Akikre büszkék lehetünk … Interjú Nagy Tiborral

Ma a média mindig körülöttünk van, és aktívan kísér bennünket. Folyamatosan tájékoztat a világ különböző eseményeiről. Segítségével ismereteket szerezhetünk különféle témákról. Egyik legfontosabb funkciója emellett a társadalom oktatása, de ahhoz, hogy kellőképpen tudjuk szelektálni a ránk zúduló információáradatot, szükség van olyan szakemberek segítségére, akik elsajátították, és továbbadják azt a tudást, ami a megfelelő útra vezethet minket az információk rengetegében.

Nagy Tibor Beregszászban született, majd Nagybégányban nevelkedett. A Rákóczi-főiskola történelem-földrajz szakpárján szívta magába tudását, majd pedagóguspályára lépett, emellett több munkahelyen is kipróbálta magát. Ma pedig már a nyíregyházi székhelyű Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Általános Iskola igazgatója. Ismerjük meg őt!

– Meséljen magáról. Hol született, mit tanult?

– Beregszászban születtem, a gyerekkoromat azonban Nagybégányban töltöttem. Óvodába nem jártam, általában szüleimmel voltam, akik a kolhozban dolgoztak, vagy nővérem vigyázott rám iskola után. A későbbiekben néha segítettem a szüleimnek, akik a kolhoz megszűnése után földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, de mint minden fiatal, sokszor próbáltam kivonni magam a munkából. Az általános iskolai tanulmányaimat a Jánosi Középiskolában kezdtem ukrán nyelven. 5 évvel később, szüleim tudta nélkül felkerestem a Nagybégányi Általános Iskolát, hogy szeretnék oda átiratkozni. Ott szívesen fogadtak, így közöltem a szüleimmel is ezt a szándékomat, akik bele is egyeztek az iskolaváltásba. Ezt követően sikeresen felvételiztem a Tivadarfalvai Református Gimnáziumba (ma Péterfalvai Református Líceum). Tulajdonképpen ott indítottak el az „utamon”, amiért nagyon hálás vagyok Seres János tiszteletes úrnak és minden tanáromnak.

– Miért döntött a Rákóczi-főiskola mellett?

– A főiskola egy véletlen események sorozata után jött az életemben. Az utolsó pillanatban sikerült jelentkeznem az intézménybe. Több helyre próbáltam felvételt nyerni, de valamiért Istennek más célja volt velem. Az érettségi bizonyítványom az ELTE jogi karára történt jelentkezésem közben eltűnt. Eredeti bizonyítvány hiányában egyedül az akkori Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola (KMTF) fogadta a jelentkezésemet. A gimnáziumi tanulmányaim alatt 3-4 tantárgyat kedveltem nagyon – ezek a történelem, földrajz, kémia és biológia voltak. Mivel az utóbbi két szak nem volt még akkor, ezért természetesnek tűnt, hogy mit is válasszak. Nagyon örülök neki, hogy ezek a váratlan események bekövetkeztek, és végül oda kerültem.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?

– Az egyházi gimnázium után hatalmas változást hozott az életemben a főiskola. Bár még mindig gyerek voltam, de belekóstolhattam a felnőttek életébe is valamilyen szinten. Első évfolyamos koromtól sikerült óraadóként elhelyezkednem a Nagybégányi Általános Iskolában, ahol informatika szakkör keretében taníthattam a gyerekeket.

Annyi élményem volt a főiskolás évek alatt, hogy több könyv is megtelne, ha elkezdeném mesélni, így csak egy-egy pillanatképet említenék meg. Ilyenek voltak a földrajz terepgyakorlatok, ahol a Hoverlát és a Pip Iván-t is meglátogattuk (Izsák Tibor, Molnár József és Gönczi Sándor tanár úrral). Emellett a régészeti terepgyakorlatok a beregszászi „kishegyen” vagy a katolikus templom mögött is jó élmények maradtak (Kobály József tanár úrral). Nagyon élveztem még az elméleti órákat Hannusz Árpád, Szabó Géza, Soós Kálmán, Brenzovics László előadásaiban. Szintén nagyon élveztem a Gólyabálokat és a „Líra”-s bulikat is. Ezek mind olyan élmények, amelyek elkísérnek az életben, szeretettel gondolok rájuk.

– Mi történt a főiskola után?

– A főiskola befejezése után rengeteg helyre beadtam a jelentkezésemet, de nem sikerült a szakmámban elhelyezkednem, ezért néhány hónapig egy vándorcirkuszban, majd az építőiparban dolgoztam. Igen hamar rá kellett jönnöm, hogy nem ez az én világom, így hát egy kis segítséggel sikerült a Dédai Általános Iskolában munkát találnom, ahol 2008 júniusáig tanítottam. Még ebben az évben a Komáromi Kempelen Középiskolában kaptam állást, ahol 2010 augusztusáig oktattam. Közben egy elég komoly betegségem alakult ki, ami miatt a pálya elhagyására kényszerültem. 2011-ben megismerkedtem a párommal, közben pedig augusztustól Daruszentmiklóson, az Általános Iskolában kaptam munkát, ahol 1 tanévet tanítottam, de mivel nem igazán jött be nekünk a távkapcsolat, ezért otthagytam a munkám, és „haza” költöztem Kisvárdára. A következő évet a banki és biztosítási szakmában töltöttem pedagógus állás hiányában. 2013-tól lehetőséget kaptam, hogy a II. Rákóczi Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusaként dolgozhassak.  Ott 2019-ig történelem és földrajz tantárgyakat oktattam, időközben pedig elvégeztem egy autószerelő, egy pincér és egy asztalos szakmát, és a BME-en egy Közoktatás vezetői szakot.

– Ma pedig már a Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Általános Iskola igazgatója.

– 2019 augusztusában a Leonardo akkori intézményvezetőjével egy hosszas telefonbeszélgetés után felmerült a téma, hogy igazgató legyek, de valójában csak beszélgettünk róla. A beszélgetés végén feltette a kérdést, hogy nem vállalnám-e el az intézmény vezetését? A kihívás érdekelt, de nem voltak ilyen céljaim, ezért több napot gondolkodtunk a családommal a válaszon. Végül szeptember 1-én egy személyes beszélgetés alkalmával elvállaltam. Az intézmény többféle feladatot lát el, ezért minden nap más és más. Általában a napi munkát a hivatalos levelek/e-mailek áttekintésével kezdem. Szinte minden nap, reggeltől estig csörög a telefonom, van, aki a vezetékesen, van, aki a cégesen és van, aki a magánszámomon hív, ezek sokszor a tagintézményvezetők, kollégák, diákok vagy a fenntartó. Közben folyamatos az egyeztetés a két helyettessel, a gazdasági vezetővel, az iskola titkárral vagy a pedagógus kollégákkal. Vannak olyan napok, amikor a fenntartó másik 7 intézményével egyeztetünk vagy keressük egymást, ha valakinek szüksége van segítségre és tanácsra, emellett a pedagógus előmeneteli rendszerben is folyamatosan munka van az önértékelésekkel vagy a minősítéssel. Jelenleg pedig az érettségi és szakmai vizsgák előkészítése is zajlik. Délután, ha végzek a főállásomban, esti oktatásban óraadóként dolgozom.

– Meséljen bővebben az intézményről. Mit tanulhatnak az oda jelentkezők?

– Az intézmény 2006-ban jött létre, akkor felnőttképzési feladatot látott el. 2018-ban következett be egy fenntartó váltás, amikor átvette az Esélytér Intézményfenntartó. Ettől az évtől indult rohamos fejlődésnek. A korábbi média szakok közül a grafikus és a fotográfus képzés és a felnőtt oktatás (esti gimnázium) maradt meg, viszont beindult a nappali gimnáziumi oktatás egy osztállyal. 2019-től beindítottuk az esti általános iskolai képzéseinket is, majd 2020-ban két általános iskolával bővült a Leonardo palettája. Egyik Nyírbátorban (élménysuli), a másik Szegeden (KoRa). Így már mondhatjuk, hogy országos szintű intézménnyé váltunk, mely az általános iskola 1. osztályától a szakgimnázium/technikum 14. osztályáig a teljes gyerek/ifjú korosztályt lefedi.

Az Általános iskoláinkba 6 éves kortól jelentkezhetnek a gyerekek. Nyírbátorban az élménypedagógiára helyezzük a hangsúlyt az egész napos oktatás keretein belül, míg Szegeden az iskolánk fő profilja az SNI-s és BTMN-es gyerekek felkarolása. Nyíregyházán alap gimnáziumként kezdtünk, de jelenleg már három irányvonalat jelöltünk ki: nyelvi-, digitális- és művészeti tagozatot, melyeken a tanulók az általuk választott tagozatnak megfelelő tantárgyakat emelt óraszámban tanulják, így lehetőségük van már akár 9. osztály végén nyelvvizsgát vagy emelt színtű előrehozott érettségit tenni. Szakgimnáziumi képzéseink a már említett grafikus és fotográfus képzések, melyeken tanulóink az alapoktól a szakmai vizsga megszerzéséig megkapják a teljes tudásanyagot. A gimnáziumi és a szakgimnáziumi képzésekben egyaránt csoportbontásban oktatunk minden tárgyat, ami igaz, hogy nem rentábilis, ám a megfelelő eredmény így érhető el.

Egyre több kárpátaljai szülő és gyerek keres fel minket, és egy-egy beszélgetés után a tanulók előszeretettel be is iratkoznak hozzánk.

– Akadtak-e nehézségek a munkája során?

– Szinte minden nap van valami, vagy egy jogszabályi vagy törvényi változás, vagy egy ellenőrzés, de előfordul, hogy valamelyik gyereknek vagy kollégának van problémája. Elég gyakoriak a külső és belső ellenőrzések, melyekből jelenleg is több zajlik párhuzamosan, de ezeket inkább megoldandó feladatnak, nem nehézségnek tekintem.

– Mi az a pozitívum, amit ki tudna emelni a munkájában?

– Nagyon szeretek a gyerekek között lenni, és bár nekem mindössze heti 2 kötelező órám van, de sokkal többször bemegyek hozzájuk legalább beszélgetni. A Leonardo pedagógusai és nem pedagógus alkalmazottai nagyon talpraesettek, odaadóak, gyerek centrikusak, jó érzés velük dolgozni.

– Meséljen a családjáról. Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– Párommal, Katkó Borbálával 2011-től vagyunk együtt, és bár közös gyerekünk nincs, neki az első házasságából van két lánya, akiket első perctől sajátomként nevelek. A nagyobbiknak már szintén van egy kislánya, aki a legtöbb estét velünk tölti, sok örömet szerezve ezzel a „papának”. Mondhatnám, hogy idő mindig arra jut, amire akarjuk, de előfordul, hogy nem úgy alakulnak a dolgok. Általában a hétvégéket együtt töltjük a családdal, esetleg a barátokkal, így aztán kicsit néha ki is kapcsolhatunk.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Az intézményt mindenképpen szeretnénk a fenntartóval együtt bővíteni, újabb tagintézményekkel és telephelyekkel. Szeretnénk az általam és az általunk képviselt szemléletet, gyerek centrikusságot tovább terjeszteni az országban. Két új típusú iskolában is gondolkodunk. Szeretnék kicsit több időt szánni a kikapcsolódásra is, de ez még egy távolabbi cél. Az otthonunkat nagyrészt saját kézzel szépítgetjük, melyet szeretnénk a közeljövőben készre alkotni.

– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?

– Mindazt, aki jelenleg vagyok a középiskolámnak és a főiskolának köszönhetem. Mondhatom, hogy a gimnázium kibányászott, a főiskola készre csiszolt. Ha a főiskolás tanáraim nem segítettek volna és nem támogattak volna, valószínűleg egy teljesen más jövő elé néztem volna. A főiskola adott lehetőséget a pedagógus pályára, ezzel együtt pedig az intézményvezetői pozícióra is.

Kurmay Anita

Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
• Українська