A Collegium Talentum program ösztöndíjasainak szakmai találkozója a Rákóczi-főiskolán
A Collegium Talentum (CT) tehetséggondozó ösztöndíjprogram feladata a külhoni magyar értelmiség-utánpótlás támogatása, a magyar fiatalok szakmai kutatómunkájának, előrehaladásának segítése. Erre több szinten törekszik: a sikeres felvételt nyert fiatalok ösztöndíjban részesülnek, igényelhetik konferencia-részvételi és nyelvvizsgaköltségeik megtérítését, valamint részt vehetnek képzéseken, szakmai és nemzeti identitást erősítő eseményeken; tutoraik pedig honoráriumban részesülnek.
A Collegium Talentum program 2010–2016 között az EDUTUS Főiskola Kárpát-medencei tehetséggondozó programjaként valósult meg. 2016-tól a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola védnöksége és szakmai döntései alapján a budapesti Sapientia Hungariae Alapítványt (SHA) bízta meg a Collegium Talentum program lebonyolításával.
A 2017–2018-as tanévtől a kárpátaljai ösztöndíjasok listájának meghatározását a Sapientia Hungariae Alapítvány részéről felkért „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács (KFTT) végzi.
Az SHA az ösztöndíjra jelentkezőket egy felvételi elbeszélgetésre hívja össze. A jelentkezők szakterületéhez igazodva a „GENIUS” Alapítvány a KFTT-tagok közül szakmai vizsgabizottságot állít fel. A vizsgabizottság állandó tagjai: az SHA kuratóriumi tagjai – dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, az ELTE Ásványtudományi Tanszékének tanszékvezetője, a földtudományok doktora, dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja, a jogtudományok doktora, Kovács Imola, a Sapientia Hungariae Alapítvány irodavezetője, a Collegium Talentum ösztöndíjprogram igazgatója, dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke, prof. dr. Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora, dr. habil. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója.
A 2017–2018-as és 2024–2025-ös tanév között az alábbiak szerint alakult a Kárpátaljáról az ösztöndíjprogramba bekerültek száma:
Tanév | Pályázók száma | Ösztöndíjasok száma | Önkéntesek száma |
2017–2018 | 30 | 16 | 0 |
2018–2019 | 17 | 7 | 2 |
2019–2020 | 10 | 7 | 0 |
2020–2021 | 13 | 7 | 1 |
2021–2022 | 11 | 6 | 2 |
2022–2023 | 9 | 6 | 0 |
2023–2024 | 10 | 5 | 3 |
2024–2025 | 5 | 4 | 1 |
Összesen | 105 | 58 | 9 |
Kárpátaljáról a 2017–2018-as tanév óta összesen 38 személy részesült CT-ösztöndíjban. Vannak, akik több alkalommal is részt vettek a programban. Közülük harmincketten folytatták a tudományos pályát, tizenegyen tudományos fokozatot szerzetek, és 1 fő már 2 éve tutorként vesz részt ebben a tehetséggondozó munkában.
Az ösztöndíjprogram minden tanévben két alkalommal megszervezi az ösztöndíjasok szakmai találkozóját valamely határon túli magyarlakta területen. Az ösztöndíjasok nagy létszáma miatt mind a tavaszi, mind a téli találkozó tükörrendezvényként, két fordulóban valósul meg. Az összejövetel célja a támogatott kutatások bemutatása, a kapcsolatépítés, közösségteremtés, szakemberekkel való találkozás.
A 2024–2025-ös tanévben 2025. január 4-én és január 11-én, Beregszászban valósul meg az ösztöndíjasok tudományos fóruma. Az eseménynek a Rákóczi-főiskola ad otthont, ahol az intézmény vezetőségével is találkoznak a fiatalok. Az itt töltött idő alatt alkalom nyílik az ismeretszerzésre, a közösségi játékok és beilleszkedési csapatépítő gyakorlatok segítségével egymás megismerésére és közösségépítésre.
Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója