Akikre büszkék lehetünk … Interjú Bodnár Alexandrával

A hivatásunk meghatároz minket, kitölti életünket. S hogy mi is lesz ez a tevékenység, amely elégedettséggel tölt el? Vagy hol fogjuk végezni ezt? Nem tudhatjuk. De bárhol is éljünk a világban, az a fontos – Tamási Áron szavaival –, hogy otthon legyünk benne.

Bodnár Alexandra Mezőkaszonyban született. A Rákóczi-főiskola történelem és angol szakjain szívta magába tudását, majd azt a doktori iskolában gyarapította. Ma pedig már Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő asszisztenseként tevékenykedik. Ma vele beszélgettünk.

– Mesélj magadról. Hogyan telt a gyermekkorod?

– Mezőkaszonyban születtem, a gyerekkoromra nagyon szép emlékekkel gondolok vissza, a családomban fontos volt a tanulás, a szüleim is erre ösztönöztek. Azonban a ház és az állatok körüli munkából is kivettem a részemet. A Mezőkaszonyi Középiskola 9. osztálya után a Munkácsi Szent István Líceumban folytattam a tanulmányaimat, ahol a tudás mellett az életre is felkészítettek minket. A líceumban keresztényi alapokat kaptunk, amelyek a mai napig segítik az életemet. Nagyon jó érzéssel gondolok vissza a líceumi évekre, életre szóló barátságok kötődtek az ott töltött évek alatt, önállóságra neveltek minket, és emellett a hitünket is táplálták. Megerősítettek az Istenre való odafigyelésben, kapcsolataink fontosságában, és utat mutattak a nehézségek kezelésében.

– Miért döntöttél a Rákóczi-főiskola mellett?

– Tudatosan készültem a magyarországi tovább tanulásra, a Kárpátalján maradást akkoriban nem terveztem. Aztán a magyarországi sikeres felvételit követően a családunkban bekövetkezett betegség miatt döntöttem az otthon maradás mellett.  Ez után nem volt kérdés, hogy főiskolán fogom folytatni a tovább tanulásomat, mivel nagyon fontos volt számomra, hogy anyanyelvemen tanuljak. A történelem szakban biztos voltam, és mivel 2010-ben szakpárokra már nem volt lehetőség jelentkezni a főiskolán, azonban párhuzamos szakokat lehetett választani, így földrajz, óvodapedagógia és angol szakra adtam be a történelem mellett a jelentkezésemet. A földrajz és az óvodapedagógia vonzott a leginkább, az angol szakra anyukám kérésére jelentkeztem, aztán hatalmas meglepetés ért, amikor angol szakra jutottam be legelőször a fenti szakok közül, és akkor arra gondoltam, hogy az angol szak választott engem, így történelem és angol szakon kezdtem meg a tanulmányaimat a főiskolán.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– A főiskolai diákéveim főleg tanulással teltek. A párhuzamos két szak sok tanulással járt, emellett a Márton Áron Tehetséggondozó Szakkollégiumban és a Zrínyi Ilona Ösztöndíj programban is részt vettem, illetve egy éven át angol szakkört vezettem óvodás és kisiskolás gyerekeknek a mezőkaszonyi református egyház szombati iskolájában.  Többször volt, hogy vizsgaidőszak alatt az egyik szakon kijöttem a vizsgáról és mentem a másik szakon vizsgázni.

Hiszek abban, hogy a Jóisten vezeti az útunkat, és ha ráhagyatkozunk, nagyszerű dolgok várnak ránk. Az életem során nagyon sokszor alakultak úgy a dolgaim, amit az adott pillanatban nem értettem, másra vágytam volna inkább, de idővel bebizonyosodott, hogy a legjobb dologok történtek. Így volt ez az évfolyammunkám kiválasztásánál is, mivel nagyon sokáig gondolkoztam a megfelelő témán, végül a téma választott engem. Bevallom a kolhoz történet akkoriban nem vonzott, elfogadtam, hogy egy évfolyammunkának megcsinálom és majd következő éven gyorsabban választok témát. Aztán hatalmas meglepetésemre, megszerettem a témát és Kárpátalja szovjet hatalom átvétel utáni történetét. 2013-ban a mezőkaszonyi kolhoz történetének kutatásával először jutottam ki a Magyarországi Országos Diákköri Konferenciára, ahol az opponensi véleményt Prof. Varga Zsuzsanna írta a munkámhoz, aki a doktori kutatásaim vezetőtanára lett a későbbiekben, és akinek köszönhetően több nemzetközi konferencián is részt vehettem  Párizsban, Leuvenben és Kolozsváron, a kolhozosítás  és a kolhozban dolgozó nők történetének kutatásával.

A főiskolás éveim alatt is jó és igaz barátokat találtam. A kollégiumban nagyon jó szobatársam volt, közösen főztünk, tanultunk, kutattunk a levéltárakban, ahogy akkoriban mondtuk, együtt sírtunk, együtt nevettünk, együtt tanultunk. A főiskola után más- más irányban haladt az életünk a barátaimmal, sajnos nagyon ritkán találkozunk, de amikor sikerül összehozni, úgy érezzük, hogy mintha tegnap találkoztunk volna utoljára.

– Mi történt a főiskola után?

– A főiskola után az ELTE Modernkori Magyarország Doktori Iskolájában folytattam a tanulmányaimat. Első éves doktoranduszként 2016 márciusában Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő asszonynál – aki 2 éven át vezetőtanárom volt a főiskolán – gyakornokként dolgozhattam három hónapon át. A gyakornokságom végével pedig lehetőségem nyílt asszisztensként folytatni a munkát a képviselő asszony irodájában, ahol azóta is dolgozom. Nagy megtiszteltetés és hatalmas felelősség a képviselő asszony munkatársaként dolgozni. Az európai parlamenti asszisztensek munkája nagyon szerteágazó. A rendezvény- és utazásszervezés, logisztika, politikai beszédek és háttéranyagok előkésztése is része a mindennapi feladatainknak. A munka mellett a doktori tanulmányaimat is folytattam, sikeresen abszolváltam, a szabadidőmben pedig a disszertációmon dolgozom, amely a kolhoz és kolhozista nők történetére fókuszál. Hálás vagyok, hogy az idén harmadik alkalommal vehettem részt a nemzetközi European Rural History Organisation konferencián előadóként.

– Mi a legjobb a munkádban?

– A változatosság. Nincs két egyforma nap, egyforma feladat. A munkám során az előre eltervezett napi teendőket gyakran felülírják a nap folyamán beérkező sürgős feladatok.   Azonban, amióta a parlamentben dolgozom, sokkal rugalmasabb lettem, igyekszem lazábban venni az akadályokat, tudva azt, hogy legtöbb problémára van megoldás, ha elég időt szánunk a rá.

– Okozott-e esetleg valami nehézséget?

– Kezdetben nehéz volt átlátni a parlamenti működést, de már 7 év tapasztalattal, sokkal könnyebben veszem az akadályokat. A belga időjárást nehéz volt megszokni, az első éven, amit Belgiumban töltöttem, folyamatosan esett az eső. Azonban, mára megszoktam az itteni szürkeséget és sokkal örömtelibb a napom, amikor süt a nap. Megtanultam az apró és mindennapinak tűnő dolgoknak is örülni, mint a napsütés, hiszen Belgiumban úgy tartják, hogy vagy esett, vagy esik vagy esni fog.

– Hogyan érzed magad Brüsszelben? Milyen ott az élet az itthonival összehasonlítva?

– Brüsszel számomra a második otthonom lett. 7 éve élek itt, így otthonról szoktam haza menni.  Az emberek sokkal lazábbak itt, nem idegeskednek a sorban állás miatt, nem okoz gondot, ha angolul beszélek az eladónak, aki franciául válaszol nekem. Hálás vagyok, mivel nagyszerű emberek vesznek körül Brüsszelben, illetve nagyon jó barátokkal hozott össze a sors. Megmosolyogtató, hogy az itteni barátaim Kárpátaljáról, Felvidékről és Erdélyből származnak. A kisebbségi létből fakadóan első perctől jól megértettük egymást. Gyakran kérdezték Brüsszelben, hogy milyen nyelvet beszélünk, és amikor mondtuk, hogy magyar, de Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából származunk, nem nagyon értették, hogy lehetséges ez.

– Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– A kikapcsolódás számomra nagyon fontos. Ahhoz, hogy megfelelően tudjam végezni a munkámat, elengedhetetlen a feltöltődés. Nagyon sok szép park van Brüsszelben, mivel falun nőttem fel hiányzik a természet, így gyakran sétálok a parkokban. A kedvencem a parlament melletti Leopold park, amelynek a középén egy tó van. Gyerekkoromban volt egy kis tó az utcánk közepén, ahol kacsák úsztak egész nyáron. Itt bár vadkacsák úsznak, de a víz, a nád, a fák a gyerekkor gondtalan, játékos szabadságát, és az otthon melegének emlékét idézik fel bennem. Emellett igyekszek rendszeresen sportolni is, hiszen a testünk és lelkünk egyforma figyelmet érdemel. A covid-járvány alatt kezdtem el rendszeresen főzni, azonban a recepteket sosem követem, hanem miután elolvastam, meglátásaim szerint változtatok rajta. Számomra a kapcsolatok nagyon fontosak, ezért nagyon szeretek hétvégenként találkozni a barátaimmal.   Szeretek olvasni és utazni, így igyekszek ezekre is időt szakítani a kötelességeim és doktori disszertációm írása mellett.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Az eddigi életem során megtapasztaltam, hogy a terveim helyett a Jóisten sokkal nagyobb dolgokat készít elő, csak türelemmel kell várni, és ráhagyatkozni az időzítésére. Így nem tervezek, hagyom, hogy vezesse az utamat.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– Nagyon hálás vagyok a főiskolának, mivel nagyszerű tanáraim voltak. Példát mutattak, és erősítettek abban, hogy a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. A főiskola a tudás mellett lehetőséget adott a kibontakozásra, a fejlődésre, a tanáraimtól nem csak a tananyagokot sajátítottam el, hanem azt, hogy miként lehet lelkiismeretes munkával lépésről lépésre haladni a célunk felé. Vezetőtanáraim nem csak a kutatásomat, hanem a személyes fejlődésemet is segítették és segítik. Nagyon sok hasznos tanácsot kaptam, úgy hogy sosem mondták meg mit kellene tennem, így a döntés az enyém maradt, de olyan emberek segítettek meghozni azokat, akik sokkal tapasztaltabbak nálam. Hálás vagyok a főiskolának mindenért, amit a főiskolás évek alatt kaptam: magas szintű tudással, lehetőségek iránti vággyal, hittel és kitartással indított el a valódi nagybetűs életbe.

Kurmay Anita

  Tudományos siker a Filológia Tanszéken 100 éves a Kárpátaljai Református Egyház - Emlékkonferencia a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán