A Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék hallgatóinak levéltári és múzeumi gyakorlata

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem szakos hallgatói április 28. – május 1. között levéltári és múzeumi terepgyakorlaton vettek részt. A gyakorlat célja többek között megismerkedni a különböző közgyűjteményekkel, a levéltári kutatási és könyvtárhasználati lehetőségekkel, a kordumentumok megfelelő használatával, a levéltár- és múzeumpedagógiával, a levéltári, múzeumi és könyvtári szakmai munkával.

Az első állomás Budapest Főváros Levéltára volt, ahol a hallgatók betekintést nyerhettek a levéltár történetébe, majd ezt követően az intézmény munkatársainak köszönhetően megismerhették a levéltárban folyó munkálatokat – a restaurálást és a digitalizálást. A levéltár lehetőséget biztosított arra, hogy a hallgatók megismerkedhessenek a levéltári iratok szakszerű tárolására szolgáló raktárhelyiséggel, és eredeti történeti forrásokat is megtekinthettek.

A főiskolai hallgatók ellátogattak a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába, ahol részletes tájékoztatást kaptak arról, hogy mi a teendő, ha kutatásokat szeretnének végezni az intézményben. Levéltári múzeumi tárlat bemutatására is sor került, ahol a magyar történelem legfontosabb kordokumentumain keresztül a történelmi sorsfordulókat is megismerték. A 18–20. század közötti időszakból számos eredeti iratot mutattak be számukra a mai Kárpátalja területéről. A levéltár-pedagógiai foglalkozások keretei között a hallgatók megtekinthették a restaurálás folyamatát is, ahol megfigyelhették, hogy a restaurátorok hogyan teszik kutathatóvá a sérült, többek között égés során károsodott levéltári iratokat.

This slideshow requires JavaScript.

A leváltárakon kívül a diákok látogatást tettek a Budapesti Történeti Vármúzeumba, illetve az Országos Széchényi Könyvtárba. A budai Várhegyen álló egykori királyi palota Vármúzeumában tárlatvezetés keretei között végigkövethették a palota újkori történetét, ezenkívül a kiállítást, amely három évszázad történetét mutatta be építészeti tervek, fényképek, eredeti tárgyak és rekonstruált termek révén. Ezenfelül múzeumi látogatások és tárlatvezetések révén a tárgyi emléktárgyak gyűjtése, restaurálása, állagmegóvása, rendszerezése, raktározása, kiállítás rendezése kérdésköreivel is megismerkedhettek a hallgatók.

Az Országos Széchényi Könyvtár kutatási szolgáltatásairól Elbe István információszolgáltatási igazgató jóvoltából ismerhettek meg információkat, aki egyúttal a könyvtár történetét is bemutatta a hallgatóknak. A könyvtár olvasótermében a hallgatók szabadon nézelődhettek a könyvek között, illetve betekintést nyertek az intézmény állandó kiállításaiba is.

A gyakorlat során ellátogattak Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának intézményébe is, ahol dr. Varga Zsuzsanna egyetemi tanár, az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék vezetője fogadta a főiskola oktatóit és hallgatóit. Az egyetem kampuszán a dr. Manhercz Orsolya által vezetett történeti séta során részletes informálást kaptak az épületek történetéről, az egyetem intézményeit és polgárait ért történelmi hatásokról.

A tanulmányi jellegű látogatások mellett a program számos szabadidős tevékenységre is lehetőségeket adott.