Akikre büszkék lehetünk … Interjú Varga Roszoha Gabriellával

A hivatásunk meghatároz minket, kitölti életünket. S hogy mi is lesz ez a tevékenység, amely elégedettséggel tölt el? Sokan csak hosszú évek múltán találnak rá útjukra. Azonban nem feltétlenül egy dolog lesz az, amelyben kiteljesedhetünk – van, hogy többféle tevékenységet űzünk, s ezek együttesen tesznek boldoggá minket.

Varga Roszoha Gabriella Nagyszőlősön született. A Rákóczi-főiskola tanítói-óvodapedagógia szakán tanult, ma pedig már a Benei Meseerdő Óvoda igazgatója. Emellett még számos foglalkozást űz: férje mellett belekóstolt a borászatba, kézműves gyertyákat készít, a Katolikus Karitász munkatársa, cserkész. S hogy mi mindennel foglalkozik még, mondja el ő maga.

– Meséljen magáról. Hol született, mit tanult?

– Nagyszőlősön születtem, elsőszülött gyermekként. Később lett még két húgom, így nagycsaládban töltöttem gyermekkoromat. Tanulmányaimat a Nagyszőlősi 3.számú Perényi Zsigmond Középiskolában végeztem. Visszaemlékszem, akkoriban még nagyon sok gyerek lett beíratva az első osztályba, így három osztályt is indítottak. Jó tanuló voltam, szerettem iskolába járni. Voltam diáktanács elnök is, amire nagyon büszke vagyok. Ott kezdődött a vezetői vágyam. Rengeteg mindennel foglalkoztam akkoriban. Cserkészkedtem, a helyi római katolikus énekkarban énekeltem, táncversenyekre jártam, kosárlabdáztam és könnyűatlétikáztam. Nagyon sokat kirándultam a testvéreimmel és a szomszéd gyerekekkel. Egy erdő mellett laktunk, így nem kellett messze mennünk, hogy felfedezzünk dolgokat. Rengeteg időt töltöttem testvéreimmel vidéken nagymamámnál, ahol megtanultuk a mezőgazdaság csínyát-bínyát. Sokat dolgoztunk, de nagyon élveztük, sohasem volt kényszer számunkra a munka. Értékelni tudtuk a játékidőnket, a barátokat és a nehéz munkával megszerzett ajándékokat. Talán itt tanultuk meg leginkább azt, hogy ha valamit el szeretnénk érni, azért meg kell keményen dolgoznunk. Ezért életem végéig hálás leszek majd nagymamámnak.

– Miért döntött a Rákóczi-főiskola mellett?

– Érettségihez közeledve el kellett döntenem, hogyan tovább. Fodrásznő szerettem volna lenni. Szüleim viszont igyekeztek terelgetni és beszélni velem, hogy próbáljak meg egy-két egyetemet, főiskolát, mert a tanulmányi átlagommal sokkal jobb helyre is sikerülne felvételiznem, mint a fodrásziskola. Azt mondták, hogy fodrász bármikor lehetek. Egyik hétvégén a barátnőmnél voltam, amikor először hallottam a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláról. Láttam, hogy van tanítói-óvodapedagógia szak. Nagyon felkeltette a figyelmemet, és gyermekkori vágyaimat, emlékeimet idézte fel bennem. Hiszen gyerekkoromban a testvéreimmel nagyon sokszor iskolásat játszottunk, amikor én voltam a tanító néni. Akkoriban mindig mondtam, hogy ha felnövök, tanító néni leszek. Olyan tanító néni, mint az én elsős tanítóm. Nagyon szerettem őt, példaképként néztem és nézek fel rá. Talán itt indult el minden. Ezután csak erre koncentráltam, és tanultam, különórákra jártam, hogy sikerüljön a felvételi.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?

– Érettségi után jelentkeztem a főiskolára. Nehéz volt a felvételi, de sikerült bejutnom, azonban csak fizetett szakra. Nagyon elkeseredtem, mert tudtam, hogy ez megterhelő lesz a szüleim számára. Nem akartam beiratkozni emiatt, de édesapám ezt nem engedte, mondván, megoldjuk ezt is. Így kezdtem el tanulni. A diákéveim csodásan teltek. Nagyon igyekeztem jó eredményekkel tanulni, ösztöndíjat szerezni, hogy levegyem szüleim válláról ezt a terhet.

– Mi történt a főiskola után?

– 2009-ben szörnyű tragédia történt az életemben. Édesapámat egy súlyos betegség következtében elvesztettük. Összetörtem. Édesanyámnak rajtam kívül még két húgomat is fel kellett nevelnie. Ekkor döntöttem el, hogy teljesen önálló akarok lenni. Dolgozni kezdtem a főiskola mellett, hétvégeken. Egy klubban mosogattam és takarítottam, míg a velem egykorú fiatalok ott szórakoztak. Egyáltalán nem zavart, sőt, élveztem és büszke voltam erre. Nem szégyelltem a munkát.

A főiskolán ismertem meg férjemet is. Ő hétvégeken tanult kertészmérnöki szakon. Még a diplomám előtt sikerült munkát szereznem. Párom falujában egy árvaházban lettem nevelő. Ebben a nevelőotthonban fogyatékkal élő árva gyerekekkel kellett foglalkoznom ukrán nyelven, mivel az intézmény ukrán nyelvű volt. A nyelvtudás nem okozott gondot, mert azt anyanyelvi szinten beszélem. Nagyon nehéz volt azonban lelkileg az első hét, de hamar belejöttem a munkába. Rájöttem idővel arra, hogy senkitől nem kapok annyi szeretetet, mint ezektől a gyerekektől. Nagyon megszerettem a munkámat, közben nem csak nevelő lettem, hanem irodai titkár is fél állásban, ahol nagyon sok mindent tanultam ügyintéző témában.  Közben férjhez mentem, és nem sokkal később várandós lettem az első gyermekünkkel. Míg gyesen voltam, az árvaházat bezárták, így a munkahelyem megszűnt. Otthon kezdtem a páromnak segíteni a szőlészetben és borászatban. Nagyon érdekelt a dolog és sok mindent megtanultam tőle. Elkezdtem én is borkóstolókat tartani, különböző kiállításokra és fesztiválokra járni a borainkkal. Nagyon szeretem ezt is csinálni és egyre jobban érzem azt, hogy ezzel jó dolgokat fogunk egyszer elérni. A borainkat egyre többen ismerik. Az év 12 hónapjában rengeteget fáradozunk azért, hogy minőséges, finom borokat kínáljunk vásárlóinknak.

– Mennyiben nehezítette meg munkájukat az elmúlt időszak?

– A covid időszakot a borászatunk nagyon nehezen élte meg. Kevés borkóstolót tudtunk tartani, és az elmúlt négy évben alig volt lehetőség kiállítani borainkat valamelyik rendezvényen. Sohasem csüggedtünk el, mentünk előre. A háború kitörése után a jövőnk volt a nagy kérdés. Menjünk vagy maradjunk? Mi maradtunk, hiszen itt az életünk munkája, amit nem lehet egy hátizsákba tenni. Bízunk a jobb jövőben, igyekszünk, hogy ezt a nehéz időszakot kibírjuk valahogy. Hiszünk a Jó Isten megsegítésében.

– Emellett a Benei Meseerdő Óvoda igazgatója…

– A második kislányunk születése után ismét munkába álltam a Benei Oktatási-Nevelési központban, mint óvónő. Nagyon szerettem ezt a szerepkörömet is. Idővel én lettem a Benei „Meseerdő óvoda” igazgatója. Ezt a munkakört is büszkén vállalom, mert bízom abban, hogy helytállok ott is. Sajnos talán eddig ez a leghálátlanabb munkaköröm, mert felnőtt emberekkel sokkal nehezebb dolgozni, mint gyerekekkel. Nagyon sok negatív élményem volt, de mindig próbáltam felállni, és megoldani a problémákat. Egy bátor embernek vélem magam, aki nem fél az akadályoktól. Ezt is nagyon szeretem csinálni, ott is úgy érzem, hogy nekem való hely.

– Mindezek mellett a CsiGa kézműves gyertyák egyik készítője.

– A borászat, a gyermeknevelés és a munka mellett nagyon szeretek kézműveskedni. Megtanultam horgolni, krepp virágokat hajtogatni, jelenleg pedig legújabb hobbim a gyertyaöntés. Ezt jelenleg úgy készítem, hogy anyagi vonzata is legyen. Az ötlet egy ismerősömtől származott, aki szintén kézműves dolgokat készített. Nagyon megtetszett az ötlet és közösen belevágtunk. Nem tudtuk az elején, hogy mit és hogyan kell készíteni, de lassan belejöttünk. Saját terméknevet is választottunk, ami a neveink kezdő betűiből áll, a Csilla és a Gabi névből jött a CsiGa kézműves gyertya megnevezés. Különböző technikákat próbáltunk már ki. Sok helyen ismerték meg a termékeinket. Különböző alkalmakra készítünk, az év bármelyik ünnepére csodás ajándék egy gyertya. Sajnos a háború kettészakította a munkánkat, jelenleg nem tudjuk még, hogyan tovább, lesz-e folytatása együtt vagy külön? De egy biztos, nem szeretném abbahagyni. Nagyon szeretem, amikor a sok megterhelő munka után egy kicsit kikapcsolódhatok azáltal, hogy gyertyát öntök. Ilyenkor szoktam új dolgokról ötletelni.

– Valamint a Katolikus Karitász munkatársaként a menekülteken is segít.

– A háború alatt egy új munkát, feladatot kaptam. A Kijevi Karitász és a Munkácsi Római Katolikus Karitász felkérésére a menekültekkel kezdtem el foglalkozni. Az a feladatom, hogy segítsem az ide menekült családokat szállással, élelmiszerrel, higiéniai csomagokkal és egyéb, számukra szükséges dolgokkal. Koordinálom ezek beszerzését és elosztását. Szívügyem ez, és nagyon szeretem csinálni. Annyira jó érzés segíteni. Mindig erőt ad ahhoz, hogy ne csüggedjek és reménykedjek. Számomra jobb adni, mint kapni.

Emellett a cserkészetet sem hagytam abba. Jelenleg én vagyok a Benei 14. sz. II. Rákóczi Ferenc cserkészcsapat parancsnoka. Ezt a szerepemet is nagyon szeretem, bár egyre kevesebb időm jut erre. Mindig is nagyon szerettem a természetet, a sátorozást és a különböző táborokat, talán legbelül még mindig kiscserkésznek érzem magam, aki alig várja a nyarat, hogy újra cserkésztáborba menjen.

Mindezek mellett még mindig tudok új dolgokba belevágni. Ilyen a politizálás is. Néhány évvel ezelőtt indultam az önkormányzati választásokon és lettem járási képviselő. Ez egy új dolog volt számomra, viszont fontosnak tartottam gyermekeim és a magyarságunk jövője miatt. Ebben a szerepemben is igyekszem helytállni.

– A munka mellett a továbbtanulásra is nagy hangsúlyt fektet.

– Ami életem egyik legjobb döntése volt, az a továbbtanulás. Mindig is szerettem tovább képezni magam, valami új dolgot kipróbálni. Így beiratkoztam a mentálhigiénés segítő képzésre. Már a legelső évfolyamra szerettem volna jelentkezni, de a gyermekem még nagyon kicsi volt, ezért úgy gondoltam, nem fogom tudni mellette elvégezni. Azóta másképp gondolom, mivel a szakdolgozatomat is úgy írom, hogy közben egy 10 hónapos kisfiú anyukája is vagyok. Nagyon szeretem ezt a világot. Rájöttem arra, hogy érdekel az emberek lelki világa, az érzéseik. Nekem sokat segített változni a mentálhigiéné, és úgy gondolom, hogy az új szerepemben, mint mentálhigiénés szakember, helytállok majd.

A háború kitörése után egy mentálhigiénés projektet is megvalósítottam, melynek célcsoportja azok a feleségek voltak, akik itthon maradtak, férjeik nélkül. Sajnos a háború kezdetekor én is megtapasztaltam, milyen egyedül, és ezt nagyon nehezen viseltem. Akkor döntöttem el, hogy ezzel a témával szeretnék foglalkozni. A projektem sikeres volt, azóta ebből írtam meg a szakdolgozatomat is, és egy nemzetközi konferencián is bemutattam, ahol szintén nagy pozitívummal fogadták.

– Meséljen a családjáról. Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– Boldog embernek vallom magam. Büszke vagyok magamra, hogy ennyi szerepet fel tudok vállalni és helyt is állok benne. Imádom az anyaságot. Egyik nagy vágyam is teljesült azáltal, hogy nagycsaládos édesanya lettem! Bár a kikapcsolódás egyre ritkább dolog, de igyekszünk minél többet együtt lenni, kirándulni. Mindig is nagycsaládról álmodtam, ezért sem érzem soha tehernek. Élvezem!

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Hogy mit hoz a jövő, azt még nem tudom. Egy biztos, a családommal itthon folytatjuk a gazdaság fejlesztését. Tervezünk egy nagyobb kóstolóterem építését, új földterületek betelepítését.

– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?

– A főiskolás éveim alatt megtanultam azt, hogy semmi sem lehetetlen. Ott mindig bátorítást kaptam és rengeteg lehetőséget. Egy percig sem bánom azt, hogy úgy döntöttem, a II. RF KMF-n tanuljak. Sőt, még nem is szeretnék elszakadni tőle, hiszen tanulni sohasem késő, még mindig vannak bakancslistás terveim, ahol a főiskola is szerepet kap.

Kurmay Anita

  Együttműködés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszéke és a Tarasz Sevcsenko Kijevi Nemzeti Egyetem Fomin. O. V. Akadémikus Botanikus Kertje között Oktatóink a Kárpát-medencei Magyar Tannyelvű Pedagógusképzők és Neveléstudományi Kutatók 3. Tanácskozásán