Dr. habil. Szabó Géza előadásai a Rákóczi-főiskolán

A Makovecz oktatói mobilitási program keretében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vendége volt dr. habil. Szabó Géza, a Pécsi Tudományegyetem Turizmus Tanszékének vezetője.

Látogatása során a Földrajz és Turizmus Tanszéken tartott szakmai foglalkozásokat a Középiskolai oktatás, földrajz, valamint turizmus szakos, alapképzésben és mesterképzésben részt vevő hallgatók számára.

Az előadások középpontjában a világ és Európa borvidékei, a pezsgőkultúra és gasztronómia állt, valamint az európai borturizmus és borutak fejlesztési tapasztalatai. Beregszászi tartózkodása során még egy borbemutatót és borkóstolót is tartott a PTE Egyetemi Borbirtok és a Villányi borvidék boraiból válogatva.

This slideshow requires JavaScript.

A vendégoktató jelenléte és szakmai hozzájárulása jelentősen gazdagította a képzés színvonalát. A hallgatók elmondása szerint különösen hasznosnak bizonyult az élményorientált megközelítés.

Az oktató látogatása példaértékű együttműködés a magyarországi és kárpátaljai felsőoktatási intézmények között, amely elősegíti a tudományos párbeszédet és a szakmai fejlődést egyaránt. Köszönjük szépen a hasznos és tartalmas előadásokat dr. Szabó Gézának!