Akikre büszkék lehetünk: interjú Fancsik Évával

Egy alsós tanító sokoldalú személyiség, aki egyszerre rendelkezik türelemmel, empátiával és rugalmassággal. Felelőssége óriási, hiszen ő vezeti be a kisgyerekeket az iskolai életbe, és az alapvető készségek elsajátítását biztosítja, amelyek a későbbi tanulmányaik alapjait képezik. Ő az, aki kreatív módszereivel képes élménnyé varázsolni az első tanulási tapasztalatokat a kicsik számára.

Fancsik Éva Kígyóson született, jelenleg is ott él. A Rákóczi-főiskola tanító szakán szívta magába tudását. Ezt követően pedagóguspályára lépett, melyet máig szívvel-lélekkel végez. Vele beszélgettünk.

–  Meséljen magáról! Hol született, mit tanult?

– Kígyóson születtem, máig itt élek, nyugalmam kedves, csendes kis zuga ez a község. Csodás, élményekkel, vidámsággal teli gyerekkorom volt, sok-sok baráttal, akik közül többen is részei maradtak az életemnek. Sokat kirándultunk, nevettünk, mobiltelefon nélkül is mindig tudtuk, hol találjuk a másikat. Illetve egy olyan családi közegben nevelkedtem, ami támaszt, biztonságot jelent máig.

– Miért döntött a Rákóczi-főiskola mellett?

– A tanító nénimet Szabó Évának hívták, akire nagyon szívesen emlékszem vissza. Kisgyermekként teljesen magával ragadott a személyisége, tanítási stílusa. Akárhányszor megkérdezték: „Évike, mi leszel, ha nagy leszel?”, azt válaszoltam: „Éva néni!” Jól szórakoztak rajtam, hogy ez aztán a frappáns válasz, pedig számomra ez első tanítóm szakmájának követését jelentette. 

Tehát kisgyerekként is tudtam: alsós tanító akarok lenni, semmi más! A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola pedig meg tudta adni az „álomszakmát”. Megfizethetetlen volt számomra, hogy szülőföldemen magyarul tanulhattam kiváló szakemberektől, otthonomtól pár kilométerre, a családom támogatását élvezve.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?

– Jó kis csapat volt a mi szakunk, évfolyamunk. Szívesen emlékszem vissza az ott töltött négy évre. Bár nekünk még lényegesen nem segítette a tanulmányainkat az azóta mindent lefedő wifi- és internetlehetőség, számítógépes technika, igyekeztünk lelkiismeretesen teljesíteni a ránk kiszabott feladatokat, tanultunk, fejlődtünk.

– Mi történt a főiskola után?

– A főiskola befejezése után a Beregszászi Magyar Gimnázium kollégiumi nevelőtanáraként indult pedagógusi pályám. A megkeresésre azonnal igent mondtam, visszatérhettem szeretett alma materembe. Nyolc évet töltöttem itt, családias közegben délutáni feladatokat láttam el a kollégistákkal. Ezután a Kígyósi Oktatási-Nevelési Központ iskolájába hívtak. Újabb nyolc év következett. Életem legnagyobb álma teljesült, szülőfalum egyik tanító nénije lehettem. Bár nehéz volt a gimnáziumból kilépnem, de büszkeséggel töltött el, hogy végre a szakmámban és a kis falumban dolgozhattam. Sajnos a háború kitörése több család elköltözését jelentette, kevés gyermek is születik, kisiskolánk egy időre, reméljük – csak ideiglenesen – felfüggesztette működését. Ezután egy évig dolgoztam a Beregszászi Horváth Anna Gimnáziumban, ahol egy kivételes tudású igazgatónőtől tanulhattam.

– Hogyan emlékszik tanári pályájának kezdetére? Milyen érzései voltak?

– Tele voltam tettvággyal, motivációval, izgultam, de nagyon vártam. Két dolgot szerettem volna mindennél jobban: hogy szeressenek a gyerekek, és hogy tudásom legjavát sikeresen át tudjam adni a diákjaimnak. Remélem, ez sikerült, sikerül!

– Milyen tapasztalatokat szerzett az évek alatt?

– Igyekszem fejlődni, szívesen tanulok, kérdezek, utánaolvasok. Minden osztályom kicsit más volt az előzőnél, de úgy érzem, minden kis csapatommal megtaláltam a közös hangot, jól tudtunk együtt „működni”. Sokat tanultam, tanulok a gyerekektől.

– Mára visszatért a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumba mint alsós tanító.

– Szinte egész életem meghatározó színhelye ez a szívemnek igen kedves intézmény. Itt töltöttem gimnáziumi éveimet Kádár Rozália, szeretett osztályfőnököm nevelésében, itt kezdtem pedagógusi pályám. Sokszor álmodtam arról, hogy egyszer a líceum alsó osztályt nyit, és visszatérhetek. Hálás a szívem a tavalyi megkeresésért és azért, hogy egy ilyen csodás kis osztály lett az enyém! Szerencsésnek mondhatom magam hivatásom gyakorlása szempontjából, egész életemben szívesen jártam be a munkahelyemre. Itt ez különösen igaz: szakmailag és emberileg is kiváló testület tagja lehetek egy támogató, elismerő vezetőség mellett.  

– Milyen módszerekkel dolgozik? Hogyan lehet a diákokkal jól dolgozni?

– Az én mottóm: szeretettel, de fegyelemmel! A hagyományos módszereket részesítem előnyben, szeretem, ha vidámság, de rend van az osztályteremben. Viszont szívesen alkalmazok innovatív technikákat, szeretek új módszereket megismerni, elsajátítani, alkalmazni.

– Hogyan hatottak munkájára az elmúlt évek nehézségei?

– Azt vették el, ami az igazi a mi hivatásunkban: a tanítás esszenciáját. Nem lehet mesterséges, gépi közegben átadni a „lelkünket”. Hiányzott a gyerekek ölelése, hangos nevetése, hogy megfogjam a kis kezüket, hogy megszokott módon elérjen hozzájuk, amit közvetíteni szeretnék, hogy elérjen hozzám, ami őket foglalkoztatja. Persze, az online tanítás is sokkal jobb volt, mintha semmilyen módon sem valósulhatott volna meg az oktatási folyamat, de a jelenléti tanítással össze sem lehet hasonlítani.

– Hogyan érzi magát ma a tanári pályán?

– Szeretek tanítani, sohasem csinálnék mást. A szakmám a hivatásom. De természetesen jó lenne, ha társadalmi szinten jobban megbecsülnék, elismernék a pedagógusokat.

– Meséljen a családjáról! A munka mellett jut idő a kikapcsolódásra?

– Van egy 15 éves nagyfiam, aki szintén a líceum diákja. Sok időt töltünk együtt. Szerencsés vagyok, hogy szüleim mellettünk állnak, segítik mindennapjainkat, főleg, hogy a párom is kénytelen az aktuális helyzet miatt külföldön tartózkodni. Pihenni a barátokkal szoktam, ilyenkor összeülünk és jókat nevetünk. Ez feltölt és értékes számomra. De egy jó könyv is teljes kikapcsolódást tud nyújtani, regeneráció egy fáradt nap után. Hatalmas cicarajongó vagyok, szeretek a puhaságok közelében lenni. Illetve ismerőseim tudják, hogy nagyon szeretem a karácsonyi hangulatot, készülök az otthonom és osztálytermem dekorálására, akár túlzásokba esve is szerintem, már kora ősztől. 

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Szeretnék itthon békében, egészségben, nyugalomban élni családom körében. Szeretném továbbra szívvel-lélekkel gyakorolni a hivatásom szülőföldemen. Isten adja meg, hogy végre véget érjen ez a rémálom, és visszakapjuk a régi életünket!

– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?

– A tudást, mellyel azt gyakorolhatom, amit szeretek. A szakmát, mellyel egy kis nyomot hagyhatok a gyermekek lelkében, emlékeiben. A lehetőséget, hogy taníthatom, nevelhetem azokat a kis kincseket, akiket szüleik rám bíztak. Hálás vagyok az ott töltött évekért!

Kurmay Anita

Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
• Українська