Akikre büszkék lehetünk: interjú Ercsey Grétával

Egy nemzetközi koordinátor kulcsszerepet játszik egy egyetem globális kapcsolatrendszerének kiépítésében és fenntartásában. Ő felelős a külföldi diákok beilleszkedésének elősegítéséért, támogatva őket a kulturális és akadémiai különbségek kezelésében. Segíti az egyetem nemzetközi együttműködéseinek bővítését és az új partnerkapcsolatok kiépítését.

Ercsey Gréta Kígyóson született, elemi iskolai tanulmányai után a Beregszászi Magyar Gimnáziumban érettségizett, majd a Rákóczi-főiskola történelem–angol szakára nyert felvételt. Diplomája megszerzését követően Magyarországra költözött, ma már az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) nemzetközi koordinátora, emellett egy zenekar alapítója. Ma vele beszélgettünk.

– Mesélj magadról! Hogyan telt a gyermekkorod?

– Kígyóson nőttem fel – az ottani dimbes-dombos beregi táj jelenti számomra a gyerekkort, sok szabad levegőn töltött idővel, hagyományos falusi családi élettel. Itt jártam az 1–4. osztályt is egy kivételes pedagógus, Nagy Katalin osztályában, aki nagyon sokunkkal szerettette meg az olvasást, számtant, verseket, és úgy általánosságban véve megerősített abban, hogy tanulni érdekes és jó dolog. Máig emlékszem az általa összeállított jeles napi gyerekműsorokra, farsangokra és felkészítő órákra.

Az elemi iskola befejeztével felvételt nyertem a Beregszászi Magyar Gimnáziumba, és ott is érettségiztem 2006-ban. A gimnázium nagyszerű alapot adott nekünk: megtanított tanulni, és nemcsak általános műveltséget köszönhetek neki, de nagyon sok kísérletnek, ma már alapvető érdeklődési körömnek volt a „keltetője”, elindítója, ideértve a történelem, művészettörténet, világirodalom és nyelvek iránti érdeklődésemet, vagy éppen a versek és a hangszeres zene szeretetét. Emlékszem, hogy nagyon büszkén mondtam, ha kérdezték tőlem, hogy hol tanulok, hogy beregszászi gimnazista vagyok.

– Miért épp a Rákóczi-főiskolát választottad?

– Érettségi előtt három évig jártunk több osztálytársammal a gimnázium mellett külön angol nyelvkurzusra, amelyen Hires Emőke volt a tanárunk, aki ez idő tájt a főiskolán és a gimnáziumban is oktatott. Emőke vezetése mellett az együtt töltött idő alatt egy nagyon jó hangulatú, szinte baráti tanulóközösség alakult ki, és visszanézve Emőke többünknek is nagyon jó példakép volt: helyben is lehet továbbtanulni, tudást szerezni és később tovább kamatoztatni. Tőle nagyon sok jót hallottunk a főiskolai képzésekről. Így mivel sok szállal kötődtem én is Kárpátaljához, az érettségit követően – bár érdekelt a magyarországi továbbtanulás lehetősége is – először itthon szerettem volna kiteljesedni, és a főiskola történelem–angol tanári szakán folytattam a tanulmányaimat.

A szakválasztási motivációimról annyit tudok elmondani, hogy a történelem már a gimnáziumban is jól ment – több versenyen is jó eredményeket értem el –, és nagyon érdekelt is, főként a kutatás része, az angol pedig jól társult hozzá, mert szerettem volna magasabb szinten is nyelvet tanulni, emellett ennek a szaknak a nyelvpedagógia része tetszett meg. Abban az időben amúgy is szakpárokra jelentkezhettünk a főiskolán, és én örültem, hogy kétszakos lehetek.

A főiskolai éveimet így a tanulás mellett két dolog határozta meg: az egyik a kutatói munka iránti érdeklődés, amelyet a szakkollégiumi részvétel teljesített ki, a másik pedig az önkéntesség valamilyen nyári táborban, ahol csoportvezetőként és tanárjelöltként próbálhattam ki magam fiatalok és gyerekek között.

– Hogyan teltek a főiskolás évek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– Arra emlékszem, hogy nagyon összetartó csoportunk volt, nagyjából fele-fele arányban fiúk és lányok, jó hangulatú órákkal. Mindig volt kihez fordulni, ha kérdés volt, igyekeztünk segíteni egymásnak. Nagyon jó tanulási élményem, hogy volt egy-egy nehezebb történelemvizsga, amire együtt is összeültünk tanulni, és ezek rendre mindig jó eredményekkel is zárultak. Ilyenkor egymásért is nagyon izgultunk. Jó barátságok és ismeretségek alakultak ki más szakokon tanuló évfolyamtársainkkal is. Tényleg nagyszerű tanáraink voltak anélkül, hogy bárkit is kiemelnék, mindegyiktől lehetett tanulni valamit. Hálás vagyok, hogy akkor ezért nem kellett kilométereket utaznom, hanem helyben elérhető színvonalas képzésekre járhattam.

– Mi történt a főiskola befejezése után?

– Az élet úgy hozta, hogy a főiskolai diplomaszerzés után szinte egyből Budapestre költöztem, mert ide jöttem férjhez (a férjemet még a beregszászi angoltáborban ismertem meg, ő is sokat táboroztatott korábban Kárpátalján). Ezzel egy időben beiratkoztam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) angoltanári szakára, hogy a történelem mellett ebből a tárgyból is megszerezzem a főiskolai után a mesterdiplomát.

Az egyetem utolsó évében aztán angol nyelvtanárként kezdtem el dolgozni, részben óvodáskorú gyerekek idegen nyelvi fejlesztésében, részben felnőttek nyelvvizsga-felkészítésében, amely egy nagyon színes induló időszaka volt a friss diplomás éveimnek.

– Ma már az ELTE nemzetközi koordinátora vagy.

– Szerettem gyerekekkel foglalkozni, de mindig motoszkált bennem, hogy szeretném magam másban is kipróbálni: nagyon érdekelt az oktatásszervezés, és hiányzott a nemzetközi közeg. Így amikor 2016-ban jött egy lehetőség, hogy nemzetközi koordinátori pályázatot hirdetnek az ELTE központi Nemzetközi Irodájának csapatába, akkor egy kedves ismerősöm ajánlására én is megpályáztam az állást, és a korábbi határon túli diákokat segítő alapítványi tapasztalatommal (5 évig voltam a Rákóczi Alapítvány tábori önkéntese és kárpátaljai referense) végül ott kezdtem el dolgozni, ahol annak idején főiskolásként én magam is részképzős vendéghallgató lehettem.

Az ELTE-n négy évig az intézmény nyári egyetemi programjainak – köztük az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetemének –, továbbá magyar mint idegen nyelv és kulturális kurzusainak szervezéséért lettem felelős. Tapasztalatot szereztem abban, hogy hogyan lehet csoportokat és programokat szervezni nagy hallgatói létszámokkal, és több szinten átlátni egy nagy egyetem működését. Így kerültem át tanárszakos bölcsészként a felsőoktatás nemzetközi területére, ami – úgy néz ki – hosszú távon határozza meg a helyemet a munka világában.

A feladatköröm azóta részben saját motiváció és az irodánkban történt változások hatására is változott. 2019-ben az ELTE négy másik európai egyetemmel szövetségben (CHARM-EU egyetemek szövetsége) elnyert egy nagy volumenű felsőoktatási pályázatot, amelyben azóta nemcsak vezetői, de oktatói, hallgatói és munkatársi szinten is folyamatosan szorosan együtt dolgoznak a tagintézmények új képzési, fenntarthatósági és mobilitási modelleken. Amikor 2020 elején elindult a közös munka, akkor – mivel a nyári egyetemek szervezésével szinte minden ELTE-s karral volt már valamilyen kapcsolatom – az intézményen belüli projektszervezési feladatokért én lettem a felelős, ami számomra is egy új irányt jelentett, de nagyon örültem neki, hogy munkakört váltok, és másban is kipróbálhatom magam. Ezt a pozíciót egészen 2023 végéig vittem, amikor is megszületett a kisfiunk, azóta pedig ő tölti ki a mindennapjaimat. Most úgy néz ki, hogy egy-másfél év múlva, amikor már nagyobbacska lesz, majd ebben a munkakörben fogom folytatni, amikor visszamegyek dolgozni.

– Milyen kihívásokkal kell szembenézned? Értek-e pozitív vagy negatív élmények a munkád során?

– Kihívások természetesen bőven akadtak és akadnak egy ekkora egyetem esetében. Míg a nyári egyetemek és nyelvkurzusok szervezése alatt kellett tanulnom alaposan odafigyelni a kulturális különbségekre és igényekre főként hallgatói vonalon, addig a partneregyetemekkel történő közös munkában nagyon izgalmas volt megtapasztalni, hogy vannak nagyon is hasonlóan működő jó meg rossz felsőoktatási gyakorlatok, de különbségek is, amelyeket össze lehet hangolni, és hogy nagyon sokat lehet egymástól tanulni.

– Emellett a Zsongom együttes alapítója vagy. Mesélj erről! Hogyan jött az együttes megalapításának gondolata? Milyen dalokat játszotok?

– Nagyon érdekes kapcsolódás, hogy az első emlékem, hogy tudok verset zenésíteni, az épp a főiskolához köthető: talán harmadéven volt egy irodalmi vetélkedő, amelyen mi is indultunk egy baráti csapattal, és ennek során volt egy kreatív feladat, hogy „társíts zenét vershez”, arra emlékszem, hogy valahogy elkezdtem énekelni a megkapott Petrarca-szonettet, ami egész jó lett. Persze ehhez kellett azért az is, hogy gyerekkorom óta szeretem a verseket, sokat szavaltam, és énekléssel is próbálkoztam már akkor. Na de hogy hogy lett ebből zenekar… Dióhéjban: kellett hozzá sok év, sok találkozás, de az erősen él bennem, hogy az elején nagyon szerettem leülni és próbálkozni dalokat átdolgozni, újragondolni, amikor a férjemmel zenéltünk. Mivel én nem vagyok hangszeres, ezért ő segített gitáron lejátszani az ötleteimet. Aztán református vonalon elkerültünk a Sófár egyesület összművészeti nyári táborába, ahol sok kedves zenésszel ismerkedhettünk meg. Az ottani dalíró fórumon játszottuk el először az első Kányádi Sándor és Füzesi Magda megzenésített verseket. Ott nagyon sok bátorítást kaptunk, hogy ezzel foglalkoznunk kellene komolyabban is. Aztán az ottani egyik irodalmi teaházba megkértek, hogy játsszunk több dalt is, mi pedig megkértük Simon Márton barátunkat, hogy szálljon be mellénk ütőhangszerekkel, és ebből indultunk 2014–2015 nyarán. Zenekar ezután lett a projektzenélésből, egyre több felkérés jött, és lassan kialakult, hogy több zsoltárfeldolgozásunk és gyerekeknek írott dal mellett maradunk a versmegzenésítéseknél. Ez a trió lett a zenekar magja, a zenekari nevünket is a keresztneveink kezdőbetűiből raktuk ki (Zsombor, Gréti és Marci). Aztán több változó felállás után 2020-ban alakult meg a mostani 5 fős csapatunk Somogyi Balázs billentyűssel és Szabó István basszusgitárossal, akikkel azóta is együtt zenélünk. Dalaink ma is főként versmegzenésítések, egy-egy saját dallal és feldolgozással kiegészülve, színes könnyűzenei köntösben folkos, blues-os, helyenként liturgikus zenei motívumokkal fűszerezve.

– 2021-ben jelent meg az első lemezetek. Mit jelent ez számodra?

– A Csillagjáró című albumunk egy szép, sokszor munkás és nehézségektől sem mentes közös „érési” útnak az eredménye. Így valahol nagyon büszke vagyok rá. A dalok velünk együtt értek be 6 év alatt… Nyilván mindig lehetne utólag jobb hangzást vagy hangszerelést kitalálni, de akkor, ott ez méltó megfogalmazása és felvállalása volt annak, hogy zenéléssel, zenével, alkotással és versmegzenésítésekkel komolyabban foglalkozunk. És ami a nagyobb csoda, hogy a csapatunk együtt tudott maradni, zenekarként is együtt fejlődtünk, fejlődünk, és 2024 novemberében megjelenhetett Megérkezés címmel a második albumunk is. Hálás vagyok azért, hogy tavaly év végén ebből a zenei anyagból egy lemezbemutató koncert is megvalósulhatott a Fonó Budai Zeneházban, és hogy ezt idén nyáron visszük majd a Művészetek Völgyébe és a Kőfesztre is.

– Mit jelent számodra az, hogy megmutathatjátok magatokat a nagyközönségnek?

– Ha közönségről beszélünk, mindig meglep, hogy egymástól mennyire különböző emberek hallgatják a zenénket, és eközben ebben látom a fő értékét is, hogy a zenén keresztül sokkal több üzenet eljut az emberi lélekhez, és sokkal több dologban kapcsolódunk, mint ami szétválaszt.

– Mesélj kicsit a családodról! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– A férjem jogász, és emellett ő is egyetemi közegben dolgozik: a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán egyetemi docens. Emellett, ahogy már említettem, a másfél éves kisfiunkat neveljük, így éppen benne vagyunk egy sűrű kisgyerekes időszakban, ennek minden kihívásával, fáradtságával és sok-sok örömével együtt. A szabadidőnkben szeretünk együtt lenni, kirándulni és együtt fedezni fel a világot a kisfiunkkal.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?                          

– Jelenleg az anyaság a fő feladatom, igyekszem most ebben kiteljesedni. Ennek mentén szerveződik az életünk is. Mindazonáltal nagyon hálás tudok lenni azért, hogy ha ritkábban is, de emellett néhány havonta belefér a zenekari próba és egy-egy koncert is a Zsongommal. Ami biztos, hogy a zenei ötleteim azért szépen gyűlnek, és hiszem azt, hogy amikor eljön az idejük, akkor egy részük meg is valósul majd.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– A főiskolán töltött öt év nekem nagyon szép kibontakozási időszakot jelentett, teret adott arra, hogy releváns tudást szerezhessünk a szaktárgyainkból, és mindez baráti, nyitott közegben történt. Nekem sokat jelentett, hogy ezt helyben, közel az otthonomhoz tehettem. Ezzel párhuzamosan sok lehetőséget biztosított arra, hogy szakkollégiumi kutatásban és magyarországi ösztöndíjprogramokban is részt tudjunk venni, ami akkor többünknek jelentett jelentős továbblépési lehetőséget és tapasztalatszerzést.

Kurmay Anita

  Dr. Hajnáczky Tamás Attila előadása főiskolánkon Úton a tudás felé – A Filológia Tanszék hallgatói szakmai mobilitáson Egerben