A Földrajz és Turizmus Tanszék részvétele a 37. OTDK-n
A 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Fizika, Földtudományok, Matematika Szekciójának előadásait a Pécsi Tudományegyetemen mutatták be a résztvevők. Az előadásokra 2025. április 22–23-án került sor. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földrajz és Turizmus Tanszékéről hét hallgató kvalifikálta magát a rangos konferenciára.
Tanszékünkről a BSc képzési szint Középfokú oktatás. Földrajz szakáról Veres István IV. évfolyamos hallgató, az MSc képzési szint Középfokú oktatás. Földrajz szakáról Kovács Katalin I. évfolyamos hallgató és Dmitrienkó Dániel II. évfolyamos hallgató, továbbá Tóth Lídia már végzett hallgatónk, illetve a BSc képzési szint turizmus szakáról Bodnár Emese és Gerő Boglárka IV. évfolyamos hallgatók és Kovács Alexandra már végzett hallgató mérettették meg magukat a Kárpát-medence egyetemi hallgatói között.
A hallgatók a következő tagozatok keretein belül mutatták be pályamunkáikat:
Vidékföldrajz és Vidékfejlesztés altagozat:
Veres István: Növényházi zöldségtermesztés a Tiszapéterfalvai kistérségben. Témavezető: dr. Molnár József.
Tóth Lídia: A Bátyúi kistérség (Beregszászi járás) településeinek értékelése településkomfort szempontjából. Témavezető: dr. Molnár József.
Turizmusföldrajz altagozat:
Kovács Alexandra: A kárpátaljai idegenforgalmi objektumokkal kapcsolatos ismeretvizsgálat a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatói körében. Témavezető: Oláh Natália.
Bodnár Emese: Ungvár város vendéglátó egységeinek turisztikai szempontú elemzése. Témavezető: Tóth Attila.
Kovács Katalin: Az orosz–ukrán háború okozta családegyesítő utazások vizsgálata a Munkácsi járás Gorondi, Munkácsi és Nagylucskai kistérsége lakosainak körében. Témavezető: dr. Sass Enikő; különdíjban részesült.
Gerő Boglárka: A falusi turizmus helyzete az orosz–ukrán háború árnyékában Mezőkaszony (Beregszászi járás) példáján. Témavezető: Oláh Natália.
Népességföldrajz és Társadalmi Kapcsolatok Földrajza altagozat:
Dmitrienkó Dániel: Az ungvári Kálvária temetőben található magyar sírhelyek demográfiai vizsgálata. Témavezető: dr. Molnár D. István.
Kovács Katalin elnyerte a Turizmusföldrajz altagozatban bemutatott pályamunkájával a zsűri különdíját.
Tanszékünkről dr. Kovály Katalin adjunktus zsűritagként vett részt az Általános Társadalomföldrajz altagozat munkájában, míg Tóth Attila, Birtók Vanessza és Silkina Heléna megfigyelő tanárként vállalt szerepet.
Az OTDK nemcsak szakmai megmérettetésre adott lehetőséget, hanem kulturális programokkal is gazdagította a résztvevőket, mivel a város történelméhez és kulturális értékeihez kapcsolódó programok is színesítették ott-tartózkodásukat.
Köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának a szívélyes fogadtatást és a HTDK csapatának a nagyszerű szervezést.