Akikre büszkék lehetünk … Interjú Horváth Zoltánnal

Az informatika és matematikatanulás is lehet szórakoztató, színes, interaktív, gyakorlati, kreatív és játékos. Azonban nem minden diák szereti a reál tantárgyakat, de egy jó tanárnak van hatalma változtatni ezen. Segítségével a tanuló elkezdi építeni bizalmát saját képességeiben, amely az élet minden területén hasznára válik majd.

Horváth Zoltán Beregszászban született. A Rákóczi-főiskola matematika szakán szívta magába tudását, majd tanári pályára lépett. Oktat, idegenvezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének alelnöke. Ma vele beszélgettünk.

– Mesélj magadról.

– Beregszászban születtem. Középiskolai tanulmányaimat a helyi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában végeztem, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára felvételiztem, matematika szakra. A diplomám megszerzését követően tanári pályára léptem, azóta a 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában – ami ma már Beregszászi Kossuth Lajos Líceum – dolgozom.

– Miért döntöttél a Rákóczi-főiskola mellett?

– Elsősorban azért választottam a főiskolát, mert teljesen magyar nyelven tanulhattam Beregszászban, Kárpátalján. Ez volt az első és legfontosabb szempont számomra. Emellett azért, mert volt olyan kínálatuk, olyan szak, amely engem érdekelt – a matematika. Illetve azért is, mert beregszásziként a szülővárosomban tanulhattam.

– Miért a matematika vonzott?

– Gyerekkorom óta reálbeállítottságú voltam, nagyon jól ment a számolás, a logikus gondolkodás, mindig is az ilyen dolgok érdekeltek. A matematika számomra egy olyan tudományág, amelyet nagyon sok erőfeszítéssel talán meg is lehet tanulni, de erre egy bizonyos beállítottság kell, egyfajta gondolkodásmód, egy világszemlélet, és a matematikának meg a logikus gondolkodásnak köszönhetően nagyon sokrétűen tudunk mozogni az életben is. Ez egy olyan fajta segítséget ad a boldogulásban, egy olyan fajta gondolkodásmódot, ami számomra nagyban megkönnyíti az életet.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– A diákévek jól teltek, tartalmasak voltak. A tanórákon nagyon sok tudást kaptam, rengeteg tapasztalatot szerezhettem. Mindemellett nagyon sok kulturális program és rendezvény is volt a főiskolán, így ez a kettő nagyon jól kiegészítette egymást, és tartalmas életet lehetett eltölteni az intézmény falai között. Több alkalommal vettem részt magyarországi egyetemeken részképzésen, Debrecenben és az ELTE-n Budapesten, és ezek is egy másfajta szemléletmódot mutattak, vagyis másfajta világot nyitottak fel az ember előtt – megnézhettük, hogyan működnek ezek a magyarországi felsőoktatási intézmények, milyen a magyarországi nagyvárosokban az élet, és ez szintén egy építő jellegű tapasztalatszerzés is volt az ember számára.

– A főiskolai tanulmányaid után automatikus volt a döntés, hogy itthon maradsz, vagy hezitáltál?

– Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy külföldön dolgozzak. Mint említettem, voltam többször részképzésen, nagyon tetszett és nagyon jó volt, mind Debrecen, mind pedig Budapest, viszont ezt csak egy kis világlátás gyanánt éreztem szükségesnek. Mindig is úgy gondoltam, hogy itthon, Beregszászban, vagy ha nem is ebben a városban, de Kárpátalján szeretnénk elhelyezkedni. Ez sikerült is, hisz több mint 10 éve dolgozom a Kossuth Lajos Líceumban, főként informatikát tanítok, de akadnak matematika óráim is. Emellett az ELTE Informatika Doktori Iskoláját is elvégeztem.

– Milyen tapasztalatokat szereztél az elmúlt évek alatt? Hogyan lehet jól dolgozni a gyerekekkel?

– Az elmúlt tíz év alatt nagyon sok különböző évet és dolgot éltünk meg. Az informatika az a tantárgy, amelyik főként kisebb korosztályban nagyon érdekli a gyermekeket. Ekkor kell úgy felkelteni az érdeklődésüket, hogy az kitartson a tanulmányaik végéig.  A tantervek sok olyan elemet tartalmaznak, amelyek arra épülnek, hogy minél szélesebb körben felhasználhatóbb dolgokat mutassunk be a gyermekeknek, minél játékosabb módszerekkel. Az a tapasztalatom, hogy ugyanúgy, mint a többi tantárgy esetében is, ha az ember érdekesen tudja előadni és bemutatni számukra ezeket a dolgokat, akkor figyelemmel kísérik és nagy érdeklődést tudnak mutatni az informatika iránt is.

– Mennyiben nehezítették a munkát az elmúlt évek?

– Az elmúlt években számtalan hátráltató körülmény akadt. A távoktatás kezdetén azt tapasztaltam, hogy a gyermekek is nagyobb lelkesedéssel, újdonságként fogják fel ezt, és nagyon aktívan tudtak ebben teljesíteni. A későbbiekben, amikor már inkább csak az online térben találkoztunk, egyre nehezebb volt motiválni a gyermekeket. Azonban pedagógusként ezekre is meg kell találjuk a megfelelő módszereket. Ezt a tanévet már végig jelenléti tanításban tudtuk lefolytatni, ami igen jó volt. Az idei év egyfajta újrakezdés is volt. Mind a szülőkön, mind a gyermekeken látszott, hogy mennyire szükséges a fizikai jelenlét az oktatásban, nemcsak a tananyag elsajátítása miatt, hanem a gyerekeknek a közösségi életük megélése miatt is. Így tudnak szorosabb kapcsolatot ápolni egymással, így tudnak olyan élményeket megélni, ami az ő érzelmi intelligenciájukat is fejleszti.

– A tanítás mellett túravezetéssel is foglalkozol.

– Gyermekkorom óta szeretem a természetet, az állatokat, a növényeket. Nekünk még olyan gyermekkorunk volt, amikor nem a videojátékok és a telefonnyomkodás játszotta a főszerepet, hanem a barátaimmal minden egyes közelben lévő dombocskát, hegyet, tavat felfedeztünk, mindenhová csapatostul elmentünk. Mindent bejártunk – horgászni, gombászni jártunk, mindenféle természetvédő programot csináltunk. Ez megmaradt felnőtt koromra is. A középiskola befejezése után baráti társaságnak, családnak szerveztem egy-egy kirándulást, amelyre nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Tetszettek az ismerősöknek azok a programok, vagy azok a helyek, ahova én elvittem őket.  A főiskolán pedig indult egy idegenvezetői képzés, melyre jelentkeztem, és hivatalosan is idegenvezető lettem. Ezt követően kezdtem el 2018-ban hivatásszerűen is ezzel foglalkozni. Elindítottam a Kárpátjáró Facebook-oldalamat, és különböző szervezetek, iskolák, egyházak felkérésére szervezek kirándulásokat, túrákat, emellett vannak saját magam által hirdetett utazási lehetőségek is. Ezek alatt az évek alatt körülbelül a 200. utazáson is túl vagyunk. Hála Istennek, sok kilométer van a lábunkban, és sok szép élményt szerezhettünk közösen a kirándulókkal.

– Vannak-e kedvenc helyeid?

– Két kedvenc helyet emelnék ki. A Pokolbérc vagy Pikuj nevű hegycsúcs. Ezt azért szeretem, mert ez volt az első nagyobb hegycsúcs, amit gyerekként, iskolásként tényleg megmásztam, és azóta is minden évszakban, minden időjárási körülmény között, már több mint 10 alkalommal megmásztam. A létező összes megközelítési módját kipróbáltuk, felfedeztük. Ez egy nagyon kedvelt és fontos helyszín számomra. Emellett a Borzsa-havas vonulatai, Volóc környékén, amely szintén gyönyörű látványt nyújt.

– Mennyire nehéz megmászni ezeket a csúcsokat?

– Annak az embernek, aki szereti és élvezi ezeket a dolgokat, úgy gondolom, nem nehéz. Kortól függetlenül bárki, aki egy egészséges szervezettel rendelkezik, még ha nincs is ilyen téren gyakorlata, nem kell, hogy problémát okozzon, hogy nehezére essen egy kárpátaljai hegycsúcs megmászása. Ahogy mondtam, elsődleges, hogy ebben az embernek a lelkülete is benne legyen. Ha valaki úgy vág bele, hogy nem volt még ilyen útja, nem tudja, hogy milyen élmény, és hogy ez neki olyan program, ami hobbiként vagy szórakozásként beépíthető az ő életében, akkor lehet, hogy elsőre nehezebben fogja ezt megélni, viszont úgy látom, hogy azok az emberek, akik ezt tartják kikapcsolódásuknak, még keresik is a kihívásokat és a nehézségeket ezeknek a természeti objektumoknak a felfedezésében.

– Az idei évben a főiskola Rákóczi Napok rendezvényének keretén belül kiemelkedő szakmai sikereid elismeréséül oklevélben részesültél. Mit jelent ez számodra?

– Számomra nagyon fontos ez az elismerés, amely egy visszajelzés azzal kapcsolatban, hogy jól végzem a munkámat, hogy van helye az én tevékenységemnek itthon, Beregszászban, és ezt értékelik is. Ez az oklevél a háború kitörése óta már a második kitüntetés volt, amit kaptam pedagógiai szempontból – a tavalyi év őszén a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Osztályának jóvoltából szintén elismerő oklevélben részesültem. Az, hogy mind a városi, mind pedig a főiskolai elismerést is megkaphattam, egy megerősítés abból a szempontból is, hogy semmilyen körülmények között nem szabad elhagyni az otthonomat, Kárpátalját, és a lehető legtöbbet kell megtennem, ami tőlem telhető a helyi közösségért, a gyermekekért és mindenkiért, aki Kárpátalján van.

– Mesélj a családodról. Jut idő a kikapcsolódásra a munka mellett?

– Számomra a legnagyobb kikapcsolódást a család jelenti. A 2022-es év a háborús események ellenére életem legjobb éve volt, ugyanis megszületett a kisfiunk, Levente, így minden szabadidőmet, amit csak tehetek, vele töltök. Úgy gondolom, a családi élet a férfi életének beteljesülése. Ettől jobb és boldogabb dolgot el sem tudok képzelni. Hála Istennek, ilyen körülmények között is nagyon tartalmas és szép családi életet tudunk élni. Igyekszem már most a kisfiamnak bemutatni Kárpátalja szépségeit, ahová csak tehetjük, családdal, hármasban látogatunk el, és remélem, hogy majd a jövőben ő is megszereti ezt a tevékenységet, és együtt fogjuk tudni művelni a természetjárást az egész családdal.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– A jövőre nézve három részre bontanám az elképzeléseimet. A pedagógiai munkám során szeretnék továbbra is Kárpátalján, a helyben a meglévő munkahelyemen tevékenykedni, és minél jobban végezni a munkámat. Képezni magam az informatika terén, mert az egy olyan tudományág, ami állandóan változik, szeretnék minél naprakészebb lenni és minél többet fejlődni szakmai területen. A jövőben a természetjárást, túrázást illetően célom lenne az, hogy ezt még szervezettebb formában tudjuk megvalósítani, több embert is bevonni, bővíteni a kínálatot a túrákban, kirándulásokban, ezt akár több nyelven is végezni. Hosszú távú terv családban pedig az lenne, hogy minél többen legyünk. Szeretném, hogyha a jövőben még több gyermekünk lehetne, hisz a kárpátaljai magyarság megmaradásának záloga az, hogy minél több magyar nemzetiségű gyermeket vállaljunk itt, Kárpátalján.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– A Rákóczi-főiskolának nem csak én, hanem minden ottani diák, aki elvégezte azt, egy olyan magatartást, egy olyan viselkedéskultúrát köszönhetünk, ami mindenhol megállja a helyét, legyen az bármilyen intézmény vagy bármilyen hely. Egy naprakész tudással és olyan értékekkel felvértezve hagyhattuk el a főiskolát, ami mindenképpen szoros nemzeti érzelmeket vált ki belőlünk. Úgy gondolom, hogy a főiskola nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyan szemlélet alakuljon ki bennem, amely szerint azt érzem, hogy a helyi közösség megmaradásáért, boldogulásáért én is felelősséggel tartozom, és minden területen próbálok tenni ennek érdekében. Emellett főiskolás koromban ismerkedtem meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetével, melynek munkájában ma is aktívan részt veszek. Úgy gondolom, hogy a főiskolának ez is egy nagyon pozitív hozadéka.

Kurmay Anita

Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
• Українська