A Biológia és Kémia Tanszék, valamint a Fodor István Természettudományi Kutatóközpont is bemutatkozott az MTA Kárpátalja-napján
2025. május 22–23-án kétnapos rendezvényre került sor a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) budapesti székházában, amelynek célja a kárpátaljai magyar tudományosság, oktatás és kulturális örökség sokoldalú bemutatása volt.
A program gazdag és változatos kínálattal várta a résztvevőket: kiállítások, tudományos előadások, könyvbemutatók, filmvetítés, népzenei és néptáncbemutató, valamint ünnepélyes megemlékezések is szerepeltek a napirenden. A rendezvény központi szereplője a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete volt, amelyek társintézményeikkel együttműködve méltó módon képviselték a kárpátaljai magyar felsőoktatás és kutatás értékeit. A fórum lehetőséget biztosított a magyarországi és kárpátaljai kutatók számára a szakmai párbeszédre, kapcsolatépítésre. Az esemény hozzájárult a kárpátaljai magyar tudományos közösség szakmai láthatóságának növeléséhez. A rendezvény ideje alatt állandó tematikus poszterkiállításon tekinthették meg az érdeklődők többek között a Kárpátalja természeti sokszínűségét (https://fodoristvankk.kmf.uz.ua/karpatalja-termeszeti-sokszinusege/), illetve a főiskola egyes részlegeit bemutató ismeretterjesztő tartalmakat.
A Biológia és Kémia Tanszéket, valamint a Fodor István Természettudományi Kutatóközpontot dr. Kohut Erzsébet, dr. Pólin Irén, dr. Szikura Anita, dr. Csoma Zoltán, Kutasi Kamilla és dr. Kolozsvári István képviselte. Az eseményre ellátogattak tanszékünk korábban végzett hallgatói közül: dr. Demeter László, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos munkatársa, dr. Kovály Katalin, a HUN-REN CSFK Földrajztudományi Intézet tudományos munkatársa és a Rákóczi-főiskola Földrajz és Turizmus Tanszékének adjunktusa, dr. Lenykó-Thegze Andrea, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet tudományos munkatársa és Molnár Attila, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biológiatudományi Doktori Iskolájának doktorandusza.
Külön figyelmet kaptak a kárpátaljai vonatkozású természettudományi kutatások is, amelyek bemutatása során dr. Kolozsvári István moderálásával a Biológia és Kémia Tanszék, a Fodor István Természettudományi Kutatóközpont, a Földtudományi és Turizmus Tanszék, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, illetve a Kölcsey Ferenc Szakkollégium eredményei kerültek a fókuszba.
A dr. Kohut Erzsébet tanszékvezető és dr. Csoma Zoltán tanszékvezető-helyettes által tartott előadások átfogó képet nyújtottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének sokrétű kutatási tevékenységéről. Az előadások kiemelték az élőhelyfelmérések és a veszélyeztetett fajok védelmének fontosságát, valamint bemutatták a Biológia és Kémia Tanszékhez köthető korszerű környezetanalitikai kutatások eddigi eredményeit, illetve a tehetséggondozás terén végzett munka eredményességét.
Ezt egészítette ki dr. Kolozsvári István, a Fodor István Természettudományi Kutatóközpont vezetőjének előadása, amelyben részletesen ismertette az intézmény többéves kutatási programjait, nemzetközi kapcsolatait, részlegeinek működését. Az előadás fókuszában a kárpátaljai természetes élőhelyek állapotfelmérése, a biodiverzitás-vizsgálatok és az ezekhez kapcsolódó természetvédelmi célú adatgyűjtések, magcsereprogramok, tematikus gyűjtemények álltak. A kutatóközpont munkája nemcsak tudományos, hanem gyakorlati természetvédelmi szempontból is jelentős, hiszen hozzájárul a térség ökológiai értékeinek hosszú távú fenntartásához.
Dr. Molnár József a Földrajzi kutatások Kárpátalján című előadásában részletesen beszámolt a Földrajz és Turizmus Tanszék széles körű természetföldrajzi, társadalomföldrajzi és gazdaságföldrajzi kutatási eredményeiről.
Dr. habil. Váradi Natália a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tevékenységéhez köthető tehetséggondozó programokat mutatta be, míg dr. Molnár Ferenc Tudományos tehetségkutatás és tehetséggondozás Kárpátalján címmel a Kölcsey Ferenc Szakkollégium munkájának kétéves tapasztalatairól számolt be.
A rendezvény fontos eleme volt az a poszterkiállítás, amely Kárpátalja kulturális és természeti sokszínűségét jelenítette meg látványos és informatív formában. A Fodor István Természettudományi Kutatóközpont, valamint a Biológia és Kémia Tanszék együttműködésével létrejött Kárpátalja biodiverzitása és élőhelyi viszonyai című poszter színes, interaktív háttéranyag formájában elevenítette meg a régió élőhelyi és faji változatosságát. A kiállított anyag gondosan szerkesztett leírások és fényképek segítségével tárta a látogatók elé a kárpátaljai tájak élőhelytípusait, kiemelt figyelmet fordítva a veszélyeztetett fajok jelenlétére és elterjedésére.
A program keretében két szakkönyv bemutatására is sor került, amelyek a kárpátaljai természetkutatás eredményeit összegzik és széles körben hozzáférhetővé teszik. Az első kötet, melynek szerzői és szerkesztői Severa Miroszláv, Kolozsvári István, Nagy Béla, Kohut Erzsébet, Prof. dr. Fodor István (1907–2000): egy kárpátaljai botanikus élete és munkássága címmel jelent meg, amely méltó emléket állít kutatóközpontunk névadójának. A könyv részletesen bemutatja Fodor István professzor életművét, a kárpátaljai növényvilág feltérképezésében végzett úttörő tevékenységét, emellett fontos forrásként szolgál a régió botanikai tudománytörténeti múltjának megértéséhez.
A második kötet – Kohut Erzsébet: A Syringa josikaea J. Jacq. ex Rchb. és a Leucojum aestivum L. kárpátaljai természetes állományainak felmérése és a Leucojum aestivum L. in vitro szaporítása – a szerző saját többéves terepi és laboratóriumi kutatásait foglalja össze. A könyvben részletes élőhelyleírások, populációs adatok és mikroszaporítási eredmények olvashatók, amelyek új távlatokat nyitnak a veszélyeztetett növényfajok megőrzése terén. A könyveket dr. Kolozsvári István, a Fodor István Kutatóközpont vezetője mutatta be.
A rendezvény zárómomentumaként május 23-án délelőtt ünnepélyes megemlékezésre került sor a Fiumei úti sírkertben és a Farkasréti temetőben, ahol a kárpátaljai származású magyar akadémikusok sírhelyeit koszorúzták meg a résztvevők. A megemlékezés során tiszteletüket fejezték ki többek között Perényi Zsigmond, Hodinka Antal, Hevesi Gyula, Lassú István, Krocskó Gyula, Gegesi Kiss Pál és Ubrizsy Gábor emléke előtt. Az emelkedett hangulatú esemény méltó lezárása volt a kétnapos tudományos és kulturális találkozónak, amely nemcsak a tudományos eredmények bemutatására, hanem a közös emlékezet ápolására is lehetőséget adott.
Dr. Kolozsvári István