Akikre büszkék lehetünk: interjú Kovács-Kiss Mónikával

Egy angoltanár munkája kulcsfontosságú, hiszen segít a diákoknak elsajátítani egy olyan nyelvet, amely a világ számos területén az alapvető kommunikáció eszköze. Ő nemcsak nyelvtani szabályokat tanít, hanem kulturális ismereteket is átad, így szélesebb látókört biztosít a tanulóknak. Egy jó angoltanár motiválja a diákokat, hogy leküzdjék a nyelvtanulás nehézségeit, és önbizalmat szerezzenek a használatában.

Kovács-Kiss Mónika Nagyberegen született, középiskolai tanulmányait is ott kezdte, majd a Beregszászi Magyar Gimnáziumban folytatta. Ezt követően a Rákóczi-főiskola angol–történelem szakán szívta magába tudását, majd pedagóguspályára lépett, melyen ma is végzi munkáját. Ma vele beszélgettünk.

– Meséljen magáról! Hol született, mit tanult?

– Nagyberegen születtem, férjnél vagyok, és van egy nagy lányom. A helyi középiskolában kezdtem el tanulmányaimat, majd amikor megnyílt a Beregszászi Magyar Gimnázium, ott folytattam. Jó tanuló voltam, aktívan részt vettem az iskolai programokban. Számomra mindkét osztályközösség (a középiskolás és a gimis is) nagyon fontos volt, hisz sok időt töltöttünk el együtt, és mondhatom, hogy mindig támogató közeg volt számomra. Nagyon jó gyerekkorom volt, felhőtlen, vidám. Elvégeztem a zeneiskolát, és tánckörre is jártam.

– Miért döntött a Rákóczi-főiskola mellett?

– A gimnázium befejezését követően felvételiztem a főiskola angol–történelem szakára. Amikor elindult a főiskola, a gimnázium is helyet adott számukra, és már akkor eldöntöttem, hogy én is megpróbálom majd. Habár pedagógus nem szerettem volna lenni, de mivel nagyon szerettem történelmi regényeket olvasni, és az angol is közel állt hozzám (köszönet a tanáraimnak), ezért nem volt kérdés, melyik szakpárt válasszam.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?

– Diákéveim nagyon jól teltek, mondhatom, örök barátságok köttettek. Jó kis csapat volt a mi évfolyamunk, szívesen emlékszem vissza az ott eltöltött öt évre. Tartalmas évek voltak, nagyon sok emlékkel. Jó visszaemlékezni az első terepgyakorlatra régészetből, amin nagyon jól éreztük magunkat.

– Mi történt a főiskola befejezése után?

– Már a főiskolai évek alatt lehetőségem volt belekóstolni a tanári pályába, mivel hiány volt az angol szakos pedagógusokból – szülőfalumban is, így ide kerültem vissza, a gyökerekhez. Nagyon sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. A főiskola befejezése után pedig főállású alkalmazott lettem a középiskolában.

– Hogyan emlékszik a kezdetekre? Milyen érzései voltak?

– Friss diplomásként mindent beleadva kezdtem meg munkámat. Az igazgató beledobott a mély vízbe, habár már dolgoztam az iskolában, de végleges kinevezésem után egy nagy feladatot is bízott rám. A tanórák mellett osztályfőnöke lettem a 10. osztálynak, akikre máig nagy szeretettel gondolok. Meghatározóak voltak az életemben, nagyon szerettem és tiszteltem őket, és büszkén hozom fel őket példaként a többi osztályom számára is. Féltem, hogy mivel nagyok, nem fogok tudni velük szót érteni, de elmondhatom, hogy az a tisztelet és szeretet, amit tőlük kaptam, az visz tovább ezen a pályán. Minden volt osztályomra büszke vagyok, akik megállják a helyüket. Azóta már a negyedik osztályomat viszem, akik most 9.-esek.

– Milyen tapasztalatai lettek az évek során?

– Ahogy a világ változik, a gyerekek is. Mindig új feladatok jelennek meg, amiket lehetőség szerint próbálok megoldani. Szeretem megtalálni a közös hangot a diákokkal.

– Jelenleg a Nagyberegi Dobrai Péter Líceum angoltanára. Hogyan érzi magát ma a pedagógusi pályán?

– Ennek a pályának vannak pozitív és negatív oldalai is. Tanárként tudom azt, hogy akarva-akaratlanul értékrendet, világnézetet közvetítek a tanulók felé, ami nagy felelőséggel jár. Büszke vagyok a diákokra, hogy mindezeket továbbadva és kibővítve tudják alkalmazni. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy mindig voltak és vannak diákjaim, akik megerősítenek abban, hogy ez egy nagyszerű hivatás.

– Milyen módszerekkel dolgozik? Hogyan lehet a diákokat motiválni?

– Egyre nehezebb a diákokat rábírni a tanulásra. Én a hagyományos módszereket alkalmazom, de mivel gyors ütemben fejlődik a technika, ezért egyre több innovatív módszert is próbálok becsempészni a tananyag könnyebb megértése érdekében. Ha van lehetőségem, szeretek előadásokra és továbbképzésekre is járni, ahol mindig gazdagodom egy-két hasznos ötlettel.

– Emellett a Tulipán Tanoda hálózatában működő Nagyberegi Tulipán Tanoda népijáték-oktatója. Hogyan jött ez a lehetőség? Hogyan érzi magát abban a közegben?

– A felkérés a Tulipán Tanoda igazgató asszonyától érkezett, hogy a középiskola alsós tagozatán oktassak népi játékot. Részt vettem az akkoriban megrendezett képzéseken, és nagyon megszerettem. Ma már a helyi óvodában is tanítok népi játékot és a tánc oktatását is elvállaltam. Új kihívás ez számomra, de a gyerekekkel való közös játszás talán visszahoz egy kicsit a gyerekkoromból, és kikapcsol a hétköznapokból. Szeretem ezt a közeget, a gyerekek őszinteségét, és itt barátként is tudnak velem beszélgetni.

– Mennyiben nehezítették munkáját az elmúlt évek?

– Szeretem a tanulók közelségét, az együtt töltött időt. Ezt vette el elsősorban a Covid. A háború pedig mindenki életét megváltoztatva nagyon sok nehézséget is hozott magával. Elsősorban el kellett búcsúznom több diákomtól, akik Magyarországon folytatják tanulmányaikat. A pánik, a félelem, a bizonytalanság rányomja az oktatásra is a bélyegét. Pedagógusként igyekszem a tanulókkal minél többet beszélgetni, hogy érezzék a biztonságot.

– Meséljen a családjáról! A munka mellett jut idő a kikapcsolódásra?

– Családommal Nagyberegen élünk. 25 éve vagyok férjnél, egy leánygyermekem van. A párom is a középiskolában dolgozik, így a munkában is sokat vagyunk együtt. A lányom Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatja mesterképzését. Ő sajnos nagyon ritkán tud hazajönni. Szabadidőm nem sok van, de mindig próbálok odafigyelni, hogy feltöltődjek. Szeretek utazgatni, kulturális programokon részt venni, a családdal, a barátokkal közösen kikapcsolódni.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Jelenleg nehéz a jövőbe nézni, tervezni. Szeretném, ha béke lenne, egyetértés, szeretet. Szeretnék a családommal nyugalomban, egészségben élni, pedagógusi pályámat folytatni.

– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?

– Elsősorban a tudást, a szakmámat, amelyet azóta is folytatok. Felejthetetlen diákéveket, barátokat, pedagógusokat, akik felé, ha ma is fordulok, készségesen segítenek. Hálás vagyok érte, hogy itt tanulhattam!

Kurmay Anita