi Ruhaipari Szakközépiskola épületébe – és mivel a matematikához semmi közel álló szak nem volt, ezért az angol szakot jelöltem meg. Azonba azt csak párban lehetett választani földrajzzal vagy történelemmel, ezért a jelentkezési lapot kitöltöttem angol-földrajza, miközben sem a földrajz, sem a történelem nem állt hozzám közel, annak ellenére, hogy az iskolában kiváló szakemberek oktaták e két tárgyat is. Majd újból a vasútállomás következett, aztán megintcsak visszafordultam. Mert útközben rájöttem, hogy én a térképeket nem tudom megtanulni. A főiskolára visszatérve Vass Ilona tanárnő már nem adott új lapot, a kitöltöttet javítottuk, így jelentkeztem angol-történelem szakra. Az az igazság, hogy nem szerettem a történelmet soha, de azért rossz tanuló sem voltam belőle. Viszont amikor elkezdtem a történelemórákat a  főiskolán Soós Kálmán tanár úrral, az angol másodlagos szerepet kapott az életemben. A történelem lett az életem, és onnantól kezdve minden csak a történelem körül forgott. Nagyon jó történelem tanáraim voltak, akik mára már kollégák, de magyarországi tanáraim Szabó Géza tanár úr, Sallai József professzor úr is mind olyan személyek, akiknek nagyon fontos és meghatározó szerepük volt abban, hogy én történész legyek. Elsősorban Soós Kálmán tanár úr volt az, aki belőlem történészt csinált. Szóval nincsenek véletlenek, mert elindultam egy matek szak irányába, és végül egy történész lett belőlem. Azt gondolom ezt hívják isteni gondviselésnek.

– Miért tartotta fontosnak a tudományos cím megszerzését?

– Nem hiúságból. Nem hiszem, hogy használni fogom ezt a címet igazából, mert a doktori, kandidátusi, docensi címet sem használom. Ez mindössze azért volt fontos, hogy az akkreditációs eljárás során a történelem tanszéken minél több habilitált fokozatú, nagydoktor munkatárs legyen, amit még honosítanom kell, de már csak a diplomát várom, amit november 24-én kapok kézhez. 

– Melyek voltak azok a legnagyobb kihívások, amelyekkel szembenézett a habilitáció során, és hogyan sikerült ezeket legyőznie?

– A doktori fokozat megszerzése után el kell, hogy teljen egy bizonyos idő ahhoz, hogy a habilitációs eljárás megkezdődjön. Ennek számos aspektusa van. Teljesíteni kell tudományos szakfolyóiratokban való publikálást, szükség van arra, hogy hivatkozzanak a te munkáidra, szerepet kell vállalni az oktatásban továbbá, elengedhetetlen volt nemzetközi konferenciákon megjelenni, hogy nemzetközi szempontból is ismerjenek. Nagyon sok követelmény van, aminek meg kell felelni. A dolgozatom 2016-ban készült el. Időhiány miatt nem tudtam foglalkozni vele. Akkoriban indult el a magyar mint idegen nyelv tanfolyam Kárpátalja szerte, és ennek a megszervezését, lebonyolítását én kaptam meg feladatul. A projekt 2016-tól egészen 2022 novemberéig tartott, majd annak lezárultával nekiláttam a tudományos cím megszerzéséhez szükséges tanulmányok összegyűjtéséhez, rendszerezéséhez, a dokumentumok kitöltéséhez és a kérelem benyújtásához. Így 2023 januárja, februárja volt az az időszak, amikor benyújtottam a szükséges iratokat. A dolgozat megírása mellett szükséges például, hogy diákjaim részt vegyenek a TDK-n, és az OTDK-n, továbbá elvégeztem a tudományos munkára vonatkozó kritériumokat. Majd az előadások megtartása következett, melyek egyikét angol nyelven kellett teljesíteni. Mivel úgy hozta  a Jóisten, hogy angol szakos is vagyok,az angol nyelv nem jelentett problémát.

– Melyik történelmi időszakot vagy témát kutatta? 

– A tantermi előadásom témája Kárpátalja volt a Szovjet érában ’44-től ’53-ig, amely A szovjet hatalom kiépítésének kezdeti lépései Kárpátalján 1944 után címet kapta. Mivel én egy hitét gyakorló református vagyok, nagyon szerettem volna, hogyha egyházi téma is megjelenik a habilitációs előadások között. Ebből kifolyólag a második előadásom témájaként a görögkatolikus egyház kárpátaljai történéseit mutattam be, hiszen abban az időszakban volt az az egyház amelyet szinte teljesen megsemmisítettek, csak katakomba-egyházként működhetett. Így lett a tudományos előadásom címe Chira Sándor – a titokban felszentelt görögkatolikus püspök kálváriája. A harmadik, angol nyelvű előadásom az Industrial and Commercial Characteristics of Transcarpathia in the Khruschev Era (1953-1964) az ipar és a kereskedelem témakörét részletezte.

– Miért választotta ezt a területet?

– Soós Kálmánnak köszönhetően mindig olyan témaköröket dolgozunk fel – mi, a volt diákjai – aminek kárpátaljai vonatkozása van. Helytörténészekké nevelt minket, ebből adódóan a munkám Kárpátalja történelme köré épült.

– Mi az a történelmi kérdés vagy probléma, amelynek megoldására a leginkább vágyik, és miért tartja ezt kiemelkedően fontosnak?

Maga a kutatási szakterületem Kárpátalját tárgyalja a szovjet érában, tehát a ’44-től 1991-ig tartó korszakot dolgozom fel. Mindezen belül az 1956-os forradalomnak a KGB iratait, a KGB dokumentumokat, deportálásokat, az ’56-os forradalommal kapcsolatos, levéltárakban őrzött dokumentumokat vizsgálom. A PhD dolgozatomat az ’56-os forradalomból írtam, a habilitációs dolgozatot, pedig a Hruscsov érából. Azt remélem, hogy valahol a kutatásaim során majd megtalálom az eredeti Kádár János úgynevezett „Szolnoki beszédét”. Egyre több adat bizonyítja ugyanis, hogy valójában nem Szolnokon, hanem itt Ukrajnában, Ungváron olvasták be a rádióba az új, Kádár-kormánynak a létrejöttét. Ennek az anyagát még nem találtam meg, de nagyon remélem, hogy a kutatásaim során rá fogok majd bukkanni.

– Hogyan látja a történelem szerepét a társadalomban és a kultúrában? Hogyan befolyásolja a jelenre és a jövőre?

– Azt szoktuk mondani, hogy elbeszéljük a múltat, erőt merítünk belőle, és talán megismerhetjük általa a jövőt is!  Tehát, a történelmünk megismerése nélkül nem érthetjük a jelenlegi folyamatokat. Főleg Kárpátalja történetéből tanulva, az ide-oda csatolgatásoknak a problematikája nélkül nem érthetjük létünket Ukrajnán belül, hogy miért vagyunk itt magyarok, mik okozzák a jelenkori problémákat. Tehát meg kell ismernünk a történelmünket, és ezáltal önismeretet szerzünk, megismerjük a társadalmunkat annak érdekében, hogy értelmezni tudjuk a mai helyzetünket. 

– A kutatás mellett, milyen szerepet játszik az oktatás az életében? 

– Amikor be kell mutatkoznom egy idegennek, akkor először én mindig azt mondom, hogy én történelem tanár vagyok. Tehát az, hogy én a Rákóczi-főiskolán ellátok különböző feladatokat, az igazán megtisztelő és nagyon hálás vagyok minden tisztségemért, a bennem vetett bizalomért és azért is, hogy a történelem tanszék tagja lehetek, de én elsősorban egy történelem szakos tanár vagyok, aki a tőle telhető legjobb módon igyekszik elvégezni a feladatait. Igaz, hogy a legkevesebb időt a tanítással töltöm, de általában mindenki tudja, hogy mikor jövök óráról. Olyankor jó kedvem van, mosolygok, tele vagyok energiával. Ha a munkaköri feladataimat nézzük, akkor számomra a tanítás a legfontosabb.

– Milyen pedagógiai elveket követ, és mit gondol, mi a legfontosabb a főiskolai hallgatók tanítása során?

– Ami a módszertant illeti, annak ellenére, hogy ugyanazokat a tantárgyakat tanítom, a közel 20 éves pályafutásom alatt még egyforma óráim sosem voltak. Mivel a csoport más, előbb meg kell ismernem őket ahhoz, hogy hozzájuk illő módszert válasszak. Fontosnak tartom figyelembe venni azt, hogy nem szabad felülről diktálni a diákoknak, tisztában kell lenni azzal, hogy ők még fiatal kutatók, hallgatók, messze vannak attól az élettapasztalattól, amellyel egy tanár rendelkezik. Igenis le kell menni hozzájuk, jól értelemben véve, oda, ahol nemrég még te is voltál. Nem szükséges mindig szakszavakkal dobálózni, az idő múlásával a diákok úgyis feltornázzák magukat. Egymillió példa van arra, hogy számtalan diák vált jobbá, mint a tanára. Nagyon sok olyan diákom van és volt, akik sokkal jobbak lettek, mint én vagyok. Hiszen, azóta már több olyan doktori fokozattal rendelkező kollégám van, akiket annak idején tanítottam. Nyilván ez nem csak én miattam van, de az biztos, hogy szükség van olyan motivációs erőre, mint amilyet annak idején én is kaptam Soós Kálmántól. 

– Tervez-e a jövőben különleges órákat, kurzusokat a diákoknak?

– Ilyen az idén először meghirdetett szabadon választható tantárgyam, a Kárpátalja története a szovjet érában (1944–1991) címmel. Mindig mondták a kollégák a tanszéken, hogy biztosan lesz rá jelentkező, de én váltig állítottam, hogy én túl szigorú vagyok, biztosan nem fogják választani az általam kiírt tantárgyat. Végül 48-an iratkoztak fel az általam meghirdetett tárgyra. Nagyon pozitív megerősítés ez számomra. 

– Így az akadémiai utat és az oktatást egybevetve mi az, amire ma igazán büszke?

– Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy ennek a közösségnek a tagja vagyok. Szeretném, hogy az itt-ott-amott megszerzett tudást általam mások is használhassák. Remélem, majd írok olyan egyetemi jegyzeteket, amit a diákok fel tudnak használni abból a rengeteg levéltári kutatásból, amit végeztem.

– Milyen tanulságokat von le az eddigi pályafutásából? 

– Hogy mindig megéri tenni, előre haladni! Nincs értelme a nehézségekre tekinteni. Mert lehet, hogy olykor egy-egy helyzet kilátástalannak látszik, de ha minden nap teszel egy lépést ahhoz, hogy a célod elérd, akkor előbb vagy utóbb eléred azt. Azt az egyet mindenkinek meg kell értenie, hogy nem szabad az akadályokra figyelni, vagy a negatív megjegyzésekre, mert elveszi a motivációdat. Hiszen amikor a 90-es években elindultam a kutatásaimmal, voltak akik nem bíztak bennem és a levéltárak is zárva voltak, szinte nem lehetett bejutni. Az ’56-os forradalomnak a KGB iratai? A KGB levéltárhoz közel sem lehetett menni. Teljesen kilátástalannak és megoldhatatlannak látszott a helyzet. Mára már mindez szabadon kutatható, fénymásolható, fotózható. Arra kell összpontosítani, hogy azt, amit én ma megtehetek, azt tegyem is meg, és holnap is azt, ami rajtam múlik. Majd mindez összeadódik, és a sok akadályból lesz egy lépcső, amelyre majd föl tudunk jutni. A többit pedig a Jóistenre kell hagyni. Ha van egy célod, nem szabad az első nehézségeknél feladni. Ha azt mondod, hogy nincs több lehetőség, hidd el, még mindig van egy és azért az egyért haladj. 

– Milyen célokat tűzött ki maga elé a jövőre nézve?

– Itt még nincs vége, mert szeretném megszerezni a professzori címet is. Ugyanis, én két irányból tartottam a nagydoktori cím  megszerzése felé. Először az Ukrán Tudományos Akadémia Történelmi Intézetében újravédtem a doktorimat, 22 tagú bizottság előtt. Majd a nagydoktori címért is oda jelentkeztem, ahova fel is vettek. El is kezdtem írni a dolgozatomat, de a háború kitörése miatt attól tartottam, hogy a jövőbeli akkreditációig nem sikerül megszerezni a fokozatomat. Mindebből kifolyólag döntöttem úgy, hogy folytatom a 2016-ban abbahagyott kutatásomat. Tehát, szeretném majd a professzori címemet is megszerezni, de azt már az Ukrán Tudományos Akadémia Történelmi Intézetében. Jelenleg efelé haladok, két Scopus-tanulmányt készítek most párhuzamosan, és ha az megjelenik, akkor irány a professzori cím.

– Most arra a titokra vagyok kíváncsi, amely szerintem másokat is nagyon érdekel. Az akadémiai élet gyakran hosszú órákat és kemény munkát igényel. Hogyan tudja megőrizni az egyensúlyt a munka és a kikapcsolódás között?

– Az a nagy szerencsém, hogy maga a munkám az a hobbim. Tehát nekem megszervezni egy rendezvényt, az nem feladat. Míg mások mondjuk hímeznek, mert ahhoz van tehetségük, nekem meg persze nincs, én azon gondolkodom, hogy lehetne a rendezvényhez elegánsan fotelokkal berendezni a színpadot. De én nem szeretek például aludni. Alszok valamennyit, mert tudom, hogy muszáj, de egy  napi négy óra nekem bőven elég. Egyszerűen nem szeretek tétlenül lenni, hogy valamit ne csináljak. Például, ha utazom valahova, akkor például addig megírok egy pályázatot, vagy megírok egy jegyzőkönyvet, vagy fordítok valamit. Tehát soha nincs úgy, hogy nincs feladatom. Nem szeretem az az időt tétlenséggel tölteni. Illetve szeretek párhuzamosan több mindent is csinálni. Míg főzök, addig összerakok a fejemben egy projektet vagy amíg kitakarítok, addig mondjuk istentiszteletet hallgatok. Tehát soha nem csinálok egyszerre csak egy valamit, hanem legalább két dolgot.

– Mi az a tanács vagy bölcsesség, amit szívesen megosztana azokkal, akik a történelemtudományok iránt érdeklődnek, különösen azokkal, akik hasonló karriert terveznek, mint Ön?

– Mindig ki kell tűzni egy célt, és a cél felé haladni. Nem szabad, hogy egy tanár, vagy egy barát, vagy egy családtag, vagy bárki letérítsen erről az útról. Mert biztosan lesznek olyan “tanácsadók”, akik nem bíznak az erőnkben. De erre nem szabad hallgatni, mert ha te legbelül úgy érzed, hogy ez a te tehetséged, ez a te adottságod, akkor egyszerűen tegyél érte, és ha nem látod még most a feladatod, akkor kérj Istentől bölcsességet, aki úgyis ad, csak kérni kell.

– Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. Remélem, hogy legközelebb a megszerzett professzori címéről fogunk így beszélgetni. További sok sikert kívánok Önnek!

Szántó Györgyi

Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
• Українська