Akikre büszkék lehetünk: interjú Zenics-Lőrinc Edinával

Milyen a jó pedagógus? – szokták kérdezni. Legyen tájékozott, nagy tudású, legyen jó kapcsolata a diákjaival, maximálisan tudja átadni az ismeretanyagot. Ilyen és ehhez hasonló válaszok születnek a kérdésre. Az oktatás színvonala nagymértékben függ a pedagógustól. Ő az, aki közvetlen kapcsolatban áll a diákokkal, közvetíti legfőbb értékeinket.

Zenics-Lőrinc Edina Nagyberegen született, ma is ott él családjával. Középiskolai tanulmányai után a Rákóczi-főiskola pedagógia szakán diplomázott, ma pedig már alsó tagozatos tanár az alma materében. Emellett szervezőpedagógus, s a közösség életében is nagy szerepet vállal. Ma vele beszélgettünk.

– Mesélj magadról! Hogyan telt a gyermekkorod?

– Nagyberegen születtem, jelenleg is itt élek. Háromgyerekes család legkisebb gyermeke vagyok, két fiú után születtem. A gyermekkoromat és azt hiszem, az egész jellememet ez nagyban formálta. Mindig éreztem védelmet magam mögött, ami biztonságot és magabiztosságot is adott nekem. Nagyon jó emlékeim vannak a gyerekkoromból: családi kirándulások és közös ünnepek, rengeteg barát, utcai bandázások, vidám percek, sok játék internet és kütyük nélkül. Minden gyereknek ezt kívánom a mai világban is. A 1–11. osztályt a Nagyberegi Középiskolában végeztem, amire mindig nagyon büszke voltam. Jó iskola, bölcs, segítőkész tanárok és szuper diáktársak – csak ez jut róla mindig eszembe. Feledhetetlen volt.

– Miért épp a Rákóczi-főiskolát választottad?

– Igazából nagyon hamar tudtam már, hogy pedagógus szeretnék lenni. Voltak más álmaim is, de azok hamar elmúltak. Amikor meghallottam, hogy Beregszászban anyanyelvemen, tandíjmentesen tanulhatok a Rákóczi-főiskolán, tudtam, hogyha Isten is úgy akarja, akkor nekem ott a helyem. A földrajz és a tanítói szak vonzott, nagyon nehéz volt a választás, mert mindkettő közel állt hozzám, de Isten a tanítói szak felé mutatta a jeleket. Bár máig közel áll hozzám a földrajz és a természetismeret, de akkor is érzem, hogy helyes döntés született meg 21 évvel ezelőtt.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– Nagyon szerettem a főiskolán tanulni. Az évfolyamtársaimmal hamar megtaláltuk a közös hangot, összetartó, egymást segítő csodacsapat voltunk, a legjobb kurátort kaptuk Berghauer-Olasz Emőke személyében, így soha nem éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Rengeteg olyan élményünk van, ami csak a miénk, és csak mi értjük meg, máig jókat nevetünk rajtuk. Nagyon sok olyan diákélményem van, amit szívesen megosztanék, amiből kiderülne, hogy a legjobb helyen tanultam Kárpátalján, de ahhoz itt nincs annyi idő, külön cikk kellene. Ha gyorsan egyet meg kell említeni, az legyen az első gyakorlati táborunk. Nyáron, egy hét Péterfalván, ahol sátrakban aludtunk. Volt szakadó eső, elázott sátrak és ruhák, reggelig tartó beszélgetések, rengeteg móka és nevetés, üres vidámpark és folyó mellettünk… Azt hiszem, hogy ebből már mindenki össze tudja rakni, hogy egy felejthetetlen hét maradt meg számunkra.

– Mi történt a főiskola után?

– Igazából ez nem is a főiskola után, hanem közben történt. A mi évfolyamunkkal történt meg, hogy 4. évfolyam végen megkaptuk a baccalaureus (bakalavr) végzettséget, de nem lehetett szpecialisztra jelentkezni. Így egy évvel hamarabb végeztem, mint ahogy terveztem. Ott volt a nagy kérdés, hogy mi lesz? Mindig a helyi iskolában szerettem volna tanítani, hisz nekem az volt a nagybetűs iskola. De az igazgató azt mondta, hogy jelenleg nincs hely számomra, ami szomorú hír volt. Azonban nem kerestem sehol máshol helyet, vártam – magam sem tudom, hogy mire. Aztán 2008. szeptember 2-án felhívtak, hogy mégiscsak lenne egy napközis állás, ha még érdekel. Tudtam, hogy kezdésnek ez nagyon jó lesz, hisz a főiskola vezetősége megígérte számunkra, hogy egy év múlva folytathatjuk a tanulást. Így is volt. Napközi mellett tanultam tovább.

– Hogyan érezted magad a pedagóguspálya kezdetén?

– A kezdet nehéz volt, hisz rengeteg kérdéssel voltam tele. Ilyenkor szinte úgy éreztem, hogy nem is tudok semmit, és mit is keresek itt. De aztán szép lassan elővettem, amit a főiskolán tanultam, sokat segítettek a kollégák, és megnyugodtam. Nagyon hamar éreztem, hogy én ezt tényleg szeretem és akarom csinálni.

– Alsós tanítóként milyen tapasztalataid lettek az évek alatt?

– Azt hiszem, a tapasztalatokat még mindig gyűjtöm, hisz mikor úgy érzem, hogy valamit tudok, akkor megváltozik a helyzet. A gyerekek is mindig másak, változnak a fejlődéssel ők is. Ebben a szakmában mindig nekünk is újulni kell. De a gyerekekkel való összhangot mindig megtalálom, a kis bizalmukat, hogy elnyerjem. Ez a legnagyobb és legbiztosabb pontom.

– Milyen módszerekkel dolgozol? Hogyan lehet a kicsiket motiválni?

– A módszert mindig az osztályban lévő gyerekekhez kell választani. Szerintem nincs bevált módszer. Van úgy, hogy ami egyik órán működött, a következőn biztosan nem fog. Nagyon nehéz a mai gyerekek érdeklődését fenntartani, ezért rengetek játékot, mozgást szeretek alkalmazni; csoportmunkát, mert úgy látom, a gyerekek kezdenek énközpontúak lenni, és ha közösködni kell, vagy együtt dolgozni, az nehezen megy számukra.

– Nemcsak alsó tagozatos tanár vagy, de szervezőpedagógus is.

– Igen, egy kollégával együtt végezzük ezt a feladatot. Amikor megkaptuk a feladatot, azt mondták, hogy életet kell hozni az iskolába. Ezen dolgoztunk. Vannak olyan feladatok, amikor valamilyen neves napról való megemlékezést kérnek, ünnepekhez kötött szerepek rendezését, de van, amikor vidámságot akarunk becsempészni a hétköznapokba, diákjainknak, és sokszor a legelvetemültebb ötletek pattannak ki a fejünkből. Persze ez kollektív munka, vannak örökös segítőink a tanári karból. A diákokat nagyon könnyű ebbe belevonni. Szerepelni szeretnek, főleg a próbákat szeretik. De bármilyen vicces programban részt vesznek, ha látják, hogy nemcsak tőlük várjuk el, hanem a pedagógus is benne van. Sokszor megkeresnek minket, és ők adnak ötleteket.

– Az iskolán kívül is szervezői tevékenységgel foglalkozol.

– Az iskolán kívül nem szervező, inkább szolgálattevő vagyok. A Nagyberegi Református Gyülekezet gyermekmunkásai közzé tartozom. Itt a gyerekeknek szervezünk Bárka-napokat, táborokat, programokat. Szeptembertől májusig szombatonként próbáljuk összeszedni a gyerekeket és szolgálni köztük, Istenről tanítva őket, színes programokkal. Nyáron pedig gyerekheteket szervezünk, és családi, gyülekezeti napot, hogy tudjunk együtt erősödni.

Emellett minden másban is részt veszek, ha tehetem, ami a falunkért, népünkért, gyülekezetünkért van. A lényeg, hogy megmaradjunk, és gyermekeinknek jövője legyen itt, ha az Úr is így akarja.

– Hogyan hatottak munkádra az elmúlt évek nehézségei?

– Ezekről nem szeretek beszélni. Nagyon nehezen éltem meg a Covidot, mert nem tudtam úgy tenni a dolgaimat, ahogy szeretem. Tanítani online nem lehet, borzasztóan hiányzott a gyerekek közelsége. Akkoriban elsőseim voltak, rengeteg mindennel próbálkoztam, hogy nekik a legjobb legyen. Sajnos a háború kitörésével ugyanebbe csöppentem bele, csak itt még nehezítette számomra a helyzetet az is, hogy most már a családom egyes tagjaitól is távol kell lennem. Azonban az Úr olyan erővel és akarattal áldott meg ebben a helyzetben, amin még most is csodálkozom. Ennek köszönhetem, hogy még mindig tudom végezni a feladataimat.

– Mesélj kicsit a családodról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– A szülői házban élek a férjemmel, két fiammal és idős szüleimmel. Sajnos a kikapcsolódás most együtt nehezen megszervezhető, hisz a férjem külföldön tartózkodik. De minden időt próbálunk kihasználni, hogy a fiúk ne érezzék az apai hiányt. Kirándulni, felfedezni nagyon szeretünk. Nálunk a kikapcsolódás mindig valami aktív dologról szól.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– A terveim között nincsenek olyan nagy dolgok, melyekkel meghódítanám a világot. Szeretném a fiaimat boldog, egészséges felnőttként látni, az Istennek tett szolgálataimat tovább végezni, a munkámban a gyerekekből a legtöbbet kihozni képességeikhez mérten, a családtagjaimmal és barátaimmal a legtöbb időt eltölteni, amit csak lehet.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– A Rákóczi-főiskolának köszönöm a tanáraimat, nagyon sokat tanultam tőlük, igazi tudást adtak át számunkra. Köszönöm a sok felejthetetlen élményt. De legfőképpen, hogy máig tartó barátságok születhettek meg a falai között. Köszönöm, hogy ott lehettem diák!

Kurmay Anita

  Az akadémiai integritásról és a mesterséges intelligencia használatáról tartottak tájékoztatót a Rákóczi-főiskolán Ünnepélyesen megnyitották a tanévet a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében