Együttműködés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával
A T. H. Sevcsenko „Csernyihivi kollégium” Nemzeti Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola között megkötött együttműködési szerződés keretében 2024. január 23-25 között Lukas Olekszandr az Ökológia, Földrajz és Környezetgazdálkodás Tanszék professzora látogatást tett intézményünkben. A látogatás során megbeszélést folytatott a Biológia és Kémia Tanszék munkatársaival.
A találkozó során felvázolták az együttműködés további lehetőségeit, megbeszélték egy nemzetközi tudományos konferencia szervezésének feltételeit. Lukas Olekszandr, a Szikura József Botanikus Kertben tett látogatása során megismerkedett a kert növénygyűjteményével az itt zajló tudományos és környezeti nevelési munkával. Szakmai megbeszélést folytatott a Biológia és Kémia Tanszék munkatársaival, ahol többek között részletesen megvitatták a Biológia és biokémia MSc képzési programmal kapcsolatos munkáltatói javaslatokat és azok lehetséges beépítését.
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
- Українська