Brüsszelben jártak a Rákóczi-főiskola hallgatói – tanulmányút az európai intézmények szívében

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nemzetközi kapcsolatok és történelem szakos hallgatói háromnapos tanulmányúton vettek részt Brüsszelben, az Európai Unió (EU) központjában. A látogatás célja az volt, hogy a diákok testközelből ismerjék meg az uniós intézmények működését, valamint hogy betekintést nyerjenek a kárpátaljai magyar közösség érdekképviseletének európai munkájába. A kirándulás meghívottjai Ferenc Viktória európai parlamenti képviselő kezdeményezésére érkeztek a belga fővárosba.

A tanulmányút egyik legfontosabb eseménye a május 20-i rendezvény volt az Európai Parlamentben, amelyet Kockázatnak kitett mentális egészség a nők körében. Az Ukrajnában élő kárpátaljai nők rezilienciája címmel rendeztek meg. A hallgatók részt vehettek az előadásokon, amelyek a háborús helyzet mentálhigiénés következményeire és a nők megerősítésének lehetőségeire irányultak. A program során találkoztak Ferenc Viktória képviselő asszonnyal is, aki személyesen vezette be őket az európai döntéshozatal kulisszái mögé.

Másnap a hallgatók részletes betekintést nyerhettek az Európai Parlament működésébe: látogatást tettek a plenáris ülésteremben, részt vettek egy előadáson, amelyben az intézmény szerkezetéről és feladatairól tudtak meg információkat, valamint Ferenc Viktória képviselő asszony prezentációját is meghallgatták. Ezután az Európai Történelem Házában folytatták a programot, ahol Európa történelmi fordulópontjaival ismerkedtek meg modern, interaktív kiállítás keretében. Délután látogatást tettek Magyarország EU Melletti Állandó Képviseletén, este pedig találkozhattak Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosával.

A tanulmányút harmadik napján, május 22-én a NATO brüsszeli központjában kaptak tájékoztatást a szövetség működéséről és szerepéről a nemzetközi biztonság fenntartásában Balogh István, Magyarország állandó NATO-képviselőjének tolmácsolásában. A program zárásaként a résztvevők Leuven városában tettek látogatást, ahol szabadprogram keretében ismerkedtek a flamand egyetemi város kulturális értékeivel.

This slideshow requires JavaScript.

A program szakmai tartalma mellett a hallgatók városnézésen is részt vettek Brüsszel belvárosában, megtekintették többek között a Szent Mihály-székesegyházat, a Királyi Palotát, a Manneken Pis szobrot, valamint közös vacsorán is részt vettek Ferenc Viktóriával a belváros szívében.

A tanulmányút tartalmas élményekkel és értékes tapasztalatokkal gazdagította a hallgatókat, megerősítve bennük a nemzetközi kapcsolatok gyakorlati jelentőségét, valamint a közösségi érdekérvényesítés fontosságát.

„A szervezett programok betekintés nyújtottak az Európai Unió, az Európai Parlament és a NATO működésébe, emellett pedig kikapcsolódásra is lehetőséget nyújtottak a mindennapok forgatagából. Tartalmas élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva tértünk haza” – nyilatkozta az egyik résztvevő.

SD