Akikre büszkék lehetünk: interjú Szaniszló Erzsébettel

Egy nemzetközi koordinátor kulcsszerepet játszik egy egyetem globális kapcsolatrendszerének kiépítésében és fenntartásában. Ő felelős a külföldi diákok beilleszkedésének elősegítéséért, támogatva őket a kulturális és akadémiai különbségek kezelésében. Segíti az egyetem nemzetközi együttműködéseinek bővítését, és az új partnerkapcsolatok kiépítését.

Szaniszló Erzsébet Beregszászban született, itt is járt iskolába. A Rákóczi-főiskola angol–földrajz szakán szívta magába a tudását, majd az élet Magyarországra sodorta. Sopronban telepedett le, ahol a helyi egyetem nemzetközi koordinátora. Hogy mit takar ez pontosan? Olvassuk tőle!

– Mesélj magadról! Hogyan telt a gyermekkorod?

– Beregszászban születtem, az 1–4. osztályt a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában (ma Beregszászi Kossuth Lajos Líceum) végeztem el, majd a Beregszászi Magyar Gimnáziumban (ma Beregszászi Bethlen Gábor Líceum) tanultam és érettségiztem. Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy az akkor újrainduló gimnázium első évfolyamának tanulóiként különleges figyelmet, szeretetet és extra tudást kaphattunk a tanárainktól. Hálás vagyok a szüleimnek és a tanáraimnak azért, hogy a legtöbbet adták, ami csak tőlük telt.

– Miért épp a Rákóczi-főiskolát választottad?

– A főiskola itt, helyben volt, magyar nyelven tanulhattunk. Angol nyelvet szerettem volna tanulni, több osztálytársam, barátnőm is jelentkezett velem együtt – több szempontból is kézenfekvő volt a választásom. Angol–földrajz szakra felvételiztem, és nem bántam meg a választásom!

– Hogyan teltek a főiskolás évek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– A főiskolás éveimre szívesen és nosztalgiával emlékszem vissza. Nagyon családias volt a hangulat, kevesen voltunk az évfolyamon, sok-sok kedves és vidám emlék jut eszembe. A földrajztól amennyire féltem az elején, úgy megkedveltették velem a tantárgyat a tanáraim – Izsák Tibor, Molnár József és Gönczy Sándor. A legemlékezetesebb élményeim közé a Hoverla meghódítása tartozik, ami a földrajz-terepgyakorlaton sikerült, illetve a felvételi vizsgák és a diplomaosztó ünnepség is mélyen elraktározódott az emlékezetemben.

– Mi történt a főiskola után?

– A diploma megszerzése után rövid ideig tanítottam, majd az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központban kezdtem dolgozni, ahol az oktatási programok menedzselésével, pályázatírással, illetve a külügyi kapcsolatokkal foglalkoztam. Egy megüresedett állásra pályáztam itt, ahol aztán volt gimnáziumi tanárom, Gerevich János lett a felettesem.

– Az élet azonban Magyarországra sodort.

– Igen. Egy kisebb kitérő után Kárpátaljáról az Alpokaljára, Sopronba költöztem, itt eresztettem új gyökereket. Jelenleg is itt élek a családommal. Előbb angol nyelvet tanítottam néhány évig egy nyelviskolában, illetve földrajzot egy technikumban. Szerettem tanítani, máig szívesen üdvözölnek volt tanítványaim. A legnagyobb nehézséget az osztályok nagy létszáma (30–35 fő) okozta. Ma már a Soproni Egyetem Külügyi Igazgatóságán dolgozom mint nemzetközi koordinátor.

– Hogyan jött a lehetőség a Soproni Egyetemről?

– Nagyon egyszerűen: megpályáztam és elnyertem az állást. Korábban az Ökumenikus Segélyszervezet projektjében dolgoztam, a Sopronba és környékére érkező ukrajnai menekültek fogadását, integrálását koordináltam. Miután ez a munka véget ért, állást kerestem, és szembejött az egyetem hirdetése. Itt a meglévő tapasztalataimnak köszönhetően nyertem el a pozíciót.

– Hogyan képzeljük el a munkádat?              

– A Soproni Egyetem 4 karán jelenleg 52 országból tanulnak külföldi diákok, 150 fő részesül alap-, mester-, illetve doktori képzésben. A mentorhálózat koordinátoraként a diákok gond nélküli beilleszkedését segítem, a mentális jóllétüket igyekszem támogatni. Emellett külföldi egyetemek delegációit fogadjuk, nemzetközi és hazai konferenciákon veszek részt. A munkámban nagy segítségemre van az angol, orosz és ukrán nyelvtudásom.

– Emellett a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológushallgatója vagy. Mi motivált abban, hogy ebben az irányban haladj tovább?

– A pszichológia régi nagy szerelem. Már a beregszászi főiskolás éveim alatt egyik kedvenc tantárgyam volt. Régóta fontolgattam, de sosem volt elég bátorságom hozzá, végül tavaly felvételiztem, és sikeresen be is jutottam a képzésre. Nem mondom, hogy könnyű a család és a munka mellett, de minden percét élvezem – úgy érzem, a pedagógia és a pszichológia ötvözete az én utam.

– Hogyan hatottak a munkádra az elmúlt évek nehézségei?

– A Covid alatt a kisfiammal voltam még itthon, majd tanítottam – érdekes újdonság volt. Eleinte nem volt rossz itthonról dolgozni, de rövid idő múlva magamon és a diákokon is érezhető volt a bezártság mentális hatása; örültem, mikor újra találkoztunk a kollégákkal, gyerekekkel. Úgy gondolom, az ember társas lény – hogy megőrizzük lelki egészségünket, mindannyiunknak szüksége van a személyes kapcsolatokra, az offline életre.

– Mesélj kicsit a családodról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– Két gyermek büszke anyukája vagyok. Anna lányom 16 éves gimnazista, angol tagozatos osztályba jár, Európa-bajnok akrobatikus show-táncban; Dániel fiam 7 éves, első osztályos, élénk, érdeklődő gyerek, ügyes a sportokban és a sakkban.

A férjem mérnökember, vállalkozóként dolgozik. Igyekszünk szeretetteljes, biztonságos hátteret nyújtani a gyerekek számára, sokat kirándulunk, szeretünk kultúrprogramokon részt venni.

Az „énidőmben” jógázni és táncolni járok.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Azt gondolom, folytatom az utam. Mindenképpen szeretném megszerezni a pszichológia-mesterdiplomát, majd kamatoztatni a tudásomat, valószínűleg a pedagógia berkein belül.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– A diplomámat, valamint a tanáraimmal és diáktársaimmal töltött baráti, szeretettel teli diákéveket, ami példaértékű.

Kurmay Anita