Kárpátaljai népdalok a X. Országos Népdaléneklési Versenyen Budapesten

2025. április 28-án az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara X. alkalommal szervezte meg Budapesten az Országos Népdaléneklési Versenyt a felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára.

A verseny főszervezője dr. Döbrössy János tanszékvezető úr. A zsűritagok nagy tapasztalattal rendelkező, országos hírű szakemberek voltak, akikre előző versenyeinken is támaszkodtunk.

Elnök: Birinyi József népzenekutató, a KÓTA társelnöke, a Hungaricum Szövetség elnöke.

Tagok: Alföldy-Boruss István karnagy, a Magyar Rádió nyugalmazott zenei főszerkesztője és Dévai János etnográfus, a Magyar Rádió Népzenei Szerkesztőségének nyugalmazott vezetője.

This slideshow requires JavaScript.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát a következő hallgatók képviselték: Darcsi Julianna I. évfolyamos óvodapedagógia és tanító szakos hallgató – zoboraljai szokásdallamokkal; Lázár Alexa Vanessza I. évfolyamos számvitel és adóügy szakos hallgató – Bartók Béla gyűjtéséből nagydobronyi gyermekjátékokkal; Kocsis Rebeka Petra III. évfolyamos számvitel és adóügy szakos hallgató – nagydobronyi karikázó dallamokkal.

Mindhárom résztvevőnk különdíjban részesült, valamint a KÓTA Aranypáva minősítésen, országos szinten ezüst minősítést értek el. Köszönjük a részvételi lehetőséget és a szakmai elismerést.

Felkészítő tanáruk Kokas Erzsébet Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjas népdalénekes.