„’56 él” – a hősökre emlékeztek a beregszászi vasútállomáson
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulójára emlékeztek a beregszászi vasútállomáson október 23-án.
Az esemény kezdetén Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című versét hallhatták Pivnyeva Nikolett, a Rákóczi-főiskola Filológia Tanszékének magyar szakos hallgatója tolmácsolásában. Ezután Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora nyitotta meg a rendezvényt.
1956-ban egyszerű emberek, olyan egyszerű emberek, mint amilyenek mi itt vagyunk, úgy döntöttek, hogy fellázadnak a zsarnokság ellen. Nem akartak ők történelmet írni. Végül azonban a magyar történelem, sőt a világtörténelem arany oldalaira kerültek. A harc csak néhány napig tartott, és vérbe fojtották a forradalmat, de a reményt, hogy legyőzhető a zsarnokság, s a remény, hogy elérhető a szabadság, az velük maradt, és éltető módon táplálta azt a törekvést, amely később mégiscsak elhozta a szabadságot. Azokra az emberekre emlékezünk most, akik bátrak voltak, és bátrak voltak nem csak gondolni a szabadságra, hanem tenni is érte.
A történelmi események mozzanatait Szakolczai Attila, az 1956-os Intézet és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos munkatársa idézte fel, majd hozzátette, hogy nincs történelmi esemény anélkül, hogy az adott közösség abban a pillanatban ne tudna túllépni és felülemelkedni saját magán.
Az ’56-os hősök nem különböztek azoktól, akik itt vannak. Volt egy pillanat, volt egy helyzet, és ebben a helyzetben maguk fölé tudtak magasodni, emberből nem mindennapi emberré tudtak válni, és vállalták azokat a feladatokat, amelyekről előző nap még nem gondolták, hogy megtalálják.
Ezután Pivnyeva Nikolett és Nagy István közreműködésében az ’56 él című éneket hallhatták a jelenlévők.
Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója elmondta, minden évben azért gyűlünk itt össze, hogy fejet hajtsunk a bátrak emléke előtt.
1956 hőseiről ilyenkor, mint példaképről szólunk. A sors úgy hozta, hogy 2022. február 24-ét követően ezek a nehézségek embert próbálóbbak, mint amire számítottunk, vagy valaha is számíthattunk volna. Ahogyan az ’56-osoknak akkor, most nekünk is bátorságra van szükségünk
– fogalmazott. Hozzátette:
Talán saját magunkat is megleptük a háború kitörését követően azzal, hogy mekkora lelkierővel rendelkezünk. Bátorságukról tettek és tesznek tanúbizonyságot az itthon maradt asszonyok, a feleségek és az édesanyák, akik összetartják a családot, és akik zokszó nélkül végzik el a férfiak feladatait is. Bátorságukról tesznek tanúbizonyságot minden pillanatban, nemzetiségtől függetlenül, a fronton harcolók. Hiszem azt, hogy bátorságra van szükség az újrakezdéshez is
– osztotta meg gondolatait Pallagi Marianna.
Az esemény zárásaként a jelenlévők elhelyezték koszorúikat a bátrak tiszteletére állított emlékmű előtt.