Akikre büszkék lehetünk: interjú Butka Tiborral

A senior tesztmérnök munkája kulcsfontosságú minden fejlesztési folyamatban, hiszen tapasztalatával garantálja, hogy a termékek megbízhatóan és hibamentesen kerüljenek a felhasználókhoz. Ő az, aki kidolgozza a tesztelési stratégiákat, megelőzve ezzel a költséges hibákat és leállásokat. Szerepe nemcsak a minőségbiztosításban, hanem a csapat szakmai fejlődésében is meghatározó, hiszen mentorálja a fiatalabb mérnököket, és segíti őket a tapasztalatszerzésben.

Butka Tibor Beregszászban született, középiskolai tanulmányait is itt végezte, majd a Rákóczi-főiskola matematika–informatika szakán diplomázott. Ma már Magyarországon él, és a Jabil Circuit Magyarország Kft.-nél senior tesztmérnök. Ma vele beszélgettünk.

– Mesélj magadról! Hogyan telt a gyermekkorod?

– Beregszászban születtem 1987. augusztus 12-én. Az iskolai tanulmányaimat a Beregszászi 8. Számú Mikes Kelemen Középiskolában kezdtem meg. Mire iskolába kerültem, már tudtam olvasni, ismertem a számokat, ezért nagyrészt unalmasan teltek a napjaim. Ezért döntöttünk úgy, hogy (az akkori nevén) a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumba felvételi vizsgát teszek. 1997 szeptemberétől ott folytattam a tanulmányaimat. Rengeteg új barátot szereztem, és olyan tudással vérteztek fel az akkori tanáraim, amit máig tudok kamatoztatni.

Közel laktunk a futballpályához, ezért a környékbeli gyerekekkel gyakran ott kötöttünk ki, emellett pedig gyakran hódoltam az egyik legnagyobb szenvedélyemnek, a horgászatnak, amit 6 éves koromban kezdtem el, akkor még több-kevesebb sikerrel.

– Miért épp a Rákóczi-főiskolát választottad?

– A gimnáziumi évek alatt hamar kiderült, hogy a reál tantárgyak érdekelnek jobban, ezért idővel eldőlt, hogy milyen irányba szeretnék haladni a továbbiakban. Abban a szerencsés helyzetben voltam az évfolyamtársaimmal, hogy úttörői lehettünk a reál-humán felosztásnak az utolsó időkben, így mindenkinek könnyebb volt felkészülni a későbbi tanulmányaira. Emelt óraszámban tanultunk matematikát, fizikát, informatikát, míg a humán csoport tagjai a nyelvi, irodalmi, történelmi, földrajzi tudásukat gyarapították rohamtempóban. Mivel szerettem a matematikát, az Ungvári Nemzeti Egyetem volt a cél, ahol édesanyám is matematika szakon szerzett diplomát. Ám a szerencse ismét az én oldalamra állt, hiszen 2004-ben a főiskolán elindult a matematika–informatika szakpár, így nem volt kérdés, hogyan tovább.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– Életem talán legjobb 5 évét töltöttem a főiskolán. További barátokat szereztem, és sokan a gimnáziumi barátaim közül is velem tartottak. A gólyatáborban ismerkedtem meg a jelenlegi feleségemmel is, akivel immár 19 éve alkotunk egy párt, és 12 éve vagyunk házasok. Rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtam, sosem felejtem el azt az időszakot.

– Mi történt a főiskola után?

– A tanulmányaim alatt egy kedves barátom ajánlott egy nyári munkalehetőséget, amiből megvolt a kis zsebpénzem, ami tetszett nekem. Így szinte végig dolgoztam minden nyáron, ezenkívül pedig a vendéglátós barátaimmal is eljártam egy kis zsebpénzt keresni hétvégenként lagzikon, keresztelőkön vagy banketteken. Ezért a diploma megszerzése után egy kis pihenést engedtem meg magamnak, 17 év tanulás és némi munka után. Január környékén már kezdtem megunni az unatkozást, ezért felcsaptam a helyi újságokat, álláshirdetések után kutatva. Egy faipari vállalat keresett munkásokat, így egy telefonhívás után másnap el is mentem egy próbanapra. Nagyjából 40 perc után jöttem rá, hogy az egyedül végzett, monoton munka nem az én világom, úgyhogy tovább folytattam a keresgélést. Márciusban csatlakoztam a Lear Corporation beregszászi vállalatához, ahol szintén monoton volt a munka, de legalább nagyon jó társaságban teltek a napok, és a fizetés is kielégítő volt. Aztán 3 hónap után „átköltöztem” az út másik oldalára, a Flextronics cégnél kezdtem dolgozni javítóműszerészként. Ott ismerkedtem meg mélyebben az elektronika világával. Később a termelést Munkácsra költöztették, az elsők között voltam, aki ott kezdett el dolgozni, beindítani az első gyártósort. Néhány hónap után műszakos mérnökként folytattam a pályafutásomat.

– Jelenleg pedig a Jabil Circuit Magyarország Kft.-nél vagy senior tesztmérnök.

– 2016-ban – egy másik kedves barátom hosszas unszolására – elutaztam Tiszaújvárosba egy felvételi interjúra, ahol közösen úgy döntöttünk, hogy helyben kamatoztatom a továbbiakban a tudásomat. Multinacionális cégből multiba csöppentem, és bár mindkettő amerikai érdekeltség, mégis merőben más volt az egész. A műszakos munkarendet felváltotta az irodai, rengeteg új dologhoz kellett hozzászoknom, új emberekkel kapcsolatokat építenem. Mindenki nagyon segítőkész volt, ezért hamar ment a beilleszkedés, az elektronikai cikkek gyártása pedig már ismert volt számomra. Viszont ennél a cégnél már autóipari környezetben dolgoztam, ami rengeteg új kihívást és tanulást jelentett számomra. Sőt, manapság is előfordul, hogy újdonsággal találom szembe magamat.

– Mivel foglalkozol pontosan, hogyan képzeljük el egy napodat?

– Mint minden használati termék gyártása, így az autóipari termékeké is bizonyos tesztek sikeres elvégzésével, majd a kiszállítással végződik. Attól függően, hogy a terméket milyen környezetben és funkcionalitását tekintve hogyan építik be, változnak a kötelezően elvégzendő tesztfolyamatok. Általánosságban ezeket 3 nagy csoportra lehet osztani: optikai vagy vizuális ellenőrzés, áramköri teszt és funkcionális teszt. Én a vizuális/optikai tesztekért vagyok felelős, olyan automataberendezésekkel dolgozom, amelyek 2D és 3D technológiával állapítják meg egy adott termék megfelelőségét, legyen szó felületszerelt alkatrészekről, lakkozásról, ragasztásról vagy akár röntgenes vizsgálatokról. Ezen a területen kevésbé van megkötve a kezem a fizikai törvények által, így szabadon használhatom a fantáziámat, és ez a „szabadság” nekem mindennél többet ér. Természetesen már a folyamat elején, vagyis a megfelelő berendezés kiválasztásánál is szerepem van, majd annak programozása, karbantartása és az esetleges, ún. téves riasztások kiküszöbölése, illetve az ezekhez tartozó dokumentációk elkészítése, naprakészen tartása is a feladataim közé tartozik, ahogyan még sok minden más is. Hosszú a hivatalos munkaköri leírásom, de legalább keveset unatkozom.

– Milyen tapasztalatokat szereztél az évek alatt?

– Amint azt előzőleg említettem, a legnagyobb változást az autóipari környezet hozta számomra, hiszen egy sokkal szigorúbb feltételrendszernek kellett megfelelni, és nem ritkán biztonsági funkciókat ellátó termékeket is gyártunk, tehát akár emberéletek is múlhatnak azon, miként teljesítünk. De nagyon sokat fejlődtem pl. az angol nyelvhasználat terén is, hiszen a távol-keleti országoktól kezdve Európán át Észak-Amerikáig vannak beszállítóink. Ezenkívül az emberi kapcsolatok is jelentős szerepet játszanak ott, ahol több ezren dolgoznak, ezt pedig szokni kell eleinte, meg kell tanulni ezt is kezelni.

– Hogyan hatottak a munkádra az elmúlt évek nehézségei?

– Sajnos a pandémia időszaka rányomta a bélyegét a mi cégünkre is, amelynek mottója: A minőség a kulcs, a biztonság az első. Nos, ennek megfelelően zajlottak hosszú hónapokig a mindennapok: belépéskor hőkamerás megfigyelés, infravörös hőmérés, szájmaszk és kézfertőtlenítő várt minket. A férfiak között a kézfogás elmaradt vagy ökölpacsira váltott, emellett pedig az otthoni munkavégzés is aktív része volt a mindennapjainknak. Természetesen mindig akadt olyasmi, amit csak személyesen lehet elintézni, ezért hetente 2/3 és 3/2 arányban töltöttük odabent és otthon a napjainkat azonos munkakörökből, optimalizálva a bent lévők létszámát. Gyorstesztek is rendelkezésre álltak, ha valakinél gyanús tünetek jelentkeztek, és fertőzés után csak 2 egymást követő negatív teszteredménnyel lehetett visszatérni a munkába. Összességében a bevezetett intézkedések sikeresek voltak, tömeges megbetegedések nem fordultak elő, ami egy majdnem 4000 fős állománynál szerintem nagyon nagy teljesítmény.

– Mesélj kicsit a családodról! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– 2020-ban született a fiunk, 2023-ban a lányunk, miféle kikapcsolódás?! A viccet félretéve: igyekszünk maximalizálni a programokat, hogy a gyerekeknek szép emlékeik legyenek. A fiam és a lányom is szereti az állatokat, ezért az állatkert, vadaspark szinte minden éven a programok között van, a családi nyaralásokat is nagyon élvezik, ezenfelül próbálunk minden adódó lehetőséget kihasználni, bár ezeknek a felkutatása a feleségem asztala, én általában a végrehajtó személyzet vagyok.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Úgy érzem, jó helyen vagyunk, most már a gyermekeink jövőjére koncentrálunk. Azért a horgászatot szeretném visszahozni a tevékenységeim közé, mert az utóbbi években kicsit hanyagoltam. Szerencsére találtam másik hobbit, a főzésre az otthon melegében is tudok időt szakítani.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– Ahogy előzőleg említettem, szinte mindent: a családomat, a munkámat, barátokat, rengeteg szép emléket, a tudást, amit hasznosíthatok. Bár nem tudom, hogyan alakult volna az életem, ha nem a főiskolát választom, biztos vagyok benne, hogy egészen másképp, mint most. Valahol máshol lennék, másokkal, más emlékekkel és más barátokkal. Hogy rosszabb lenne-e, arra nekem nincs válaszom, de hogy jó helyen vagyok-e? Nos, igen. Köszönöm.

Kurmay Anita