A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány nyári programjai 2024-ben

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 óta végez tehetséggondozást Kárpátalján az esélyegyenlőség nevében. Több mint 300 résztvevő volt a Kárpátaljai Tehetségnapon, ahol ünnepélyesen lezártuk a tanévet, és megnyitottuk a nyári táborokat. 2024 nyarán 9 hagyományokkal rendelkező tábor valósult meg a kárpátaljai fiatalok érdeklődési köréhez igazodva: sport, alkotói, zenés és népművészeti műfajokban. A tehetséggondozó programok 4 hét alatt 5 helyszínen (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola – II. RF KMF), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete, II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja, II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Péterfalvai Szakképzési Központja, Kisgejőci Egry Ferenc Líceum) zajlottak.

A nyári táborokat 2024. február 26-án hirdettük meg, amelyekre elektronikus úton 2024. május 3. és június 3. között lehetett regisztrálni. Ez idő alatt 515-en jelentkeztek, akik közül 427 főt sikeresen beiskoláztunk, és 356 gyermek vett részt valamely egyhetes tehetséggondozó programon. A táborok megvalósulásához 51 szakképzett tanár lett felkérve, azonban a gyermekek igényeihez alkalmazkodva további 3 oktatót vontunk be, így összesen 54 tanár foglalkozott a gyerekekkel. Több tanár két vagy több táborban is oktatott, így 65 pedagógiai munka számolható. Emellett 4 ápoló és 46 főiskolai hallgató tevékenykedett. A hallgatók a főiskolai nyári tábori gyakorlatukat teljesítették a táborokban.

Ssz.A tábor neveA tábor megvalósulásának időpontjaTáborvezetőA táborba jelentkezettek számaA táborba beiskolázottak számaRészvevők számaOktatók számaNevelők száma
1.XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor2024. június 24–29.Sipos Nikoletta574343108
2.IV. Ugocsai Sporttábor2024. július 29. – augusztus 3.Hadinyák József66615495
3.VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor2024. július 29. – augusztus 3.Mészár Katalin70573885
4.V. Gitár-, Ének- és Verstábor2024. július 29. – augusztus 3.Bogáthy Eleonóra23232063
5.XIV. Jankovics Mária Alkotótábor, I. turnus2024. július 29. – augusztus 3.Kulin Ágnes54543865
6.VII. Beregvidéki Sporttábor2024. augusztus 5–10.Vizáver Árpád79564467
7.XIV. Jankovics Mária Alkotótábor, II. turnus2024. augusztus 5–10.Kulin Ágnes, Kutasi Csaba20202064
8.IV. Ung-vidéki Sporttábor2024. augusztus 12–17.Szanyi-Szabó János101685484
9.III. Brazil Jiu-jitsu Sporttábor2024. augusztus 12–17.Rezes Szabolcs45454565
Összesen:5154273566546

Sportprogramok

7 évvel ezelőtt indult útjára a sporttábor Beregszászban, amely az évek alatt az egyik legnépszerűbb tehetséggondozó nyári program lett. Ezért Fókuszban a tehetség a sport terén címmel 2021-ben Kárpátalja plusz két településén is megkezdte munkáját a sporttábor: a beregvidéki mellett Ung-vidéki és ugocsai térségeken, melyek 2022-ben jiu-jitsu harcművészeti táborral egészültek ki.

A IV. Ugocsai Sporttábor 2024. július 29. – augusztus 3. között valósult meg Tiszapéterfalván, melynek szakmai felelőse Hadinyák József, a Péterfalvai Református Líceum testnevelő tanára volt. A táborban 54 fő (31 fiú, 23 lány) vett részt, akiket 9 szakképzett tanár oktatott. A tanárokat 5 főiskolás gyakornok hallgató és 1 egészségügyi ápoló segítette. A sportolni vágyó fiatalok Kárpátalja 19 különböző településéről és 15 tanintézményéből vettek részt. A foglalkozások több sportterületen 4 csoportban zajlottak. A gyermekek asztalitenisz, csocsó, futball, kosárlabda, kézilabda, röplabda, tollaslabda, kyokushin karate, sakk, dámajáték, egyéb társas- és logikai játékokban fejleszthették magukat mind egyénileg, mind pedig csapatban. A csoportvezetők irányításával sportversenyekre került sor. A vetélkedőkön az alábbi versenyszámokban mérhették össze ügyességesüket a táborlakók: futball, kosárlabda, röplabda, kézilabda, asztalitenisz, csocsó, sakk, dámajáték. A sportversenyeken elért eredményekért járó elismerő oklevelek és érmék átadására a táborzáró eseményen került sor. A helyszínt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja és a Péterfalvai Református Líceum biztosította.

A VII. Bereg-vidéki Sporttábor 2024. augusztus 5–10. között valósult meg Beregszászban. A táborban 44 fő (30 fiú és 14 lány) vett részt, akikkel 6 szakképzett tanár foglakozott, 6 gyakornok főiskolás hallgató és 1 egészségügyi ápoló segítségével. A sportolni vágyó fiatalok Kárpátalja 12 különböző településéről és 12 tanintézményéből érkeztek. A tábor szakmai felelőse Vizáver Árpád, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi és Sportcentrumának igazgatója, a főiskola testnevelő tanára, edzője volt. A foglalkozások 3 csoportban zajlottak. A gyerekek több sportterületen (asztalitenisz, atlétika, futball, karate, kosárlabda, kézilabda, röplabda, tollaslabda, labdavezetés, csocsó, darts, sakk, dámajáték stb.) fejleszthették magukat mind egyénileg, mind csapatban. A csoportvezetők irányításával sportversenyekre került sor. A vetélkedőkön az alábbi versenyszámokban mérhették össze ügyességüket a fiatal sportolók: büntetődobás kosárlabdával, labdakezelés lábbal (dekázás), kapura lövés futball-labdával (büntetőrúgás), akadályverseny. A sportversenyeken elért eredményekért járó elismerő oklevelek és jutalomérmek átadására a táborzáró eseményen került sor. A helyszínt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és annak Felsőfokú Szakképzési Intézete biztosította.

A IV. Ung-vidéki Sporttábor 2024. augusztus 12–17. között Nagydobronyban valósult meg, melynek szakmai felelőse Szanyi-Szabó János, a Nagydobronyi Líceum testnevelő tanára volt. A táborban 54 fő (26 lány és 28 fiú) vett részt, akikkel 8 szakképzett tanár foglakozott, 4 gyakornok főiskolás hallgató és 1 egészségügyi ápoló segítségével. A sportolni vágyó fiatalok Kárpátalja 6 különböző településéről és 7 tanintézményéből vettek részt a táborban. A foglalkozások 4 csoportban zajlottak, melyek alkalmával a gyerekek több sportterületen (asztalitenisz, futball, kosárlabda, kézilabda, röplabda, tollaslabda, karate, labdavezetés lábbal, sakk, dámajáték stb.) fejleszthették magukat mind egyénileg, mind pedig csapatban. A csoportos foglalkozások mellett a diákok különböző programokon vehettek részt. Ellátogattak a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum szívében található II. RF KMF Erdei Iskola és Kutatóbázisra, ahol íjászatot és mozgásos, népi játékokat próbálhattak ki. Ezenfelül a közeli Szernye-csatornán kenuzásra is lehetőségük nyílt. A sportolás mellett táncházon vehettek részt a fiatalok. A tábor során a csoportvezetők irányításával sportversenyekre került sor, melyek a következők voltak: asztalitenisz (egyéni), labdarúgás (csapatverseny), kézilabda (csapatverseny), röplabda (csapatverseny), labdakezelés lábbal (dekázás), büntetőrúgás, büntetődobás, dámajáték, sakk. A tábor hivatalos zárására pénteken került sor, ahol kiosztották az elismerő okleveleket és a jutalomérmeket. A helyszínt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja és a Péterfalvai Református Líceum biztosította.

Megtiszteltetés volt, hogy a három sporttáborban színvonalas előadást tartott Moca Valéria világbajnok ezüstérmes sportoló, kyokushin karate ifjúsági Európa-bajnok.

A III. Brazil Jiu-jitsu Sporttábor 2024. augusztus 12–17. között valósult meg, melyen 45 fiatal vett részt: 4 lány és 41 fiú. A tábor szakmai vezetője Rezes Szabolcs, a Pro Cultura Ugocsa Jótékonysági Alapítvány igazgatója volt. Az ifjú sportolókat 6 jiu-jitsu mester oktatta. A Gross Frigyes fekete öves mesterről elnevezett Nagyszőlősi Küzdősportiskola és a Szolyvai Harcművészeti és Ketrecharciskola képviseletében részt vevő edzők mellett a tábor negyedik napján az odesszai háromszoros jiu-jitsu Európa-bajnok (2020–2023 között), Jurij Drahoner foglalkozott a fiatalokkal, és képezte őket egy szeminárium alkalmával. A résztvevők 13 településről érkeztek a táborba, 17 oktatási intézmény diákjaként. A résztvevők a brazil jiu-jitsu edzéseken kívül az asztalitenisz, labdarúgás, sakk és kosárlabda sportágakban is kipróbálhatták magukat és megmérettettek. A helyszínt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja és a Péterfalvai Kölcsey Ferenc Alap- és Középfokú Oktatási Intézmény biztosította.

Alkotói programok

A Jankovics Mária Alkotótábor két turnusban zajlott idén is: Beregszászon és Tiszapéterfalván.

A XIV. Jankovics Mária Alkotótábor I. turnusa 2024. július 29. – augusztus 3. között olyan kárpátaljai iskolások számára zajlott, akik vonzódnak a képzőművészetek, festészet, szobrászat és rajz iránt. A táborban 38-an vettek részt (31 lány és 7 fiú), akikkel 6 szakképzett tanár foglalkozott, 5 gyakornok főiskolás hallgató és 1 egészségügyi ápoló segítségével. A fiatal művészpalánták Kárpátalja 14 különböző településéről és 15 tanintézményéből érkeztek a táborba. A tábor vezetője Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke. A szaktanárok segítségével különböző tematikus foglalkozásokon vehettek részt a táborozók, ahol grafikai, festészeti és szobrászati technikákat sajátíthattak el az év aktualitásaihoz igazodva. A táborlakók plenáris előadásokon vettek részt a hét során a jeles évfordulók alkalmából, mint például Munkácsy Mihály születésének 180 éves jubileuma. A hét során egy közös projektként a tábor névadója, Jankovics Mária kárpátaljai grafikus és textilművész egyik művészi alkotását keltették életre a táborozók papírmasé-technikával, amely a tábor logójává vált. A tábor 2024. augusztus 2-án tradicionálisan ünnepélyes zárókiállítással ért véget a Rákóczi-főiskola Na’Conxypán Galériájában. Ez volt az első alkalom, hogy a gyerekek egy igazi galériában mutathatták be munkáikat. A tábornak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

A XIV. Jankovics Mária Alkotótábor II. turnusa 2024. augusztus 5–10. között 20 fővel valósult meg Tiszapéterfalván, a Rákóczi-főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjában, melynek programja teljes mértékben megegyezett a beregszásziéval. A fiatal művészpalánták Kárpátalja 12 különböző településéről és 14 tanintézményéből érkeztek a táborba. Az oktatók munkáját 4 gyakornok főiskolás hallgató és 1 egészségügyi ápoló segítette. A táborozók a tematikus és fakultatív foglalkozások mellett múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt a Tiszapéterfalvi Képtárban. A fiatal művészek különleges lehetőséget kaptak arra, hogy kreativitásukat a falfestés művészetében kamatoztassák. A tábor programjának részeként a résztvevők kipróbálhatták a falfestés technikáit, amelynek eredményeként a II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Központjának ebédlője új színekben pompázik. A fiatalok az oktatók segítségével közösen dolgoztak a festményen, így nemcsak új készségeket sajátíthattak el, hanem maradandó nyomot is hagytak az épület falán. A tábor 2024. augusztus 9-én tradicionálisan ünnepélyes zárókiállítással ért véget.

Zenei programok

A népzenei és néptánctábor az évek során szintén kinőtte magát, és több helyszínen valósult meg, azonos céllal. Célunk az, hogy a gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc csodálatos világát, a magyar népi kultúrát elmélyítésük a foglalkozások alatt.

A lírai lelkű fiatalok számára gitár- és énektábort szerveztünk, melynek célja a muzikális és irodalmi tehetséggondozás.

A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor 2024. június 24–29. között zajlott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének bázisán, melyben 43-an vettek részt. A tábor szakmai vezetője Sipos Nikoletta, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola harmonikaoktatója volt, aki mellett 9 pedagógus oktatott, és 8 nevelő segédkezett. A fiatalok az egyhetes programra 11 településről és 15 oktatási intézmény diákjaként érkeztek. Az ifjú népművészek a héten nemcsak a hangszerjáték (harmonika, hegedű, tárogató, klarinét, furulya) tanulásában merültek el, hanem népiének-órákat is vettek, a néptánc és népi játékok világába is bővebb betekintést nyertek. Emellett az esti órákban filmklub, Ki mit tud? és táncházak szórakoztatták a gyermekeket. A táborban mindennap forgószínpadként vettek részt a gyermekek a zenei, tánc- és kézműves-foglalkozásokon. A fiatalok 2024. június 28-án záróműsorral kedveskedtek a szüleiknek, ahol több produkciót is bemutattak különböző szakcsoportokban: népi furulyások – dunántúli ugrós; népi énekesek – galgamenti népdalcsokor; népi harmonikások – galgamenti lassú és friss csárdás; hegedűsök – dobronyi csárdás, sárközi egyveleg és szatmári verbunk; népi játékosok – kárpátaljai népi játékok; néptáncosok – viski lassú és friss csárdás.

Az V. Gitár-, Ének- és Verstábor 2024. július 29. – augusztus 3. között valósult meg a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum bázisán. 20-an vettek részt az élménydús tehetséggondozó héten, akik 12 oktatási intézmény diákjaként 10 településről érkeztek. A tábor szakmai vezetője Bogáthy Eleonóra, a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum igazgatója volt. A héten 6 oktató dolgozott a gyermekekkel, és 3 főiskolai nevelő segédkezett. A gyermekek gitároktatáson, megzenésített versek éneklése órán, irodalmi montázs tanórán és kézműves-foglalkozásokon vettek részt. Esténként filmklub, zenés-verses Ki mit tud?, táncház, közös éneklés, zenélés, szalonnasütés zajlott. A tábor hagyományainak megfelelően a tanult ismereteket egy koncert alkalmával mutatták be közösen a tanárokkal. 2024-ben az alábbi produkciókat hallhattuk a táborlakók előadásában: Republic együttes – Fényes utakon, Nagy kő zuhan; megzenésített versek – Petőfi Sándor: Száll a felhő…, Tárczy Andor – Ungnak és Tiszának; irodalmi előadás – Arany János: Családi kör, Walesi bárdok.

A VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor 2024. július 29. – augusztus 3. között valósult meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Képzési Központjának bázisán, melynek szakmai vezetője Mészár Katalin, a Nagydobronyi Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola citeraoktatója volt. A táborban 38-an vettek részt 12 településről, 10 oktatási intézmény diákjaként. A színvonalas gálaműsoron a héten tanultakat mutatták be a fiatalok, amelynek az alábbi volt a programja: alföldi népdalok; sárközi ugrós és rábaközi dús; kárpátaljai népi játékok; viski hangulatok; szilágysági cövekelő és zsibolyi; nagydobronyi népdalok; „A csitári hegyek alatt”; nagydobronyi lassú és friss csárdás. A záróműsor hangulatát emelte az épület aulájában berendezett kézműves kiállítás, melyen a gyermekek által készült munkákat, szőtteseket mutatták be.

A 9 tábor alkalmával összesen 54 szakképzett oktatóval dolgoztunk együtt.

A tábor megnevezéseSsz.Ssz.Tábori oktatókTábori munkakör, bemutatás

XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor
Helyszín: Beregszász
2024. június 24–29.

1.1.Sipos NikolettaTáborvezető, hangszeres oktató, harmonika, a Beregszászi Tulipán Tanoda harmonikaoktatója
2.2.Halász BertalanHangszeres oktató, harmonika, a Beregszászi Tulipán Tanoda harmonikaoktatója
3.3.Holozsai ImreHangszeres oktató, klarinét, tárogató, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola oktatója
4.4.Kopasz Vivien -KittiNéptáncoktató, a Forgolányi Általános Iskola tanára
5.5.Kovács MónikaNépijáték-oktató, a Nagyberegi Dobrai Péter Líceum tanára
6.6.Oniszkó ErzsébetNépiének-oktató, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola oktatója
7.7.Mester AndreaKézműves, a Nagyberegi Dobrai Péter Líceum alsó osztályos tanára
8.8.Molnár IstvánHangszeres oktató, hegedű, a Csipkés zenekar prímása
9.9.Bernáth FerencHangszeres oktató, brácsa, a Csipkés zenekar brácsása
10.10.Juhász JózsefHangszeres oktató, nagybőgő, a Csipkés zenekar nagybőgőse

VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor
Helyszín: Nagydobrony
2024. július 29. – augusztus 3.

 1.Molnár IstvánHangszeres oktató, hegedű, a Csipkés zenekar prímása
2.Bernáth FerencHangszeres oktató, brácsa, a Csipkés zenekar brácsása
3.Juhász JózsefHangszeres oktató, nagybőgő, a Csipkés zenekar nagybőgőse
11.4.Lénárt LeontyijCsipkés zenekar, a Csipkés zenekar cimbalmosa
12.5.Mészár KatalinTáborvezető, népiének-tanár, a Nagydobronyi Tulipán Tanoda citeraoktatója
13.6.Illár ViktóriaNéptánctanár, a Nagydobronyi Tulipán Tanoda néptáncoktatója
14.7.Nagy AnikóKézműves, a Nagydobronyi Tulipán Tanoda kézműves oktatója
15.8.Kupás GizellaSzövőnő

V. Gitár-, Ének- és Verstábor
Helyszín: Kisgejőc
2024. július 29. – augusztus 3.

16.1.Ivaskovics JózsefGitár- és énekoktató, Magyar Örökség díjas karvezető, zeneszerző, verséneklő, a kárpátaljai Credo együttes és Credo Fesztivál alapítója és ötletgazdája
17.2.Györkené Csákány MariannaGitár- és énekoktató, a Gyöngykaláris Kórusiskola vezetője
18.3.Szavla KrisztiánGitároktató, a Kisgejőci Tulipán Tanoda Népművészeti Iskola oktatója
19.4.Tárczy NóraVersek tanulása és kézműves-foglalkozások oktatója, a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum oktatója
20.5.Jávorszky ErikaVersek tanulása, a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum oktatója
21.6.Vágner KatalinKézműves-foglalkozások oktatója, a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum oktatója

IV. Ugocsai Sporttábor
Helyszín: Péterfalva
2024. július 29. – augusztus 3.

22.1.Hadinyák JózsefTáborvezető, a Péterfalvai Református Líceum testnevelő tanára
23.2.Illés GyulaEdző, a Nagypaládi Középiskola tanára
24.3.Illés GabriellaEdző, a Tiszabökényi Gimnázium tanára
25.4.Bajkovics SzergejEdző, a Péterfalvai Líceum testnevelő tanára
26.5.Gáspár KárolyEdző, a Gyulai Gimnázium testnevelő tanára
27.6.Korpos SándorEdző, a Nevetlenfalui Középiskola testnevelő tanára
28.7.Kopasz GyulaEdző, a Péterfalvai Református Líceum tanára
29.8.Iszák AnatolijEdző, a Csepei Középiskola testnevelő tanára
30.9.Moca ValériaTábori oktató, kyokushin karate ifjúsági Európa-bajnok, világbajnok ezüstérmes

XIV. Jankovics Mária Alkotótábor,
 I. turnus
Helyszín: Beregszász
2024. július 29. – augusztus 3.

XIV. Jankovics Mária Alkotótábor,
II. turnus
Helyszín: Péterfalva
2024. augusztus 5–10.

31.1.Kulin ÁgnesTáborvezető, foglalkoztatótanár, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke
32.2.Kutasi CsabaFoglalkoztatótanár, festőművész, grafikus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola művészeti részlegének laboránsa
33.3.Kovács GyöngyiFoglalkoztatótanár, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, beregszászi kézműves
34.4.Néger KrisztinaFoglalkoztatótanár, képzőművész, keramikus, a „PADIUN” Kárpátaljai Megyei Ifjúsági Tehetséggondozó és -fejlesztő Palota dekorációs, ajándéktárgy-készítő és formatervező, szakkörvezető tanára
35.5.Ruszin NoémiFoglalkoztatótanár, festőművész
36.6.Daróci ÁdámA II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Matematika és Informatika Tanszékének tanára

VII. Beregvidéki Sporttábor
Helyszín: Beregszász
2024. augusztus 5–10.

37.1.Vizáver ÁrpádTáborvezető, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi és Sportcentrumának igazgatója, a főiskola testnevelő tanára, edzője
38.2.Csehil AnikóTábori oktató, a Rákóczi-főiskola testnevelés tanára
39.3.Csuha DánielTábori oktató, a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum testnevelő tanára
40.4.Medve MaximTábori oktató, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének testnevelő tanára
41.5.Orbán IrénTábori oktató, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének testnevelő tanára
 6.Moca ValériaTábori oktató, kyokushin karate ifjúsági Európa-bajnok, világbajnok ezüstérmes

IV. Ung-vidéki Sporttábor
Helyszín: Nagydobrony
2024. augusztus 12–17.

42.1.Szanyi-Szabó JánosTáborvezető, oktató, a Nagydobronyi Líceum testnevelő tanára
43.2.Bara CsabaOktató, a Nagydobronyi Református Líceum testnevelő tanára
44.3.Kiss LászlóOktató, a Nagydobronyi Líceum testnevelő tanára
45.4.Szanyi P. LíviaA Nagydobronyi Kárpátaljai Magyar Líceum tanára
46.5.Torma IstvánOktató, a Nagydobronyi Líceum testnevelő tanára
47.6.Gábor JolánOktató, a Nagydobronyi Líceum testnevelő tanára
48.7.Mackiv IvánOktató, a Nagydobronyi Líceum testnevelő tanára
 8.Moca ValériaTábori oktató, kyokushin karate ifjúsági Európa-bajnok, világbajnok ezüstérmes

III. Brazil Jiu-jitsu Sporttábor
Helyszín: Péterfalva
 2024. augusztus 12–17.

49.1.Lohojda GyörgyTáborvezető, edző, lila öves brazil jiu-jitsu mester, az FG Küzdősportiskola oktatója
50.2.Havréljuk RóbertFőedző, lila öves brazil jiu-jitsu mester, az FG Küzdősportiskola oktatója
51.3.Nahovszkéj IgorBirkózóedző, a Szolyvai Harcművészeti és Ketrecharciskola tanára
52.4.Mirosnyikov VitálijEdző, kék öves brazil jiu-jitsu mester, az FG Küzdősportiskola oktatója
53.5.Volinec RománBrazil jiu-jitsu oktató és atlétikaoktató, az FG Küzdősportiskola oktatója
54.6.Jurij DrahonerFekete öves BJJ-mester, háromszoros jiu-jitsu Európa-bajnok (2020–2023)

A 356 résztvevő fiatal Kárpátalja 70 településéről vett részt a táborokban:

A 9 táborban résztvevő fiatalok 67 iskola képviseletében vett részt:

A nyári táborok teljes körű megvalósulását Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Számos tanulmányutat és sporteseményt rendeztünk, melyen tehetségeink is jelen voltak.

2024. július 7–13. között magyarországi tanulmányúton vettek részt a Zrínyi Ilona Szakkollégium tutorai és ösztöndíjas hallgatói ar. Dubéczi Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank Oktatási Igazgatóságának igazgatója és a Magyar Rektori Konferencia főtitkára felajánlásának köszönhetően. A tanulmányút keretein belül a résztvevők Sopron, Budapest, Győr és Gödöllő városok egyetemeit, látványosságait tekintették meg. Az alábbi nevezetes helyszíneket ismerhették meg: az Esterházy Palota Erdészeti Múzeum, Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont, megismerkedtek a Soproni Egyetem vadgazdálkodási gyűjteményével és botanikus kertjével. Továbbá Budapest belvárosát is körbejárták, Győrött megtekintették Szent László hermáját és Boldog Apor Vilmos püspök sírját, ellátogattak a Pannonhalmi Főapátságba, a Szent Benedek-rendi monostorhoz, valamint a Lombkorona tanösvényhez és kilátóhoz, a Gödöllői Királyi Kastélyhoz.

Július 7–14. között Székelyvarságon a Kós Károly Honismereti Táborban több mint 200 tehetséges kárpátaljai gyermek vehetett részt. Alapítványunkat 15 kézilabda-tehetség és két edző képviselte a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából.

2024 július 23–24-én ott voltunk a Debreceni Egyetem által megrendezett XVII. Campus Sportfesztiválon, ahol a kétnapos sportrendezvényen több mint 1 000 magyarországi és határon túli felsőoktatási intézmények hallgatói mérettették meg. 18 hallgató képviselte Kárpátalját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Egán Ede Szakképzési Centrum közös csapataként. Egy csapat kispályás labdarúgásban, valamint két csapat röplabdában mérkőzött meg.

A nyár végéhez és a tanév kezdetéhez közeledve a 15 Tehetségpontban zajló tehetséggondozói munka előkészületei zajlottak.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán 2024. augusztus 7-én ülésezett a tantárgyfelelősök egy csoportja, közösen a 15 Tehetségpontban oktató szaktanárok egy részével, ahol a nyár folyamán elkészült tananyagok megvitatására, jóváhagyására került sor.

Ssz.TantárgyTantárgyfelelősRészt vevő pedagógusok száma
1.BiológiaKohut Erzsébet4
2.IrodalomSimon-Árpa Zsuzsanna4
3.KémiaMolnár Erzsébet6
4.MatematikaBalog Eszter4
5.InformatikaBaksa Adrien1
6.Ukrán nyelvKóré Dóra4
7.Természetismeret (alsós)Lefler Jolika15
8.Matematika (alsós)Varga Irén16
9.Anyanyelv (alsós)Hadnagy Krisztina16
10.Népi kultúra (alsós)Hadar Judit15

A 15 Tehetségpont munkáját Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja a 2024–2025-ös tanévben is.

Augusztus 22-én tartotta tanévkezdő ülését a Rákóczi-főiskolán a 19 Kézilabda Tehetségpont 26 oktatója. Az ülés során megtörtént a csoportbontás, és átadtuk  az edzésekhez szükséges labdákat. A Kézilabda Tehetségpontokba 2024. június 10. – augusztus 12. között lehetett jelentkezni. A 2024–2025-ös tanévben 653 fiatal kezdi meg az edzéseket, akiknek nagy része már az előző években is részt vett azokon. A 19 Kézilabda Tehetségpont működése Magyarország Kormánya és a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásával valósul meg.

Jelentkezettek tehetségpontonként
A Kézilabda Tehetségpont neveJelentkezett számaOktatók számaOktató neve
Benei Kézilabda Tehetségpont171Nádel Valerij
Beregszászi 1. Sz. Kézilabda Tehetségpont (Horváth Anna Gimnázium), (U8–9)81Kaszonyi Katalin
Beregszászi 2. Sz. Kézilabda Tehetségpont (Kossuth Lajos Líceum), (U10–U11, U12–13, U14)612Kaszonyi Katalin, Soszták Szergej
Csepei Kézilabda Tehetségpont531Iszák Anatolij
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont701Grigorovics Igor
Gáti Kézilabda Tehetségpont71Kozub Gergely
Huszti Kézilabda Tehetségpont563Seregi Jenő, Perec Jároszláva, Kondrás Viktória
Beregszászi 3. Sz. Kézilabda Tehetségpont (II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete)102Orbán Irén, Medve Maxim
Kisdobronyi Kézilabda Tehetségpont271Gál Dezső
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont221Ladányi Zsolt
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont132Bíró Béla, Géczi-Terencsuk Natália
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont221Szanyi-Szabó János
Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont251Oláh Ildikó
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont442Korpos Sándor, Gáspár Károly
Sislóci Kézilabda Tehetségpont221Peleskó Artúr
Técsői Kézilabda Tehetségpont532Szenek Zoltán, Számárszki Román
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont852Szilágyi Zoltán, Borgató Szilvia
Vári Kézilabda Tehetségpont71Vass Béla
Viski Kézilabda Tehetségpont511Munkácsi Inga
 65326 

2024. augusztus 22–24-én, Adán valósul meg a II. „Határok Nélkül” – Kárpát-medencei Magyar Kézilabda- és Kulturális Fesztivál. A nemzetközi kézilabdaversenyen az U14-es lány korcsoportban a „GENIUS” Kézilabda Tehetségpontokat 14 játékos képviseli, két edzővel, a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásával.

2024. augusztus 25-én valósul meg az V. Hajdu Kupa Kézilabda UP Torna, ahol a „GENIUS” Kézilabda Tehetségpontokat 12 játékos képviseli, két edzővel az FU 12 fiú kategóriában, a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásával.

2024. augusztus 30. – szeptember 1. között 40 fővel zajlik a bentlakásos tehetséggondozó-versenyfelkészítő hétvége biológia–kémia–földrajzból, melyet Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogat.

Az alapítvány köszönetét fejezi ki Magyarország Kormányának, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, valamint a Magyar Kézilabda Szövetségnek, hogy a 2023–2024-es tanévben is támogatták nyári programjaink sikeres megvalósulását.

Váradi Natália
programfelelős,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványigazgatója