Csernicskó István beszéde a Rákóczi-főiskola tanévnyitó ünnepségén

Tisztelt Vendégeink! Kedves Kollégák!

Kedves Első- és Felsőéves Hallgatók!

Régi és talán nem túl jó szokásom, hogy ünnepi beszédeimet egy-egy szépirodalmi idézetre próbálom felfűzni. Amikor erre a beszédre készülve azon tűnődtem, melyik szerzőtől és milyen szövegrészt válasszak, eszembe jutott a következő latin mondat:

„Praesens imperfectum, futurum perfectum.”

Mikszáth Kálmán egyik novellájában írta le a számomra kedves és tanulságos történetet, mely zanzásítva nagyjából a következő.

A Bach-korszakban, vagyis az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc bukása utáni sötét időkben járunk, s az egyik felvidéki magyar kisvárosban a felújított iskolaépület avatására készülnek. Felmerül, hogy kellene valami jól hangzó jelmondat, ami az intézmény homlokzatára kitűzve hirdethetné az esemény és az iskola szellemiségét. Tanakodnak a jó palóc atyafiak, mit is kellene felvésni, de az világos, hogy a hatalom a magyar nyelvű felirat kihelyezését nem engedi, német nyelvű szöveget pedig a helyiek nem akarnak látni szeretett iskolájuk falán. Hirtelen születik meg az ötlet: írják fel az épület homlokzatára latinul, hogy „Praesens imperfectum, futurum perfectum.”

Ami magyarul annyit tesz: „Tökéletlen jelen, tökéletes jövő.”

Azt hiszem, nem erőltetett a párhuzam jelen helyzetünkre: a jelen nagyon is tökéletlen, de aki új tanévet kezd, akár oktatóként, akár hallgatóként, az a jövőbe tekint, és bizakodik abban, hogy az majdan jobb lesz.

Mi is reményekkel telve nézünk előre, a mi iskolánk homlokzatára felírt latin mondattal a szívünkben.

A Kárpátalján élő magyar közösségekről többször is lemondtak már az elmúlt bő évszázad során. Először az első világháborút követően, amikor a régió – lakosaival együtt – egy új állam fennhatósága alá került, és elkezdődött az itt élő magyarok első kisebbségi korszaka. Másodszor a második világégés után, amikor a front átvonulását követően magyarok tízezreit hurcolták lágerekbe, és ezrek haltak bele az embertelen körülményekbe. A közösség azonban mindeddig megmaradt, és ragaszkodik szülőföldjéhez. 2014után, de különösen 2022. február 24. óta számos elemző és szakértő mondta, írta, hogy a kárpátaljai magyarság exodusa  megállíthatatlan, a közösség gerince megroppant, alig maradt már itt valaki.

Nos, ebben a tanévben ez a mai már a sokadik tanévnyitó Kárpátalján, melyen személyesen részt veszek, és ha körülnézek itt a beregszászi református templomban, ugyanazt látom, mint szeptember elsején a főiskola szakképző intézetének évnyitóján a beregszászi római katolikus templomban, szeptember 8-án Tiszapéterfalván, az ottani református templomban, ahol az Egán Ede Szakképző Intézet elsőéves hallgatói kezdték a tanévet, és másnap, 9-én Visken, ahol a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség évnyitóját tartották a település gyönyörű református templomában, de ugyanilyen élményben volt részem egy héttel ezelőtt Nagyszőlős római katolikus templomában, ahol az újonnan alakult Kárpátaljai Magyar Líceum szervezte tanévnyitó ünnepségét. Mindegyik eseményen megtelt Isten háza a tanévet kezdő fiatalokkal és szüleikkel, társaikkal.

Tartsunk egy kis seregszemlét. Idén az alapképzés 17, illetve a mesterképzés 10, képzési programjára összesen 1.086 jelentkezési lapot nyújtottak be a továbbtanulni vágyó fiatalok, és közülük 523-an nyertek felvételt és kezdték el a tanulmányaikat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

Intézményünk hallgatói létszáma a tavalyi után idén ismét rekordot döntött, hiszen a mai adatok szerint alap- és mesterképzésben 1.371 hallgatónk van.

A magyarországi egyetemek főiskolánkon működő székhelyen kívüli képzéseiben 174-en, az Egán Ede Szakképzési Centrumban 302-en, főiskolánk felsőfokú szakképző intézetében 327-en, a Kárpátaljai Magyar Líceumban 100-an tanulnak. A P. Frangepán Katalin Gimnáziumban 23 kisiskolás és 284 óvodás kezdte el a 2023/2024-es tanévet, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskolának pedig 2033 növendéke van.

Ha ezeket a számokat nézzük, én biztos vagyok abban, hogy korai volna lemondani a kárpátaljai magyarokról. Amikor a templomaink tele vannak fiatalokkal, amikor iskoláink padjait diákok töltik meg, a katedrán pedig tanárok állnak, akkor nem tudom elhinni, hogy végünk van, nem akarok arra gondolni, hogy nincs jövőnk.

Mert aki tanévnyitóra jön, aki az iskolát és a tanulást választja, az a jövőbe tekint, és a jövőbe fektet. Mi is ezt tesszük. Mert a jelen tökéletlen ugyan, de a jövő még lehet tökéletes, ha hiszünk ebben és teszünk érte.

Aki nem hisz abban, hogy van jövő Ukrajnában és van jövő Kárpátalján, az nem jár templomba és nem jár iskolába. Mi viszont itt vagyunk.

Köszönöm a figyelmüket és hálás vagyok a türelmükért.

Mindenkinek sikeres, eredményes, és főként békés tanévet kívánok.

Beregszász, 2023. szeptember 23.

Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
• Українська