Idegenvezetői kibocsátás a Rákóczi Főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács ingyenes idegenvezető képzést indított 2017. október 20-án a Miniszterelnökség dr. Grezsa István által vezetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak koordinálásáért felelős kormánybiztossága és a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.támogatásával.
2017. október 3-án került meghirdetésre a tanfolyam ésjelentkezni 2017. október 19-ig volt lehetősége azoknak a felsőfokú végzettséggel rendelkező személyeknek, akik érdeklődnek a turizmus és az idegenvezetés iránt. A képzés 2017.október 20-tól kezdődően december 16-ig tartott, 360 órában péntek-szombatonkénti tanórákkal, melyeket a Munkácsi Állami Egyetem, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elismert turisztikai szakemberei tartottak: Berghauer Sándor – a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék docense, Csizmár Sarolta -a Beregszász és Térsége Falusi Turizmus Szövetség elnöke, Tarpai József – a Miniszterelnökség Kormánybiztosi Kirendeltségi Főosztály koordinátora,Kaszinecz Ottokár – a Munkácsi Állami Egyetem tanára, Karmacsi Zoltán – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, Sass Enikő – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék tanára, Nagy Orsolya – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék tanára, Pataki Gábor -a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gazdaságtudományi Tanszék / Könyvvitel és auditálás Tanszék tanára, Gerendely Béla – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanára, Tóth Attila – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék tanára.
A hallgatott tantárgyak a következő témákban nyújtottak szakmai felkészítést: a turizmus jogi szabályozása, menedzsment az idegenvezetésben, Kárpátalja idegenforgalmi vonzerői, turizmusbiztonság, kirándulásszervezés, múzeumismeret, közlekedési eszközök a turizmusban, szakmai etika valamint gazdasági és vállalati alapismeretek a turizmusban. Gyakorlati órákon öt alkalommal vett részt a hallgatóság, melyek által lehetősége volt mindenkinek megismernie Beregszász, Munkács, Ungvár, Nagyszőlős, Huszt és környékük nevezetességeit. A tanfolyam 2017. december 15-én gyakorlati és december 16-án elméleti vizsgával zárult.A záró vizsgák sikeres letétele alapján a résztvevők a Kárpátaljai Megyei Adminisztráció és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közreműködésében tanúsítványokban részesültek, melyek jogalapot biztosítanak ahhoz, hogy a jelen képzést elvégzők szakvizsgát tehessenek az ungvári akkreditációs bizottság előtt az idegenvezetői engedély megszerzéséért.
A tanúsítványátadó ünnepségre 2017. december 20-án került sor a Rákóczi Főiskola Győr termében. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Grezsa István kormánybiztos úr, Loppert Balázs Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Békésyné dr. Lukács Angéla Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulasszonya, Orosz Ildikó Kárpátaljai Megyei Tanács képviselő, a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási, lelkiségi, ifjúságpolitikai, testnevelési és sport, nemzeti kisebbségi és információpolitikai állandó bizottság elnökét, a II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője és Berghauer Sándor,a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke.
A tanfolyamra 57 személy jelentkezett, akik közül 32 fő nyert felvételt a tanfolyamon való részvételre. Közülük többen foglalkoztak már idegenvezetéssel, tevékenykedtek a turizmus különböző ágaiban vállalkozóként, középiskolai oktatók és többen főiskolai hallgatók. Sikeres záróvizsgát 24 fő tett és részesülhetett december 20-án tanúsítványban, akik a következő személyek:
- Asztalos Annamária
- Bárdos István
- Barna György
- Bogdán Viktória
- Cubik László
- Császár István
- Dancs Krisztina
- Fülöp Gábor
- Gálfi Dezső
- Harapkó Marianna
- Horváth Zoltán
- Kacsó Melinda
- Kajla Brigitta
- Kardos Norbert
- Király Evelin
- Kohács Szűcs Mária
- Marosi Anita
- Mátyás-Bihari Beáta
- Mező Dianna
- Puskás Veronika
- Salánki Barbara
- Szatmári Erika
- Szűcs Zoltán
- Trop András
A Rákóczi Főiskola és egyben a Felnőttképzési Központ munkatársai ezúton is gratulálnak a megszerzett oklevelekhez és sok sikert kívánnak azok kamatoztatásához.
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Felnőttképzési Központ
Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.
Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!
Megjegyzések és javaslatok az oktatási programhoz (18):
Petrusinec András
Hallgató (II. RF KMF)
2021.11.02.
Véleményem szerint a képzési program nagyon aktuális a szak hallgatói számára. Habár minden tantárgy hasznosítható és érdekes, mégis külön szeretném kiemelni a ‘Retorika’ tantárgyat, amelyet véleményem szerint bármely szakterületen lehet kamatoztatni, hiszen a megfelelő kommunikációval sok mindent el lehet intézni; a ‘Nyelv és társadalom’ órákat, amelyek során a hallgatók képesek elsajátítani a nyelv különböző funkcióit hogyan lehet hasznosítani a gyakorlatban, a társadalomra viszonyítva; illetve a ‘Nyelvpolitika’ tantárgyat, amely során a hallgatók betekintést nyerhetnek a nyelvek mögött megbújó különböző ideológiákba.
Karpinecz Krisztián
Hallgató (II. RF KMF)
2021.11.02.
Jó napot kívánok! A nevem Karpinecz Krisztián, másodéves MA hallgató vagyok Angol illetve Magyar nyelv és irodalom szakon. Az utóbbi időben az fogalmazódott meg bennem, hogy a filológia tanszéken belül lehetne Fordító – tolmács (magyar – ukrán, vagy akár magyar – angol) szak /képzés. Véleményem szerint lenne rá igény, hiszen több friss diplomás nyelvész inkább fordításra/tolmácsolásra szakosodna minthogy nyelv és irodalom tanárkent képezi magát tovább.
Petrusinec András
Hallgató (II. RF KMF)
2022.02.01.
Kedves tanárok!
Az utóbbi időben sokat töprengtem és szeretném megosztani gondolataim a képzéssel kapcsolatban.
A képzésünkben vannak olyan tantárgyak, amelyek ugyanazokat a témaköröket is érintik. Ilyen például az Ukrán-magyar nyelvi kapcsolatok és az Etnográfia, vagy a Filológiai kutatások módszertana, illetve a Filológiai kutatások szervezése című tárgyak. Ezeket a tárgyakat akár össze is lehetne vonni.
Karpinecz Krisztián
Végzős (II. RF KMF)
2022.02.01.
Jó volna, ha a képzésben nagyobb hangsúlyt kapnának a szépirodalmi és tudományos szövegek létrehozásával és szerkesztésével foglalkozó tantárgyak, illetve ha több idő jutna a gyakorlatokra.
Колесникова Євгенія
Hallgató (II. RF KMF)
2022.06.07.
Надзвичайний університет! Дуже рада, що здобула магістерський ступінь саме тут. Навіть не зважаючи на те що я не з Закарпаття, а до цього вчилась в київському ВИШі, база знань, підтримка і фідбек викладачів не можна порівняти з ЗУІ. Не пошкодувала що вибрала саме цей навчальний заклад.
Balla Dániel
Hallgató (II. RF KMF)
2023.02.10.
A program érdekes és hasznos tantárgyakat foglal magába. Számomra a legérdekesebb szféra a döntéshozatal a számviteli adatok alapján és az üzleti elemzés. A mai könyvelőnek szakmailag felkészültnek és rugalmasnak kell lennie. Ezeknek a képességeknek a fejlesztését segíti a mesterképzési program.
Márkus Noémi
Hallgató (II. RF KMF)
2023.02.21.
A mesterképzési program a nemzetközi számvitelre összpontosul. Számomra fontos, hogy a nyelvi képességeimet érvényesítsem. Egy olyan munkahelyre vágyom, ahol a magyar és angol nyelv tudásomat hasznosnak találják. Viszont értem, hogy a nyelvtudás nem elegendő ahhoz, hogy egy nemzetközi cégnél munkát szerezhessék. Komoly szakmai tudással kell bírnom, ezért választottam a számviteli mester képzési programot.
Tóth Lídia
Hallgató (II. RF KMF)
2023.05.18.
Javaslom, hogy a képzési programba kerüljön be geoinformatikai jellegű tantárgy.
Simon Violetta
Végzős (II. RF KMF)
2023.07.11.
A Nemzetközi számvitel és adóügy képzési programot a tudományágak modern választéka jellemzi, amelyek lehetővé teszik a sikeres karrier építését Ukrajnában és külföldön egyaránt. Életem preferenciái a számviteli és pénzügyi területen történő további elhelyezkedés lehetőségére, valamint a saját vállalkozás szervezésére irányulnak. Ezért is választottam ezt a képzési programot MSc szinten. Érdeklődésemet a tantervben szereplő tantárgyak listája keltette fel, és a lehetőség, hogy saját oktatási pályámat építsem fel olyan tudományágak kiválasztásával, amelyeket érdekesnek és szükségesnek tartok tanulni. Egyetlen kötelező tudományágat sem tudok kiemelni, mert minden, amit a képzési program kínál, a Tudományos kutatás módszertantól a Számvitel szervezésig, az Üzleti adótanácsadáson és a Digitális technológiák a számvitelben és az adózásban át – mind hasznos és fontos számomra! Minden szakmai komponensnek megvan a maga egyedisége. A tantermek technikai felszereltsége is nagyon korszerű. A tanulás során nem csak szakmai ismeretek elsajátítására nyílik lehetőség, hanem informális oktatási tevékenységre is, amely lehetővé teszi a kreativitás, a logikus gondolkodás, a döntési képesség, valamint a nyelvikompetenciák fejlesztését.
Ferku Szilveszter
Hallgató (II. RF KMF)
2023.12.04.
A magyar szakos mesterképzés hallgatójaként párhuzamosan tanulhatok a Főiskola és Miskolci Egyetem által közösen hirdetett kettős (duális) képzésében. Ez véleményem szerint egy remek lehetőség, hiszen a két tanterv jól össze lett hangolva, így a kölcsönös kreditelismerésnek köszönhetően a két képzés teljesítése alig jár plusz teherrel számomra. Mindenkit arra bíztatok, hogy éljen ezzel a lehetőséggel.
Кордош Ізабелла
Hallgató (II. RF KMF)
2024.02.23.
Освітня програма «Середня освіта (Українська мова і література) для першого (бакалаврського) рівня враховує потреби та тенденції в сучасній освіті, спрямована на підготовку якісних фахівців-педагогів. Я цілком задоволена ставленням викладачів групи забезпечення освітньої програми до студентів, рівнем їхньої професійності тощо. Освітня програма якісна, але у мене є побажання збільшити, при можливості, кількість аудиторних годин на лекційні і практичні заняття з української та зарубіжної літератур. Адже лекції цікаві та корисні з точки зору покращення знань, умінь і компетенцій студентів, але, на мою думку, їх, зважаючи на обсяг матеріалу, замало. Завдяки більшій кількості семінарських/практичних занять ми могли б покращити навики аналізу літературних творів, методики їх викладання тощо, а це є важливим для філологів. Дякую за можливість висловити власну думку.
Попович Наталія
Végzős (II. RF KMF)
2024.02.28.
Освітня програма «Середня освіта (Українська мова і література)» є якісним документом, спрямованим на підготовку висококваліфікованих фахівців-філологів. У ній враховано сучасні потреби ринку праці, мультикультурні аспекти нашого регіону, а передбачені результати навчання мають на меті сформувати освічену та духовно багату особистість, професіонала, який здатний вирішувати складні фахові завдання в галузі освіти, зокрема в закладах загальної середньої освіти з навчанням мовами меншин.
Я задоволена переліком освітніх компонентів, які входять до освітньої програми, та якісною роботою викладачів українського відділення кафедри філології. Однак, на мою думку, доцільно було збільшити кількість аудиторних годин (як лекційних, так і семінарських) з української та зарубіжної літератур. Адже лекції є дуже корисними для поглиблення знань студентів, розставлення необхідних аспектів, проте їх кількість недостатня. А збільшення кількості семінарських занять дозволить краще опанувати вміння і компетенції аналізу художніх творів, розуміння особливостей літературного процесу. Дякую закладу за можливість висловити свою думку та сподіваюся на подальше вдосконалення освітньої програми.
Krisztián Váradi
Végzős (II. RF KMF)
2024.05.09.
I finished the Hungarian language and literature MA course in 2023. I enjoyed studying at the Philology Department because the teachers motivated me to continue my studies in a doctoral school. Subjects like “General linguistics” and “Philological scientific journals” provided me with the necessary knowledge to produce high-quality articles in internationally recognized journals in the sphere of linguistics. Therefore, the MA course was the perfect starting point for my PhD studies. I liked the idea that you could not only learn about languages and literature, but they also trained and motivated you to become an acknowledged researcher which is really important for a scientific degree.
Greba Szabolcs
Végzős (II. RF KMF)
2024.11.19.
A Magyar nyelv és irodalom mesterképzés képzési programja számos olyan tantárgyat foglal magába, amely az elméleti tudásanyagot a gyakorlati alkalmazhatóság szempontjából közelíti meg. Számomra különösen hasznos volt például A szerkesztés elmélete és gyakorlata című tantárgy. A tantárgy keretein belül ugyanis több olyan lehetőséggel ismerkedhettem meg, ami megkönnyítheti a kiadványszerkesztéssel, illetve a szerkesztőségben folyó tevékenységekkel, mint például a hivatali levelezéssel kapcsolatos munkafolyamatokat. Ezekre az ismeretekre a jelenlegi munkám során is tudok alapozni.
Pivnyeva Nikolett
Hallgató (II. RF KMF)
2024.12.01.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom mesterképzési programja a szakmai felkészítés mellett alapos tudományos ismereteket is nyújt a filológia tárgykörében, s emellett lehetőséget biztosít arra is, hogy nemzetközi konferenciákon is részt vehessenek a hallgatók. 2024. október 19-20. között immár negyedik alkalommal szervezték meg a Language, Identity and Education in Multilingual Contexts c. nemzetközi konferenciát, amin volt lehetőségem nekem is részt venni. A tanácskozás helyszíne Dublin, York és Hága után idén Nicosia (University of Ciprus) volt. Itt sikerült bemutatni azon kutatás eredményeit, amelyben középiskolás tanulók kompetenciáit mértük fel az elmúlt években. Szakmai gyakorlat szempontjából és élménygyűjtés szempontjából is óriási lehetőségnek tartottam ezt a konferenciát és hálás vagyok a főiskolának a lehetőségért!
Balogh Dániel
Végzős (II. RF KMF)
2024.12.12.
A történelem és régészet szak mesterképzésének ideje alatt az alapképzésen szerzett tudásomat szélesebb körben bővíthettem. Az oktatóimnak köszönhetően betekintést kaptam az akkor még felsőoktatási program szerint menő szakirányba, amelyet a jelenlegi munkámban is alkalmazok. Lehetőségem volt konferencián részt venni, amelynek célja a tudományos utánpótlás kinevelése volt és az oktatóim is sok ösztönzést adtak e téren (is). Javaslatként ösztönözném a tanszék oktatóit a hallgatók beavatására a tudományos munkákba, ösztönözzék konferenciarészvételre (akár saját szervezésben), szervezzenek honismereti programokat, publikációs lehetőséget biztosítsanak saját folyóiratban. Viszont a legfontosabb javaslatom az, hogy ápolják a családias körülményt, amely a képzést ismertté és értékessé tette.
Csernicskó Jána
Hallgató (II. RF KMF)
2024.12.17.
2024-ben szereztem kémia szakos tanári diplomát a II. RF KMF-en. Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy tanszékünkön Biológia és biokémia MSc képzés indul. Amikor megismerkedtem a képzési programmal rögtön tudtam, hogy ezen a szakon szeretném folytatni tanulmányaimat. Az eltelt félév ebben a döntésemben megerősített. Különösen örülök annak, hogy sokféle, tudományos ismeretre tettem már eddig is szert és remélhetően ez a jövőben is így lesz. Köszönöm a lehetőséget.
Demjén Zsolt
Hallgató (II. RF KMF)
2024.12.17.
Demjén Zsolt végzős hallgató vagyok az MSc biológia és biokémia szakon. Rendkívül örülök, hogy ezt a képzési programot választottam, mert a jövőben szeretnék tudományos munkával foglalkozni, PhD képzésben részt venni. A korszerű tudományos kutatás módszerei óra keretén belül elsajátítottam a tudományos kutatások tervezését, publikációk, kiadványok szerkesztését. Ennek köszönhetően számos Tudományos Diákköri Konferencián, tehetséggondozó pályázaton vehetettem részt. A megszerzett ismeretekre alapozva remélem sikerül felvételt nyernem doktori képzésre.