Főhajtás és tiszteletadás: a málenkij robot áldozataira emlékeztek Beregszászban
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak közösen emlékeztek meg november 19-én a málenkij robot áldozatairól.
Az esemény kezdetén a jelenlévők a Rákóczi-főiskola udvarán megkoszorúzták Matl Péter Gúzsban című alkotását, mely a szabadságát elveszített ember jelképe is egyben.
Ezt követően a beregszászi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor. Molnár János püspöki helynök, beregszászi római katolikus esperes-plébános, Marosi István görögkatolikus áldozópap, az Ortutay-központ vezetője és Margitics János, a Beregszászi Református Egyházközség lelkipásztora megemlékezett azokról, akik a nehéz időkben sem tagadták meg hitüket. Ezt követően az egyházi méltóságok áldást kértek a jelenlévők életére.
Az istentiszteletet követően Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy „ma egy olyan történelmi tragédiára emlékezünk, amely több ezer kárpátaljai családot érintett”.
Őt követte Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense, az Apáczai Csere János Könyvtár igazgatója, aki a tragikus esemény történelmi mozzanatait elevenítette fel.
„A kárpátaljai települések névjegyzéke közül Beregszászé a leghosszabb. Sajnos a szovjet szervek nem vették figyelembe a 18 és 50 közötti korhatárt, hanem vittek idősebbet, fiatalabbat is. Ezzel kapcsolatban Beregszász újabb szomorú rekordot tudhat magának. A legidősebb kárpátaljai elhurcolt szintén beregszászi férfi volt, aki 1868-ban született, vagyis elhurcolásakor 76 éves volt”
– mondta el.
Ezt követően a jelenlévők egyesével olvasták fel a több mint 300 beregszászi áldozat nevét, akiknek egyetlen bűnök az volt, hogy magyarnak születtek, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit a református templom előterében.
Az istentiszteletet gyertyás felvonulás követte. Az emlékezők elhelyezhették a tisztelgés koszorúit az 5. sz. iskola bejáratánál található emléktábláknál, valamint a Széna téri málenkij robot emlékműnél.
Kurmay Anita
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
- Українська