Idegenvezetők Világnapja: főiskolánk is csatlakozott a kezdeményezéshez

Az World Federation of Tourist Guide Associations (WFTGA) kezdeményezésére 1990 óta minden év február 21-én tartják világszerte az Idegenvezetők Világnapját, de alkalmazkodva az igényekhez, a programokat többnyire a vasárnapokhoz igazítják. Magyarországon már több éves hagyománya van a világnap megszervezésének, idén például a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kereskedelmi Tagozata és a budapesti idegenvezetők közös rendezvényén négy napon keresztül fővárosi idegenvezetők mutatták be az érdeklődőknek a főváros nevezetességeit és történelmi értékeit.

Az akcióban résztvevő mindegyik ország a saját lehetőségei szerint járul hozzá az esemény népszerűsítéséhez, sikerességéhez, a közlekedési társaságok, múzeumok, tárlatok, templomok stb. és idegenvezetők bevonásával, segítségével. A világnaphoz az is hozzátartozik, hogy az idegenvezetéssel foglalkozó szakemberek nem csak a turistáknak, hanem saját honfitársaiknak is ingyenesen mutatják be városaikat, hogy azok jobban megismerhessék saját környezetüket.

Az idei évben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszéke is csatlakozott e kezdeményezéshez, melynek keretében a 2. és 3. évfolyamos turizmus szakos hallgatók a Kaszonyi Középiskola 5. és 7. osztályos tanulói számára idegenvezetéssel egybekötött beregszászi városnézést szerveztek, melynek utolsó állomása a Rákóczi Főiskola volt. A gyerekek nemcsak meghallgatták a diákok előadásait, hanem lehetőség nyílt számukra a város nevezetességeinek interaktív felfedezésére, hiszen több ponton is QR-kódok leolvasásával kérdésekre válaszolva ismerkedtek a várossal. Ezt követően a főiskola Barkáts Jenő ásvány- és kőzettárát, a Polónyi Katalin textil- és szőttes múzeumot, illetve a biológia és kémia tanszék biológia szaktantermét keresték fel, ahol érdekes kiállítási gyűjteményeket tekintettek meg.

Az Idegenvezetők Világnapjának záróakkordjaként Dr. Berghauer Sándor, a Földtudományi és Turizmus Tanszék docense, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke és egyben szakképzett idegenvezető egyfajta virtuális idegenvezetésre kalauzolta a főiskola földrajz és turizmus, illetve a Felsőfokú Szakképzési Intézet turizmus szakos hallgatóit a Kárpátalja turisztikai értékei címmel tartott előadása által.

Az Idegenvezetők Világnapja kezdeményezésnek mindenképpen lesz folytatása. A következő alkalommal több iskola számára szeretnénk lehetőséget biztosítani a programunkon való részvételre. Már az idei évben is többen jelezték, hogy a következőn szeretnék kihasználni az Idegenvezetők Világnapja adta lehetőségeket. — mondta Sass Enikő, a tanszék oktatója, a rendezvény egyik szervezője.

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!

Megjegyzések és javaslatok az oktatási programhoz (18):

  • Petrusinec András

    Hallgató (II. RF KMF)
    2021.11.02.

    Véleményem szerint a képzési program nagyon aktuális a szak hallgatói számára. Habár minden tantárgy hasznosítható és érdekes, mégis külön szeretném kiemelni a ‘Retorika’ tantárgyat, amelyet véleményem szerint bármely szakterületen lehet kamatoztatni, hiszen a megfelelő kommunikációval sok mindent el lehet intézni; a ‘Nyelv és társadalom’ órákat, amelyek során a hallgatók képesek elsajátítani a nyelv különböző funkcióit hogyan lehet hasznosítani a gyakorlatban, a társadalomra viszonyítva; illetve a ‘Nyelvpolitika’ tantárgyat, amely során a hallgatók betekintést nyerhetnek a nyelvek mögött megbújó különböző ideológiákba.

  • Karpinecz Krisztián

    Hallgató (II. RF KMF)
    2021.11.02.

    Jó napot kívánok! A nevem Karpinecz Krisztián, másodéves MA hallgató vagyok Angol illetve Magyar nyelv és irodalom szakon. Az utóbbi időben az fogalmazódott meg bennem, hogy a filológia tanszéken belül lehetne Fordító – tolmács (magyar – ukrán, vagy akár magyar – angol) szak /képzés. Véleményem szerint lenne rá igény, hiszen több friss diplomás nyelvész inkább fordításra/tolmácsolásra szakosodna minthogy nyelv és irodalom tanárkent képezi magát tovább.

  • Petrusinec András

    Hallgató (II. RF KMF)
    2022.02.01.

    Kedves tanárok!
    Az utóbbi időben sokat töprengtem és szeretném megosztani gondolataim a képzéssel kapcsolatban.
    A képzésünkben vannak olyan tantárgyak, amelyek ugyanazokat a témaköröket is érintik. Ilyen például az Ukrán-magyar nyelvi kapcsolatok és az Etnográfia, vagy a Filológiai kutatások módszertana, illetve a Filológiai kutatások szervezése című tárgyak. Ezeket a tárgyakat akár össze is lehetne vonni.

  • Karpinecz Krisztián

    Végzős (II. RF KMF)
    2022.02.01.

    Jó volna, ha a képzésben nagyobb hangsúlyt kapnának a szépirodalmi és tudományos szövegek létrehozásával és szerkesztésével foglalkozó tantárgyak, illetve ha több idő jutna a gyakorlatokra.

  • Колесникова Євгенія

    Hallgató (II. RF KMF)
    2022.06.07.

    Надзвичайний університет! Дуже рада, що здобула магістерський ступінь саме тут. Навіть не зважаючи на те що я не з Закарпаття, а до цього вчилась в київському ВИШі, база знань, підтримка і фідбек викладачів не можна порівняти з ЗУІ. Не пошкодувала що вибрала саме цей навчальний заклад.

  • Balla Dániel

    Hallgató (II. RF KMF)
    2023.02.10.

    A program érdekes és hasznos tantárgyakat foglal magába. Számomra a legérdekesebb szféra a döntéshozatal a számviteli adatok alapján és az üzleti elemzés. A mai könyvelőnek szakmailag felkészültnek és rugalmasnak kell lennie. Ezeknek a képességeknek a fejlesztését segíti a mesterképzési program.

  • Márkus Noémi

    Hallgató (II. RF KMF)
    2023.02.21.

    A mesterképzési program a nemzetközi számvitelre összpontosul. Számomra fontos, hogy a nyelvi képességeimet érvényesítsem. Egy olyan munkahelyre vágyom, ahol a magyar és angol nyelv tudásomat hasznosnak találják. Viszont értem, hogy a nyelvtudás nem elegendő ahhoz, hogy egy nemzetközi cégnél munkát szerezhessék. Komoly szakmai tudással kell bírnom, ezért választottam a számviteli mester képzési programot.

  • Tóth Lídia

    Hallgató (II. RF KMF)
    2023.05.18.

    Javaslom, hogy a képzési programba kerüljön be geoinformatikai jellegű tantárgy.

  • Simon Violetta

    Végzős (II. RF KMF)
    2023.07.11.

    A Nemzetközi számvitel és adóügy képzési programot a tudományágak modern választéka jellemzi, amelyek lehetővé teszik a sikeres karrier építését Ukrajnában és külföldön egyaránt. Életem preferenciái a számviteli és pénzügyi területen történő további elhelyezkedés lehetőségére, valamint a saját vállalkozás szervezésére irányulnak. Ezért is választottam ezt a képzési programot MSc szinten. Érdeklődésemet a tantervben szereplő tantárgyak listája keltette fel, és a lehetőség, hogy saját oktatási pályámat építsem fel olyan tudományágak kiválasztásával, amelyeket érdekesnek és szükségesnek tartok tanulni. Egyetlen kötelező tudományágat sem tudok kiemelni, mert minden, amit a képzési program kínál, a Tudományos kutatás módszertantól a Számvitel szervezésig, az Üzleti adótanácsadáson és a Digitális technológiák a számvitelben és az adózásban át – mind hasznos és fontos számomra! Minden szakmai komponensnek megvan a maga egyedisége. A tantermek technikai felszereltsége is nagyon korszerű. A tanulás során nem csak szakmai ismeretek elsajátítására nyílik lehetőség, hanem informális oktatási tevékenységre is, amely lehetővé teszi a kreativitás, a logikus gondolkodás, a döntési képesség, valamint a nyelvikompetenciák fejlesztését.

  • Ferku Szilveszter

    Hallgató (II. RF KMF)
    2023.12.04.

    A magyar szakos mesterképzés hallgatójaként párhuzamosan tanulhatok a Főiskola és Miskolci Egyetem által közösen hirdetett kettős (duális) képzésében. Ez véleményem szerint egy remek lehetőség, hiszen a két tanterv jól össze lett hangolva, így a kölcsönös kreditelismerésnek köszönhetően a két képzés teljesítése alig jár plusz teherrel számomra. Mindenkit arra bíztatok, hogy éljen ezzel a lehetőséggel.

  • Кордош Ізабелла

    Hallgató (II. RF KMF)
    2024.02.23.

    Освітня програма «Середня освіта (Українська мова і література) для першого (бакалаврського) рівня враховує потреби та тенденції в сучасній освіті, спрямована на підготовку якісних фахівців-педагогів. Я цілком задоволена ставленням викладачів групи забезпечення освітньої програми до студентів, рівнем їхньої професійності тощо. Освітня програма якісна, але у мене є побажання збільшити, при можливості, кількість аудиторних годин на лекційні і практичні заняття з української та зарубіжної літератур. Адже лекції цікаві та корисні з точки зору покращення знань, умінь і компетенцій студентів, але, на мою думку, їх, зважаючи на обсяг матеріалу, замало. Завдяки більшій кількості семінарських/практичних занять ми могли б покращити навики аналізу літературних творів, методики їх викладання тощо, а це є важливим для філологів. Дякую за можливість висловити власну думку.

  • Попович Наталія

    Végzős (II. RF KMF)
    2024.02.28.

    Освітня програма «Середня освіта (Українська мова і література)» є якісним документом, спрямованим на підготовку висококваліфікованих фахівців-філологів. У ній враховано сучасні потреби ринку праці, мультикультурні аспекти нашого регіону, а передбачені результати навчання мають на меті сформувати освічену та духовно багату особистість, професіонала, який здатний вирішувати складні фахові завдання в галузі освіти, зокрема в закладах загальної середньої освіти з навчанням мовами меншин.
    Я задоволена переліком освітніх компонентів, які входять до освітньої програми, та якісною роботою викладачів українського відділення кафедри філології. Однак, на мою думку, доцільно було збільшити кількість аудиторних годин (як лекційних, так і семінарських) з української та зарубіжної літератур. Адже лекції є дуже корисними для поглиблення знань студентів, розставлення необхідних аспектів, проте їх кількість недостатня. А збільшення кількості семінарських занять дозволить краще опанувати вміння і компетенції аналізу художніх творів, розуміння особливостей літературного процесу. Дякую закладу за можливість висловити свою думку та сподіваюся на подальше вдосконалення освітньої програми.

  • Krisztián Váradi

    Végzős (II. RF KMF)
    2024.05.09.

    I finished the Hungarian language and literature MA course in 2023. I enjoyed studying at the Philology Department because the teachers motivated me to continue my studies in a doctoral school. Subjects like “General linguistics” and “Philological scientific journals” provided me with the necessary knowledge to produce high-quality articles in internationally recognized journals in the sphere of linguistics. Therefore, the MA course was the perfect starting point for my PhD studies. I liked the idea that you could not only learn about languages and literature, but they also trained and motivated you to become an acknowledged researcher which is really important for a scientific degree.

  • Greba Szabolcs

    Végzős (II. RF KMF)
    2024.11.19.

    A Magyar nyelv és irodalom mesterképzés képzési programja számos olyan tantárgyat foglal magába, amely az elméleti tudásanyagot a gyakorlati alkalmazhatóság szempontjából közelíti meg. Számomra különösen hasznos volt például A szerkesztés elmélete és gyakorlata című tantárgy. A tantárgy keretein belül ugyanis több olyan lehetőséggel ismerkedhettem meg, ami megkönnyítheti a kiadványszerkesztéssel, illetve a szerkesztőségben folyó tevékenységekkel, mint például a hivatali levelezéssel kapcsolatos munkafolyamatokat. Ezekre az ismeretekre a jelenlegi munkám során is tudok alapozni.

  • Pivnyeva Nikolett

    Hallgató (II. RF KMF)
    2024.12.01.

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom mesterképzési programja a szakmai felkészítés mellett alapos tudományos ismereteket is nyújt a filológia tárgykörében, s emellett lehetőséget biztosít arra is, hogy nemzetközi konferenciákon is részt vehessenek a hallgatók. 2024. október 19-20. között immár negyedik alkalommal szervezték meg a Language, Identity and Education in Multilingual Contexts c. nemzetközi konferenciát, amin volt lehetőségem nekem is részt venni. A tanácskozás helyszíne Dublin, York és Hága után idén Nicosia (University of Ciprus) volt. Itt sikerült bemutatni azon kutatás eredményeit, amelyben középiskolás tanulók kompetenciáit mértük fel az elmúlt években. Szakmai gyakorlat szempontjából és élménygyűjtés szempontjából is óriási lehetőségnek tartottam ezt a konferenciát és hálás vagyok a főiskolának a lehetőségért!

  • Balogh Dániel

    Végzős (II. RF KMF)
    2024.12.12.

    A történelem és régészet szak mesterképzésének ideje alatt az alapképzésen szerzett tudásomat szélesebb körben bővíthettem. Az oktatóimnak köszönhetően betekintést kaptam az akkor még felsőoktatási program szerint menő szakirányba, amelyet a jelenlegi munkámban is alkalmazok. Lehetőségem volt konferencián részt venni, amelynek célja a tudományos utánpótlás kinevelése volt és az oktatóim is sok ösztönzést adtak e téren (is). Javaslatként ösztönözném a tanszék oktatóit a hallgatók beavatására a tudományos munkákba, ösztönözzék konferenciarészvételre (akár saját szervezésben), szervezzenek honismereti programokat, publikációs lehetőséget biztosítsanak saját folyóiratban. Viszont a legfontosabb javaslatom az, hogy ápolják a családias körülményt, amely a képzést ismertté és értékessé tette.

  • Csernicskó Jána

    Hallgató (II. RF KMF)
    2024.12.17.

    2024-ben szereztem kémia szakos tanári diplomát a II. RF KMF-en. Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy tanszékünkön Biológia és biokémia MSc képzés indul. Amikor megismerkedtem a képzési programmal rögtön tudtam, hogy ezen a szakon szeretném folytatni tanulmányaimat. Az eltelt félév ebben a döntésemben megerősített. Különösen örülök annak, hogy sokféle, tudományos ismeretre tettem már eddig is szert és remélhetően ez a jövőben is így lesz. Köszönöm a lehetőséget.

  • Demjén Zsolt

    Hallgató (II. RF KMF)
    2024.12.17.

    Demjén Zsolt végzős hallgató vagyok az MSc biológia és biokémia szakon. Rendkívül örülök, hogy ezt a képzési programot választottam, mert a jövőben szeretnék tudományos munkával foglalkozni, PhD képzésben részt venni. A korszerű tudományos kutatás módszerei óra keretén belül elsajátítottam a tudományos kutatások tervezését, publikációk, kiadványok szerkesztését. Ennek köszönhetően számos Tudományos Diákköri Konferencián, tehetséggondozó pályázaton vehetettem részt. A megszerzett ismeretekre alapozva remélem sikerül felvételt nyernem doktori képzésre.


Az e-mail címe nem lesz publikus az oldalon.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások