Kárpátalja természeti öröksége és tudósai a fókuszban – Könyvbemutatók az MTA 200 jubileumi rendezvényén
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200 éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepségsorozat részeként május 22-én nemcsak konferencia-előadásokkal, hanem jelentős tudományos kiadványok bemutatójával is gazdagodott a program. A délutáni eseményen Kolozsvári István, a Fodor István Természettudományi Kutatóközpont vezetője két frissen megjelent könyvet ismertetett, amelyek Kárpátalja természeti értékeit és tudományos örökségét állítják reflektorfénybe.
Elsőként a Prof. dr. Fodor István (1907–2000) – Egy kárpátaljai botanikus élete és munkássága című monográfiát mutatta be, amelyet Severa Miroszláv, Kolozsvári István, Nagy Béla és Kohut Erzsébet szerkesztettek. A kiadvány két nyelven – magyarul és ukránul – ismerteti Fodor István életútját, alkotói kiteljesedését, kiemeli tudományos eredményeit, pedagógiai és közéleti tevékenységét. A tudós bibliográfiáját is tartalmazza. Emellett összefoglalja és ismerteti korábbi tanítványai, tisztelői visszaemlékezéseit is.
A könyvbemutató második kiadványa Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék vezetőjének tudományos munkája, amely két ritka, védett növényfaj kárpátaljai természetes állományainak kutatásával, illetve fajmegőrzési lehetőségeivel foglalkozik. A kötet címe: A Syringa josikaea J. Jacq. ex Rchb. és a Leucojum aestivum L. kárpátaljai természetes állományainak felmérése és a Leucojum aestivum L. in vitro szaporítása.
A kiadvány két jól elkülöníthető részből áll. Az első rész a Syringa josikaea, közismertebb nevén magyar orgona elterjedését és élőhelyi sajátosságait vizsgálja az Ukrán-Kárpátokban és az Erdélyi-szigethegység egyes területein. A második rész középpontjában a Leucojum aestivum – nyári tőzike – kárpátaljai populációja áll. A kötet külön figyelmet szentel az in vitro mikroszaporítás folyamatának: bemutatja a steril tenyészet előállítását, a szaporító táptalaj optimalizálását és a gyökeresítés technikáját.
K. A.